AD-blacklist1

2016
feb.
09

Hangos, zenés farsangi vigasság

Írta: Oszvald György

Kroo farsang 533 leadBravúros jelmezek, nem kevésbé bravúros meglepetés-zeneszámok, igazi farsangi hangulat jellemezte a Kroó György zeneiskola idei hagyományőrző rendezvényét február 4-én.

 

 

A zeneiskola koncertterme semmit sem változott egy szokványos hangversenyhez képest. Legalábbis, külsejében nem, hacsak nem tekintjük, hogy az előadás végén egy óriási vetítővásznat nyitottak ki, aminek fontos szerepe volt a fináléban. Kroo farsang 076Ami változott, az a terem hangulata. Bő félórával a kezdés előtt már gyerekzsivaj verte fel a csendet. A különféle jelmezekbe öltözött apróságok élvezték, hogy szaladgálhatnak az öltözőnek kinevezett tantermek és a nagyterem között. Amíg a szülők rájuk nem szóltak… No, nem szigorúan, ,,fortissimo" fegyelmeztek, inkább szelíden kérték a kicsiket, vigyázzanak magukra, andantino mozogjanak! A „zenekar” hallgatott a „karmesterekre”, annak ellenére ,,pianissimo" várták a kezdést, hogy a számháború-fejdíszes fúvósok kicsit zajosan helyezkedtek el. De végül is minden és mindenki a helyére került, Ottmár Dávid, a fúvós tanszak vezetője megnyitotta a farsangot, s bekonferálta az első műsorszámot.

 

   Zempléni László Utazás Európában című szerzeménye volt a nyitószám, és a játék a zenével együtt indult. Ki kellett ugyanis találni a közönségnek, hogy a „fejdíszek” mely országok zászlaját rejtik, és ehhez a zenék adtak támpontot. Ottmár Dávid hátán pedig egy óriási Európa térkép segítette a 4D-s találgatást.  

Ha azt gondolta bárki is, hogy ez egy ötletparádé-folyam kezdete volt, nem tévedett. A zeneiskola tanárai, növendékei láthatóan élvezték a temérdek humort, hatalmas élvezettel zenéltek. A teljesség igénye nélkül emeljük ki a vonó nélkül érkezett csellistákat (Gere Júlia, Kührner Krisztina, Kaszanyitzky András mv., Fánczi Gábor – nagybőgő), akik hamar rájöttek, pengetve is lehet bravúros produkciót előadni.

 

Kroo farsang 394

 

   Őrült ötlet ömlött Hacsaturján Kardtánc című szerzeményének adaptálásából. De nem is az volt a nagy szám, hogy két zongorán nyolckezest játszottak az örmény harci jelmezbe öltözött tanárnők (Juhász Ágnes, Juhász Johanna, Taraszova Krisztina, Kovács Bernadett), hanem az, hogy két jedi-harcos (a jó és a rossz) kergette, óvta, védte, irányította őket, s itt-ott kardoztak is egy kicsit. Szó, ami szó, nem mindennapi előadás volt, s a külsőségek ellenére a mű megőrizte a sodró lendületet, a virtuóz előadásmódot, a kardokkal való tánc plasztikusságát. Hogy a humor ellenére mennyire komolyan vették a hölgyek az előadást, jellemző, hogy a lapozások szinte be voltak programozva: precízen meghatározták, ki a lapozó és az sem volt mindegy, hogy a kellő pillanatban bal vagy jobb kézzel hajtják a kottát! Taraszova Krisztina azt mondta a hivatalos program végén, jól esik ez a kis könnyedség.

– Egész évben azt várjuk, hogy jöjjön a farsang, s az év közbeni feszültségek oldódjanak egy kicsit, és ha valami agyrém ötletünk van, akkor azt kipróbálhassuk, előadhassuk.

