Egy szívben a rajz és zene

Újszerű kezdeményezésre, a ZeneKép című programra szólt szerkesztőségünk meghívása a Kroó György zeneiskolába, még május első napjaiban. Azok a zenét tanuló növendékek adtak házi koncertet, akik egyébként a zeneiskola képzőművészeti tanszakára is járnak.

Ne gondoljon senki valami nagyszabású rendezvényre! Május 4-én az egyik zeneterem központi falára akasztották ki a gyerekek rajzait, s a pódium helyét lényegében a zongora határozta meg. Nem csak díszletként szolgált, de több tanuló is bemutatta rajta, vele az éppen aktuális tudását. A hangsúly pedig itt az „éppen aktuális” kifejezésen van.

   Mert voltak olyan gyerekek, akik éppen hogy csak megkezdték hangszeres zenei tanulmányaikat, s a hangokon, kottán kívül magával a hangszerrel is a barátkozási fázist élték meg. Persze, akadt, aki nagyon profi módon kezelte hangszerét. Lássunk példát egyikre is, másikra is!

A vonót még nehéz megfogni

   Mátrai Magdolna a Láttál-e már valaha kezdetű népdalt hegedülte, alkotása pedig a zenemű ihletésére a művel megegyező című rajz volt.  

   ‒ Cili néni elmondta, hogy volt, akinél a zene azonnal ihlette a rajzot és volt, akinél ez nehezebben alakult ki. Nálad hogyan történt?

   ‒ Eszter néni segített egy kicsit. Nekem már a cím ötletet adott, de két változat közül kellett dönteni. Végül, ami ki van állítva, azt rajzoltam meg.

   ‒ Milyen technikát alkalmaztál?

   ‒ Ez ceruza rajz.

   ‒ Népdalt hegedültél, népi témájú a rajzod is. Szereted a népzenét?

   ‒ Igen, nagyon szeretem.

   ‒ Mikor kezdtél hegedülni?

   ‒ Egy fél éve. És nagyon tetszik ez a hangszer, elég könnyű is. Igaz, a vonót kicsit nehéz még megfogni, gyorsan elfáradnak az ujjaim.

Nem fájtak a húrok

   Quan Vu csodálatosan gitározott, mondhatni „profi módon” ki-kinézett a közönségre, míg mások az ujjaikat vagy a hangszereket nézték mereven. ‒ Te leszel a második Szendrey-Karper László? – szegeztem neki a kérdést, s legnagyobb meglepetésemre igennel válaszolt.

   – Honnan ismered őt?

   ‒ A tanárom, Rogovszky Láaszló javasolta, hogy a tanuláshoz vegyem meg a Szendrey-Karper gitáriskola első könyvét.

   ‒ Azt mondtad, a rajzod az első zenére, Brouwer: Etüd című szerzeményére készült. Ez egy vibráló darab, a végén egy lecsendesüléssel, megnyugvással. Miért színezted az egyik felét lilára, a másikat pedig sárgára?

   ‒ Azért, mert a lila és a sárga művészetileg ellentétesek. Nekem a lila olyan ideges, a sárga pedig nyugodt.

  ‒ Ezért van az is, hogy a lila részben csak úgy cikáznak a vonalak, meredeken le és fel, míg a sárgában szinte hullám nélküliek?

   ‒ Igen. A lila részben éppen az idegesítő hatást ábrázoltam.

   ‒ Mióta gitározol?

   ‒ Már két éve.

   Kérésünkre elmondta Vu, hogy neki a gitár megtartása okozott gondot, mert mindig lecsúszott a combjáról. Javasoltam, tegyen oda egy gumidarabot, mint mások is. erre azt válaszolta, neki is van ilyen, csak ritkán használja. Arról is beszélgettünk, hogy a húrok hagynak-e benyomódásokat az ujjbegyén és az fáj-e neki? Legnagyobb meglepetésre, azt válaszolta, korábban neki is volt benyomódás, de nem fájt, s ma már nem is igen fordul elő az a jelenség. 

Amit a zene kiváltott belőlük

   Bár egy mondattal elhangzott a bevezetőben, hogyan jött létre a koncerttel színesített kiállítás, köszönhetően az egyik zongorás növendéknek – Csemer Christofer Stevennek és tanárának, Bali Cecíliának – a rövidke információt kevésnek találtuk. A részletekről Tóth Esztert, a képzőművész szak vezetőjét kérdeztük.

