AD-blacklist1

2011
szep.
17

Diákok a tiszta Kőbányáért

Írta: Oszvald György

 

takarit _033Szeptember 16-án az Európai Mobilitási Hét keretében ragadtak seprűt, zsákokat, lombgereblyét, ecsetet és hasonló szerszámokat a Kőbányai középiskolás diákjai. A CIKK egyesület szervezésében, a „Diákok a tiszta Kőbányáért” akcióban vettek részt.

 

Tekintettel arra, hogy a CIKK egyesületnek a Zrínyi gimnázium címén van a székhelye, kézenfekvő volt, hogy a 10kerkult.hu ebben az iskolában tegyen látogatást. A nyüzsgés dél körül kezdődött, ám egy órával előtte sikerült elcsípni Edényi Lászlót, az intézmény igazgatóját. Az aulában ültünk le, s arra kértük, elsőként arra válaszoljon, milyen kapcsolata van az egyesülettel; ez sokak számára lehet újdonság.

   – A kapcsolat nagyon szoros, a CIKK (Civil Ifjúsági Kör kőbányáért) egyesület elnöke vagyok.  Ez a szervezet 2001-ben jött létre, indokai között szerepelt – mások mellett – az, hogy a kerület gazdasági-szociológiai helyzetéből eredően igen magas a hátrányos helyzetű fiatalok aránya, s a kerületben nem működött helyi jellegű ifjúsági civil szervezet, amely ezeknek a fiataloknak a társadalmi beilleszkedését elősegítette volna. Nos, ezen kívántunk cselekvő módon segíteni.

   takarit 055A takarítási akció pedig az egyik programjuk… – Igen, szeptember 16-án tartják a tisztaság napját világszerte, s ehhez kívántunk kapcsolódni. Ezt a takarítási napot immár negyedik éve szervezzük, s most először az Európai Mobilitási hét köré építve. 

   Ezen a hétvégén egy nagyon széleskörű, a társadalom minden csoportjára kiterjedő és szélesen értelmezett akció folyik; ez az Európai Mobilitási Hét: arra buzdítanak mindenkit, igyekezzen környezettudatosan élni, viselkedni, közlekedni – azaz, ne szemeteljenek, ne ártsanak a környezetnek mindennapjaik során. Edényi igazgató úr ebben a folyamatban a diákokért felelős. Kapcsolatot tart a Kőkert Kft-vel az összegyűjtött szemét elszállítása okán, koordinálja a munkát a többi iskolával, a diáktanáccsal, sőt, a Radar ifjúsági irodával is.

   takarit 060Igyekeztünk arra is választ kapni, vajon mérhető-e forintban a diákok munkája? – Nehéz erre válaszolni, de nem lehetetlen. Ha egy diákoknak szünidei munkát közvetítő cég átlagos órabér ajánlatát vesszük – mintegy 5-600 forint – és az akcióban részt vevő tanulók számát úgy 800 fő körülire becsüljük, akkor könnyen kiszámítható egy matematikai érték a takarítással eltöltött két- két és fél órára. De ettől jóval több ennek a munkának az értéke, hiszen a gyerekek olyan helyekről is összeszedik a szemetet, ami más körülmények között ott maradna – magyarázta Edényi igazgató úr.

  A CIKK egyesület szervező munkája kapcsán azt is megtudtuk, hogy másnap a Gyakorló utcai kiserdő takarítását már egy másik, fiatalokból álló csoport fogja végezni. (ebben a Radarosok lesznek a partnerek.) Várható, hogy olyan hulladékokkal is találkoznak, amik „nem feltétlenül diákszemnek valók”.

  takarit 083A rövid beszélgetés után nem sokkal eligazítás és a munkaeszközök kiosztása következett. A hat csoport az iskola minden szegletét – kívül és az udvaron is – górcső alá vette, s szorgos munkába kezdett; még arra is akadtak vállalkozók, hogy a pihenő padokat lazúrral bevonják. A fotók elkészítése előtt egy gyors becslést végeztünk: a csoportokban összesen mintegy 80-100 tanuló szépítgette a Zrínyi gimnázium környezetét. S hogy a jókedvű munkának ne csak a környezettudatosság legyen az apropója, itt a slusszpoén is: „Ez még mindig jobb, mint a matekóra!” – mondta a egyik leányzó a seprűjét szorongatva…