 

 
Kroo farsang 633

 

   Veretes volt, és az est folyamán talán a legnagyobb sikert aratta Hornok István (zongora) Freddie Mercury-paródiája. Mind a megjelenése, mind a mikrofon állvánnyal művelt gesztusai, a tört angol és a szintén tört magyar szövegek, parádés – és tegyük hozzá, majdnem teljes illúziót keltő – előadása maradó élményt okozott. Hogy zongorázni tud, az nem vitás, de talán kollégái is először találkoztak eddig rejtett ének- és paródiakvalitásával! Lehet, hogy nem véletlen volt a műsorban jelezett produkció címe: Titok…

   

Kroo farsang 542

   Farkas Sára tanárnő is bizonyította már, hogy nem megy a szomszédba néhány ötletért. Most Beke Terézzel párban fuvolabűvölettel késztette hol táncra, hol könnyed szendergésre a kis pillangókat. Természetesen, a tanárnőknél sem hiányzott a jelmez, ők voltak a pillangómamák. Zongorán közreműködött: Szabó Barna.

 

   Kroo farsang 745A meglepetések közé tartozott az alkalmi ragtime band – hihetetlen, hogy a klasszikus zenére szakosodott művésztanárok mennyire könnyeden váltanak műfajt, s abszolút hitelesen szólal meg egy bővebb kamarazenekar előadásában a swing, a reggae. A zenekar tagjai voltak: Bakó Gergely - trombita, Ottmár Dávid - trombita, Ottmár Anna - hegedű, Kührner Krisztina - cselló, Héja László - klarinét, Kedl László - klarinét, Soós Eliza - klarinét, Juhász Tamás - zongora, Fánczi Gábor - nagybőgő, Kedl Mátyás mv. - dob.

 

   Ugyancsak ide sorolandó az ének tanszak hölgyeinek szenzációs előadása. Őszintén szólva, a csodálatos gospel (Wolf Péter: Halleluja) után hiányzott egy Oh Happy Day – ha már ,,Freddie" megénekeltette a közönséget, biztosan beszálltak volna egy jóféle vokálba is.

 

   Kroo farsang 996

 

   Szenzációs befejezés volt a Kroó Szimfonikus Zenekar előadásában Brahms V. Magyar Tánc című szerzeménye. Kiderült, hogy mi célt szolgált a vetítővászon. Jó, jó, tudjuk, hogy vetítettek rá, de nem mindegy, mit. Ugyanis a zenekar előadásában elhangzó dallamokkal abszolút szinkronban váltották egymást a filmbejátszások, s Füzesséry Attila karnagynak arra is (főleg arra) kellett vigyáznia, hogy a zene és film közötti szinkronitás ne boruljon föl. Jelentjük, sikerült a bravúr!

   A program része volt Cimarosa A titkos házasság című vígoperájából egy tercett az opera stúdió növendékeitől (Tanyi Ágnes, Vincze Blanka, Zila Terodóra), Kapusi Réka klarinétszólója, és a jelmezes felvonulás utáni és a tombolahúzás előtti szünetben egy kis kolumbiai zene az Angela Calvo - oboa, Sebastian Ortega - hegedű és Juan Pablo Munos - zongora trió előadásában. Nagy Bertalan nemcsak operát énekelt, de mesét is mondott, Romhányi Józseftől A róka és a holló története hangzott el.

 

Kroo farsang 1041   A jelmezekről annyit mindenképpen el kell mondani, hogy a szülők és a gyerekek igen csak kitettek magukért. Minimális volt a kölcsönzőből beszerzett maskara, inkább az otthon fellelhető, a szekrény alján porosodó dolgokból kreált mesterművek voltak a főszereplők. Közülük is az eredeti ötletek alapján megvalósuló remek jelmezeket díjazta a zsűri. Harmadik helyezett lett a Zsűri jelmez, másodiknak sorolták a Mona Lisát, míg az első helyen a Medúza nevű fantázia végzett. „Gazdájától” azon nyomban egy rövid bemutatkozást kértünk.

   

   Kroo farsang 1125– Paizs Panka vagyok (jobb oldali képen), itt a zeneiskolában első osztályba járok, és hegedülni tanulok Gózon Kinga tanárnőtől. Egyébként az Orchidea Általános Iskola harmadik osztályos tanulója vagyok – mondta örömmel.

   Azt már édesapja tette hozzá, hogy a győztes jelmezt durván egy óra alatt rakták össze. A feleségével arról beszélgettek, hogy minek öltözzön a lányuk, Panka pedig gyorsan eldöntötte, azt mondta, ,,legyek medúza, hiszen nyerni akarok".

 

 

Cikkünkhöz képgaléria tartozik  ITT   

 

Fotó: 10kerklult.hu/OGY