   ‒ Azt mondta a bevezetőben, hogy Csemer Christofer nagyon szépen teljesített a zongora tanulmányaiban, ugyanakkor a képzőművészeti adottságai is kiemelkedőek. Ez adta az ötletet zongora tanárának, Bali Cecíliának, hogy közönség előtt is mutassa meg, természetesen a többi gyerekkel együtt ezeket a tehetségjegyeket. Ennyi lenne a mai nap története csak?

  ‒ Hát, az alap valóban az említett történet, de tényleg több van mögötte. A kolléganőm már több éve megszervez egy összművészeti tábort, ahol a gyerekek zenélnek, táncolnak, színházat játszanak és rajzolnak, festenek is. Ez alapozta meg Cecília ötletét, s most azt kérte a gyerekektől, hogy olyan zenét válasszanak, amin tetszik nekik, s ahhoz rajzoljanak, azt „tegyék láthatóvá”.

  ‒ Volt már részem többféle „cross-over” koncert-kiállításban, vettem részt zenére alapozott worshop eseményen. Itt is a zene volt az elsődleges?

   ‒ Igen, a zenét vették alapul, s vagy azt ábrázolták, amit az kiváltott belőlük vagy azt, amit a mű címe sugallt nekik. Volt olyan eset, amikor a rajzot a zene ritmikája motiválta, lásd például Quan Vu munkáját, de az is előfordult, hogy maga a hangulat adta a témát, itt Rjuigrok: Szomorú babák című zongoradarabjára gondolok. Igen, a rajz tökéletesen visszaadja a zene melankolikus hangulatát.

   ‒ Hogyan összegezné a zene-rajz kooprodukciót?

   ‒ Mindenképpen azt emelném ki, hogy a zene nagyon meghatározta a rajzokat. Még ott is, ahol szakmai szempontból el lehet mondani, nem szó szerint vették a zene ábrázolását, hanem egy kicsit elvonatkoztattak attól, és érzelmeket (ld. a zongorista játékossága és a Steinway zongorán játszó mosolykák) vagy érzéseket asszociáltak hozzá (például az egyházi témájú Josquin mű, az Ave vera virginitas alapján készült Jézus című kép).

   ‒ Megszületett egy előadás: állnak a rajzok, elhangzott a gyerekek koncertje. Elégedett vagy esetleg másként képzelte el?

   ‒ Azt gondolom, ezek a munkák így jók, ahogy vannak. Alkotás közben megbeszéltük a gyerekekkel a részleteket, hiszen – természetese módon – variáltak. Számomra az a döntő, hogy az egész folyamatnak van egy jól tagolt váza: elindult a munka, kiteljesedett, s le is van zárva. Létrejött valami egy belső ihletettségből, némi segítséggel itt-ott, de ettől függetlenül mindegyik alkotás befejezett, kész remekmű. Elégedett vagyok.

   A kiállítás hatását azzal is erősítették, hogy a hangok, a zene befogadását a rajzok kivetítőn mutatott vizuális élményével erősítsék. Az ötlet pedig egyértelműen hasznosnak bizonyult.

   Hisszük, a kezdeményezés tovább él majd, s mind a kezdőknek, mind a gyakorlottabbaknak be- és megmutatkozási lehetőséget teremt a jövőben.

   A fellépő rajzoló gyerekek, zárójelben a tanáraik: Szij Jázmin Tekla, Kaszanyitzky Blanka klarinét duó (Kedl László), Abalina Evelina ének (Lőrinczy Ildikó), Csemer Christofer Steven zongora (Bali Cecília), Juhász Mátyás trombita (Ottmár Dávid), Mátrai Magdolna Emese hegedű (Jakubik Mária), Potor Eszter zongora (Kovács Bernadett), Guan Jin Cheng hegedű (Tóth Eszter), Láposi Laura zongora (Taraszova Krsiztina), Becker Panna Réka tambura (Koller Dániel), Szabó Szilvia zongora (Taraszova Krisztina), Quan Vu gitár (Rogovszky Lászlü), Novák Róbert zongora (Tüzes Ágnes), Lin Yue Fanni zongora (Juhász Johanna), Halász-Berei Jázmin gitár (Lipcsei János), Ji Jia Yi zongora (Kuba Róbert).

Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT  

fotó: 10kerkult.hu/OGY