AD-blacklist1

2015
máj.
07

Fát is ültettek a felavatott elsősök

Írta: Oszvald György

janik temeto 279leadTöbb fejezetből szerkeszett iskolai ünnepségsorozatot tartottak a Janikovszky Éva Általános Iskolában április végén. Középpontban az elsősök avatása és a névadóra való megemlékezés álltak.

 

 

Az iskolai ünnepséget megelőző napon az ötödikesek felkerekedtek, s a Farkasréti temetőben egy rövid műsorral tisztelegtek az írónő emléke előtt. A megemlékezés végén koszorút helyeztek el a síron. Az eseményen részt vett Janikovszky János is. A janik temeto 109program után megköszönte a kiemelt figyelmet, s kifejezte, bizonyos abban, ha élne, akkor édesanyjának is tetsző gondolatokat mondtak el a gyerekek.

 

   Az iskolai ünnepség a hét utolsó munkanapjára esett, ennek ellenére nagyon sok szülő is eljött a különleges napra; szerették volna látni, megörökíteni, hogy csemetéjük megkapja az iskola pólóját, a lányok a sálakat, a fiók pedig a nyakkendőket.

 

   A rendkívül jó időjárás okán az ünnepséget az udvaron tartották meg. A köszöntések után az első osztályosok látványos és kedves műsorai következtek, bizonyítandó, hogy eddigi tanulmányaik alapján méltóak arra, hogy nyilvánosan is fogadalmat tegyenek az iskola szellemiségének, házirendjének és általános nevelési elveinek betartásáról, megtartásáról.

  janikovszky sulinap 138

 

janikovszky sulinap 163

 

Bár a tényleges felavatás, a nyakkendőkötés rendszerint nagy zsúfoltsággal és felfordulással jár, ezt az aktust most rendkívül ügyesen, gyorsan megoldották a nyolcadikosok. Mondhatnók, egyfajta jutalom volt számukra a szülők meglepetése. Többen is vállalkoztak arra, hogy egy rövid koreográfiát betanuljanak, s eltáncolják azt a nagy nyilvánosság előtt. Többször is felhangzott a vastaps, majd az igazi jutalom az volt, hogy a produkció végén a gyerekeik hozzájuk szaladtak, s a finálét együtt táncolták végig.

   Nem maradhatott el a különféle iskolai versenyeken a legjobb eredményt elérők díjazása sem. Szüleik, iskolatársaik, Gazdag Tibor önkormányzati képviselő és a Varga Andrea, a KLIK képviselője előtt vehették át az ajándékokat és az oklevelet Janikovszky Jánostól.

   janikovszky sulinap 406

   Egy rövid kakaószünet következett, s az előző napi társaság immár az emeleti Janikovszky Éva mellszobor előtt, a róla készült legjobb rajzok között adta elő az ünnepi műsort, majd az egyik tanuló elhelyezte az emlékezés koszorúját is a szobor előtt.

 

   janikovszky sulinap 431S ha valaki azt hinné, véget ért a sulinap, hát jó nagyot tévedett. Új elem volt, hogy az elsősök és a nyolcadikosok közösen emlékfát ültettek az iskola utcafronti részén. A facsemete a most avatott elsősökkel együtt fog növekedni, s a ballagáskor majd megmérhetik, ki mennyit fejlődött.

   Nos, az események itt, az ültetés utáni közös locsolással értek véget.

 

Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT (temető) és ITT (sulinap)

 

fotó: 10kerkult.hu/OGY