Kismartoni anzix

Nemrég rövid hírben adta közre szerkesztőségünk, hogy a Szent László Általános Iskola Csengettyű együttese Kismartonba, egy alapjában jótékonysági rendezvényre kapott meghívást. A részletekre a napokban tértünk vissza.

Az alapötletet az adta, hogy Menyhárt Sándor, az iskola igazgatója Facebook-oldalán több fotót is közzétett a „kiruccanásról”. Közöttük olyat is találtunk, ahol Ottrubay Ágnessel, a támogató a kismartoni osztrák Vis Fontis Egyesület vezetőjével fotózták le.

   Ottrubay Ágnes  (képünkön Menyhárt Sándorral) Budapesten érettségizett, erős a magyar kötődése. Célja a hátrányos helyzetű régiók támogatása. A bemutatkozó film készítése apropóján október elején már írtunk a kismartoni koncertről. Most a részletekről kérdeztük Menyhárt Sándort és néhány résztvevőt.

   ‒ Valójában egy kicsit kilógtunk a kategóriából, ha azt a szó nagyon szoros értelmében nézzük, és például ahhoz képest, hogy Cserdi polgármestere, Bogdán László is jelen volt. Azt hiszem, nálunk inkább az nyomott a latba, hogy Kőbánya a mai napig a szegényebb sorsú kerületek között van elkönyvelve, kevesebbet tud a külvilág az itt folyó nagyon komoly pedagógiai, művészeti nevelő munkáról. Igaz, erős az ipari jelleg, de nálunk nem az a mélyszegénység uralkodik, amit a közvélemény ismer – részletezte Menyhárt a meghívás körülményeit. Hozzátette, hogy az is igaz, a szervezők súlyoztak, hiszen amíg ők két napig voltak Kismartonban, addig a más vidékekről érkezőket négy-öt napra látták vendégül.

   A műsorról pedig elmondta, hogy nagyszerű volt Snétberger Ferenc gitárszakos tanítványainak a fellépése, de egy zongorista gyereke is szerepelt a programban.

‒ Mi, ahogy már korábban erről önök is hírt adtak, a Csengettyű együttessel szerepeltünk – mondta. ‒ A közönség összetétele is rendkívül érdekes volt: néhány magyar kivételével elsősorban az osztrák nagyvállalatok, cégek felsővezetői, mint például a GYSEV vasúttársaság vezérkara, a Raiffeisen Bank vezetői és más burgerlandi cégek képviselői töltötték meg a hatalmas hangversenytermet. Az adakozás nagyszerű példáját láttuk: volt, aki a helyszínen dobott 100-500 eurót a dobozba, volt, aki jelezte, átutalja az adományt. A gyerekek pedig 20 eurót kaptak kis borítékban Ottrubay asszonytól, azon túl, hogy fizették a kirándulásukat Fraknó várába, a szállásukat, az utazásukat. Úgy hiszem, nagyszerű ötlet a közép-kelet-európai térség hátrányos helyzetű kisebb közösségeinek támogatása.

    A jótékonysági gáláról a szervuszausztria.hu cikke írt részletesen. a Kurier online pedig németül tudósított.

  A Csengettyű együttes, középen Ottrubay Ágnes

   A kismartoni koncerten résztvevők ‒ Tanács Antónia, Bihari Blanka, Szijártó Dorka, Kasztovszky Anna, Vass Flóra, Csókás Anna, Nagy Kinga, az együttes vezetője ‒ közül Csókás Annát, Nagy Kingát és a főcsilingelőt, Hajsrekker Krisztinát kérdeztük az élményeikről, arról, hogyan látták ők az eseményt. Sokat kérdeztünk egyszerre: például azt, voltak-e már korábban Kismartonban, milyen volt az utazás, hol laktak kint, milyen volt az előadás, hogyan telt a szabadidő?

Anna volt a bátrabb, ő kezdte: ‒ Elég korán indultunk, gyorsan odaértünk, egy háromcsillagos helyen, a Haydn Hotelban szálltunk meg. Lepakoltunk, majd ebédelni mentünk, később a kastélyban körbevezettek minket.

– És ne hagyd ki, hogy Kriszti néni egy rövid városnézést kínált nekünk, de lebeszéltük, inkább visszamentünk a szállodába. Csak után jött a kastély – toldotta meg Kinga. Folytatta is azzal, hogy utána próbát tartottak.

   A lányok elmondták, már jártak Kismartonban, de most egészen más volt, mert egy kórussal közös fellépés nagyban különbözik egy kamara előadástól. A második napon voltak a Fraknón a várban, és Kinga kiemelte, hogy megnéztek egy Haydn kiállítást, ami nekik, a „zeneiseknek” – merthogy mindketten a 8.Z osztály tanulói – különleges élmény volt.

Aztán Anna a homlokára csapott, s nevetve újságolta, áramszünet volt a szállodában. Éppen a műsorra készülődtek, amikor elment az áram.

– Kijött egy bácsi, azt hitte, mi csináltunk valamit, de kiderült, hogy máshol verte le valaki a biztosítékot. Egy jó fél óra volt, mire megjavították. Az volt a jó, hogy a telefon fénye mellett zuhanyoztunk – jegyezte meg.

– Ameddig le nem merült a telefonunk – vigyorgott Kinga.

    Az is emlékezetes marad számukra, hogy megkóstoltak egy osztrák specialitást, palacsinta levest ettek.

– Ez olyan, hogy a tészta helyett palacsintát raknak a levesbe – magyarázta Anna.

Az élmények között említették még a műsor utáni állófogadást és a beszélgetéseket a többiekkel. Ezt megelőzően a látványról, a kastély pompájáról faggattuk a lányokat, természetesen csodálattal szóltak a királyi, főúri pompáról. Kingát elgondolkodtatta, milyen lehetett a gazdagok élete, a csattanó Annától érkezett.

‒ Vannak dolgok, amiket alig tudok elhinni, de néha-néha jó lenne abban a korban, környezetben élni, hiszen még a szolgáknak is fene jó dolguk volt – nevetett vidáman.

   Hajsrekker Krisztina elsősorban a szerkesztést dicsérte, mert szerinte ez más volt, mint egy hagyományos fellépés, itt nem az számított, ki a jobb.

‒ Az volt a lényeg, hogy a műsorszámok előtt bemutattak egy környezetet – három ilyen blokk volt –, s éppen ez volt a kontraszt. Hogy látni lehetett, bár valóban a szegénység a jellemző, de sok munkával mi minden érhető el. Ettől fontosabb talán nem is létezik. Attól féltem, hogy ez valami nagyon hivatalos, nagyon protokoll lesz. De nem így történt, s bár nagyon elegáns volt az egész este, egy jól szerkesztett jótékonysági műsor részesei voltunk.

fotó: szervuszausztria.hu és Andreas Tischler