A Legányban lesz az énekóra

A Fekete István Általános Iskola 1989-ben vette fel az író nevét. A névadó ünnepséget Legány Dénes, a fiatalon elhunyt zeneszerző és kiváló zenepedagógus egy Fekete István-vers (Nyár végén) megzenésítésével köszöntötte. A névfelvétel 25. évfordulójának tiszteletére a november 21-én megtartott ünnepségen az iskola ének-zene termét Legány Dénesről nevezték el.

Ha a rövid bevezetőt elolvassák, talán elég információjuk lenne, hogy választ kapjanak a „mi történt?” és „miért történt?” az iskolában kérdésekre. Nem tudnának viszont semmit arról, hogyan gondolkodnak barátai, tanárai, pályatársai, nem utolsó sorban az özvegye a nagyszerű emberről, Legány Dénesről. A névadó néhány mozzanatát kívánjuk bemutatni olvasóinknak.

   Hadd kezdjük azzal, hogy a 25 éve történt névfelvételre, a Legány Dénessel való kapcsoltara eredeti dokumentumokkal illusztrált kiállítás hívja fel a figyelmet! Unikumnak számít az 1989-es tantestület Fekete István özvegyéhez írt levele, melyben hozzájárulást kér a névhasználathoz és a jóváhagyó válaszlevél.

   Az énekterem felavatásához az iskolai énekkar adta meg az alaphangulatot, majd Gera Zoltán igazgató köszöntő szavai után Svehla Péter énektanár (képünk) fűzte össze a megemlékezés szálait. Elmondta, Legány Dénes kedves, jó barátja volt. Ismeretségük arra az időre nyúlik vissza, amikor Legány akadémista, ő pedig pályakezdő ének tanár volt. Éppen az akkoriban legismertebb éneklő ifjúság versenyre készültek. – Nehéz volt a darab, nehéz a zongorakíséret, s ekkor fordultam az én „zenei anyukámhoz”, Franciska nénihez, segítsen rajtam. Azonnal adott egy telefonszámot, egy nevet. Kedves hangú fiú vette fel, s azt mondta, akár most is elmehetek hozzá a kottával. Megemlítettem, kicsit zavarban vagyok, mert egy nehéz darabról van szó, mire ő úgy válaszolt, nem baj, az a jó! Majd megnézte a kottát, s kijelentette, az nem is nehéz. Nos, nem számoltam azzal, hogy egy zongora főtanszakos akadémistával állok szemben – idézte barátságuk kezdetét.

   Bár időben kicsit később történt, megjegyezzük, egy ritka videót is levetített. Ezen Legány Dénes zongorázott a korabeli Pataky művelődési házban, egy iskolai előadás egyik műsorszámaként.

   És, ha már a zongoránál tartunk, azt is megemlítjük, hogy Svehla Péter jóvoltából egy történelmi pillanatnak is részese lehetett a névadó ünnepség közönsége. Elmondat ugyanis, hogy a zeneterem sarkában az a pianínó áll – várva az „életre keltésére” –, amelyen anno Legány Dénes is sokat zongorázott. Ehhez a hangszerhez ült oda Legány Barnabás és 3 darabot adott elő édesapja örökségéből. 

   S hogy ki is volt valójában Legány Dénes, kihez milyen kapcsolatok fűzték? Erről P. Ispán Franciska, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nyugalmazott tanulmányi osztályvezetője beszélt Svehla tanár úr kérésére.

   – Vajazza a szívemet, hogy ilyen nagy figyelemmel kísérik ezt az eseményt, hogy jelen vannak mind az önkormányzat, mind a tankerület részéről, hogy itt vannak a régi és jelenlegi kollégák – kezdte egy dicsérettel emlékeinek megosztását Ispán Franciska. Majd így folytatta. – Legány Dénes életét a születésétől fogva kísértem kisebb-nagyobb időközökkel, s elhoztam azt a meglehetősen használt Bach példatárat, melyet az édesanyja, Hegyi Erzsébet tanárnő, aki egy picit tanárom is volt, később kedves zeneakadémiai tanár kollégám adott nekem, s ezt írta bele: „Franciskának, példátlan gyerekeink példás tanulásának első évére. Szeretettel: Erzsi.” Ez volt 1971. augusztusában, amikor is mindkettőnk gyereke elkezdte az általános iskolát.

   Az ereklye történetének ismertetése után Ispán Franciska (képünk) Legány akadémiai éveiről beszélt, megemlítette, hogy rendkívül nehéz feladatot vállalt, amikor egyszerre két szakot végzett. – És ennek meg volt az oka, hiszen pici gyerekkorától az édesanyjához volt „ragasztva”, mindenhová ment vele. Olyan volt, mint egy kis szárnysegéd, aki, ha kellett, a külföldi tanfolyamokon kottát osztott, ha úgy hozta az előadás, énekelt, ha arra volt szükség, ő volt a bemutató segéd: szolmizált, zongorázott, stb. Természetesen, az angol nyelvet is elsajátította, lévén főleg Amerikában tartott kurzusokat az édesanyja – magyarázta.

   Megemlítette azt is, hogy a kis mindentudó édesapja, Legány Dezső is kiváló szakember volt: Liszt-kutató, szakiskolai tanár.

   Ispán Franciska elárulta azt is, hogy Legány Dénest több alkalommal is elvitte magával, amikor a kórusa külföldi fellépésen vett részt. – Ilyenkor Dénes volt a zongorakísérő – mondta.

