AD-blacklist1

2015
ápr.
20

Varázslatos muzsika

Írta: Oszvald György

kroo nyilt nap 069leadNyílt napot tartott a Kroó György Zene- és Képzőművészeti Iskola április 18-án. Annak ellenére, hogy ez a nap szombat volt és a kezdési időpont délelőtt 10 óra, igencsak nagy volt a forgalom az ódon falak között.

 

 

Hogy a Budapest márka díjjal elismert intézménynek jó híre van, az már biztos. Széll Rita igazgató asszony nem véletlenül említette, hogy ezer tanulójuk van, s ha figyelembe vesszük, a zeneiskola nem kötelező, ez bizony tekintélyt parancsoló nagyságrend. Megjegyezzük, s ezt nem árt tudatosítani, ha már egyszer a muzsika mellett voksolt valaki, lesz egy kötelezettsége: gyakorolni kell. Minden nap. Mert ez is olyan, mint a nyelvtanulás: ha nem foglalkozol vele, elfelejted …

 

kroo nyilt nap 208   A magyarázatért nem kell a szomszédba menni, elég csak megnézni egy-egy előadásukat, legyen az növendékhangverseny vagy tanári koncert, azt látjuk, teltház mellett muzsikálnak. S ez a megállapítás akkor is igaz, ha nem a zeneiskola koncerttermében, hanem a Kőrösi Kulturális Központ színpadán zajlik az előadás.

 

   De ez csak az egyik oldal, mert a teltházhoz meg a minőség, az igényesség kell! Rangos ösztöndíjat elnyert művésztanárok oktatnak a zeneiskolában, előadásaikat Budapest más koncerttermeiben is magasan jegyzik. A tanítványaik pedig sorra nyerik a hazai, nemritkán nemzetközi versenyeket, de a legrosszabb esetben is az első tízben végeznek.

 

   Mindezekről szól a beiratkozást, a hangszerválasztást szolgáló nyílt nap. Van ennek a délelőttnek egy sajátos varázsa: kicsit lazább, szabadabb, mint egy hagyományos koncert. Párbeszéd van a műsort vezető, bábfigurákat megszemélyesítő zenepedagógusok Buda Sára (Kisróka) és Lőrinczy Ildikó (Gyümölcstorta)és a közönség között. Lehet tippelni, ha nincs is nálunk kézbe fogható hangszer, van-e mégis hangszerünk? A legtöbb gyerek már tudja, igen, van, mert a legszebb hangszer a saját énekhangunk! S élvezettel, önfeledten tapsolják a ritmust, énekelnek Kisrókával és Gyümölcstortával.

 

   kroo nyilt nap 290Ezen a délelőttön sem volt ez másként, a bábok vidámságot teremtettek az első pillanatban, ha kellett, szétszedették a hangszert, például a fuvolát, de végigpengették a cselló húrjait is. (S ha tehették volna, bizony megfújták volna a trombitát vagy a kürtöt is.) A délelőtt folyamán bemutatkozott a nagybőgő, a cselló, a hegedű, a trombita, a baritonkürt, a kürt és a harsona, a fuvola, a klarinét, a zongora, a tangóharmonika és a xilofon. S amikor a zeneovisok a népzenei tanszak bemutatója (koboz, furulya, tambura, népi hegedű) után befejezték a produkciójukat, nem egy apróság ott folytatta, ahol a többiek abbahagyták. Voltak, akik a zeneteremmel szemközt, a képzőművész szak termében töltötték a délelőttöt. S hogy mit csináltak? Hát alkottak …

 

   A nyílt nap után pedig mi más is következhet, mint a beiratkozás, a képességfelmérés, az előfelvételi … No és a hangszerek kipróbálása az erre kijelölt tantermekben!

kroo nyilt nap 346

 

kroo nyilt nap 408

 

   A zeneiskola a beiratkozásra, felvételire 2015. április 27-, 28-, 29- és 30-án, naponta 15-19 óra között várja mindazokat, akik ezt nem tették meg a nyílt napon.

 

Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT  

fotó: 10kerkult.hu/OGY