AD-blacklist1

2015
jan.
30

Új kar a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Írta: szerk

ludovika leadÜnnepi szenátusi ülés keretében indította el új karát, a Nemzetközi és Európa Tanulmányok Kart a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) pénteken. Az új kar február 1-jén kezdi meg működését.

    

 

A kar alapító ünnepségén Vidoven Árpád, a Miniszterelnökség közigazgatási államtitkára, a fenntartói testület ügyvivője arról beszélt, az egyetem negyedik kara, a nemzetközi irányultságú felsőoktatás a jó állam eszményének megvalósulását is szolgálja.
    A Ludovikának kiemelt szerepe lesz a következő évtizedekben a magyar oktatásban: az egyetem adja a tudást, a szellemi bázist a jövő államigazgatási elitjének. – Magyarországnak szüksége van a kiváló, jól képzett, megalapozott tudással és őszinte hazaszeretettel rendelkező vezetőkre, ezt pedig az önök egyeteme biztosítani fogja – hangoztatta az államtitkár.


    59153 patyi andrasvPatyi András, az NKE rektora (képünk) annak a véleményének adott hangot, nem bízhatunk „nyugodtan és vakon” a nemzetközi globális rendszerben, amely békét ígér, és az európai rendszerben, amely gazdasági és szociális téren egyesülő Európát kíván. – Ezekért a célokért küzdeni kell, ez a néha látszólagos, kényes egyensúly folyamatos katonai, biztonságpolitikai, nemzetbiztonsági elemzést, tudást, majd cselekvést követel. Napi szinten egységes közigazgatási, kormányzati tevékenységet kíván meg – mondta.
    Hozzátette: az egyetem új karának kiemelt feladata, hogy europeer szemléletet, hozzáértést és ismereteket adjon a hallgatóknak, és az itt végzett hallgatók legyenek képesek döntéshozó vezetőként, ügyintézőként is arra, hogy „az emberiség közös céljait szolgálják és legyen meg bennük az eligazodás képessége”.

    Patyi András az ünnepségen átadta az új kar dékánjának, Tálas Péternek a dékáni láncot és oklevelet, ezzel jelképesen befogadta az új kart az egyetem szervezetébe.

 

   ludovika akademiaSzékfoglalójában Tálas Péter arról beszélt, mivel nemzetközi környezetünk, a külkapcsolati területen dolgozó közigazgatási szakembereken, vagyis az új kar által képzetteken keresztül érintkezik legközvetlenebbül a magyar állammal, a külföld az ő szakmai munkájuk alapján alkot véleményt a magyar államról, közigazgatásról, ezért kulcsfontosságú az e területen dolgozók magas szintű, nemzetközi elvárásoknak megfelelő elméleti és gyakorlati felkészültsége.


    Az új kar létesítéséről tavaly októberben döntött az egyetem szenátusa és fenntartói testülete. A Nemzetközi és Európa Tanulmányok Kar alap- és mesterképzésben nemzetközi igazgatási, nemzetközi biztonság- és védelempolitikai szakon, továbbá – magyar és angol nyelven – nemzetközi közszolgálati mesterképzési szakon indít képzéseket, emellett több szakmai továbbképzést is terveznek.


    

MTI; fotó: mandiner.hu