    Az iskola egyik tanulója egy Márai verset mondott el, majd Legány Dénes felesége, Tóth Éva (képünk) látható örömmel lépett az ünneplők elé. – Nagyon hálás vagyok, hogy eszükbe jutott egy ilyen nagyszerű dolgot tenni, mert Dénes két módon élhet tovább: egyrészt a gyermekeiben, másfelől a műveiben. Nagy dolog, ha egy iskola számon tartja Dénest és termet nevez el róla, mert azt segíti, hogy ne menjen feledésbe.  

   Az elismerés és köszönet szavai után elmondta, ő is a szakma kapcsán ismerte meg későbbi férjét: az ELTE-re járt énekkar vezetői szakon, ahol az első évben zongoratanára volt. – Más szemmel néztem egy kicsit Dénest, mint a többiek, a legnagyobb erénye a szakmai tudásán kívül az embersége volt – emelte ki. – De nem csak engem tüntetett ki a figyelmével, mindenkivel ugyanígy bánt – toldotta meg eddigi szavait.

   Elmondta azt is, hogy Legány édesanyja még most is él, hatalmas vitalitás van benne, a gyerekek nagyon sok jót, szépet kaptak tőle, saját magát a „híd” szerepében érzi, mert mindig azt érezte, hogy az ő tudásukat, hitüket „átsegítse a gyerekeihez”. Barnabásban például nemrég fogalmazódott meg, hogy zenei pályára megy, bár ezt soha nem erőltette senki.

   Tóth Éva egészen bensőséges mozzanatokat is megosztott a hallgatósággal: például, hogy férje aktívan részt vett a tető elújításban, a dolgozókkal együtt szaladgált a gerendákon, hogy maga végzett villanyszerelési munkákat, hogy tervezőként is megállta volna a helyét, hogy több nyelven beszélt kiválóan. S bár általános iskolához kötődik majd a névadással, de nem árt tudni, hogy versengtek érte a középiskolák; – náluk legyen érettségi elnök. A matek érettségit a diákokkal együtt írta meg, a magyarba belekérdezett, az angol, német érettségin angolul, németül vizsgáztatott, s a francia érettségihez is volt néhány szava, természetesen, francia nyelven. A tanulás iránti szenvedélye olthatatlan volt.

   Mielőtt Gera Zoltán igazgató az emléktábla leleplezésére invitálta volna a jelen lévőket, Svehla Péter elmondta, Fekete István: Nyár című versére komponált kórusművét az iskolának, személy szerint neki ajánlotta Legány Dénes.   

   Az énekterem feletti névtáblát Legány Dénes felesége és gyerekei leleplezték le, majd ezután kötetlen beszélgetéssel, s a kiállítás megtekintésével ért véget a névadó ünnepség.  

Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT

fotó: 10kerkult.hu/OGY

    Legány Dénes 1965. május 14-én született Budapesten. Zenei tanulmányait hat éves korában kezdte, majd a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta zeneszerzés és zongora szakon. 1983-ban felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneakadémiára, ahol 1987 és 1991 között három diplomát szerzett, zeneelmélet-tanári, zeneszerző és zongoraművész szakokon. 1991-ben a fúvós karnagyi végzettséget is megszerezte.

    Műveivel 1986-tól rendszeresen nyert előkelő helyezést országos zeneszerző-versenyeken, 1997-ben a Musica Mundi nemzetközi zeneszerző-versenyen Három gyermekkara részesült díjazásban, 1998 januárjában Csehországban (Jihlava) szintén nemzetközi versenyen vegyeskari kategóriában jutalmazták különdíjjal. 1983 óta adott hangversenyeket és tartott zenei témájú előadásokat itthon és külföldön egyaránt (Ausztria, Csehszlovákia, Dánia, Lengyelország, Németország, Olaszország, USA).

    Az 1987/88-as tanévben a Zeneakadémia Kistermében négy hangversenyből álló sorozatot tartott, amelyen kizárólag magyar kompozíciók szerepeltek. 1987-1994-ig az ELTE Tanárképző Főiskolai Kar tanársegéde volt, 1993-1998-ig a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola igazgatóhelyettese. 1998-1999-ig az Iskolai Zenei Nevelés Európai Társaságának meghívott vezetőségi tagja volt, majd a Magyar Zenei Tanács tanácsadójaként és a Magyar Zenei Információs Központ tudományos munkatársaként dolgozott. Ezt követően a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége elnökségi tagjává és a Zenei Tantárgypedagógiai Bizottság vezetőjévé választották.    

    A kortárs magyar zeneművek terjesztésében végzett munkájáért 1987-ben megkapta a Szerzői Jogvédő Hivatal elismerő oklevelét. Többször elnyerte a Soros Alapítvány ösztöndíját mai magyar kompozíciók bemutatására és terjesztésére. 1988-ban Kecskemét Város Zenei Díjában részesült, a város zenei életében végzett több éves munkája elismeréseként. A Művelődési és Közoktatási Miniszter 1993-ban, 1994-ben és 1997-ben is neki ítélte a Kodály-ösztöndíjat.

    Legány Dénes szépen ívelő pályája sajnos tragikusan ért véget. 2000. december 20-án autóbaleset áldozata lett.

(forrás: fidelio.hu)