AD-blacklist1

2015
nov.
23

A legjobbak között a Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Írta: szerk

tablaA HVG Diploma 2016 tíz képzési terület és több mint negyven szak rangsorát tartalmazza. A kőbányai székhelyű NKE olyan nagy múltú tudományegyetemeket előzött meg, mint a Szegedi vagy a Pécsi Tudományegyetem.

 

 

Az intézményi összesített rangsor összeállításakor figyelembe vették a nappali alap- és osztatlan képzésekre első helyen jelentkezők számát, a felvettek pontátlagát, a B2-es vagy C1-es nyelvvizsgával felvett hallgatók átlagát, a középiskolai tanulmányi versenyeken kiemelkedő helyezést elért elsőévesek számát, a tudományos fokozattal rendelkező oktatók számát és arányát, az egy – tudományos fokozattal rendelkező – oktatóra jutó nappali tagozatos hallgatók számát, valamint az MTA-címekkel rendelkező oktatók arányát.  

 

   A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézete az egyetem minőségbiztosításában kiemelkedő szerepet tölt be. Az intézet immár két egyetemi tanárral büszkélkedhet, összesen 14 fő rendelkezik tudományos fokozattal, közülük öt oktató a habilitációs eljáráshoz szükséges követelményeket is teljesítette, további öt oktató pedig doktori (PhD) képzésben vesz részt.

 
lista

 

   A 2016/2017-es tanévtől a katasztrófavédelem alapszak mellett a ráépülő katasztrófavédelem mesterszakon is megkezdődik az oktatás. Az intézet hallgatói létszáma igen magas, jelenleg is több mint hatszáz diák folytatja tanulmányait a Katasztrófavédelmi Intézet által gondozott valamelyik szakon, szakirányon. Az új katasztrófavédelem alapszakra jelentős a túljelentkezés, öt-húszszoros között van szakirányonként, ebből következően a képzésre csak magas pontszámmal, egy vagy két nyelvvizsgával lehet bekerülni.
 

   Az intézet ettől a tanévtől megújította a Katonai Műszaki Doktori Iskolához tartozó katasztrófavédelem tudományszak képzési palettáját is, immár három tudományos műhely végez kutatásokat a saját szűkebb szakmai területén. A tudományos munka területén a hallgatói aktivitás igen magas, nagy létszámban jelentkeznek tudományos diákkörre és az ERASMUS programokban is egyre aktívabbak a diákok.

 

(katasztrofavedelem.hu)