AD-blacklist1

2014
nov.
12

Ne termeljünk betanított munkásokat!

pokorni zoltanAlaposan leszólta a kormány újfajta közktatási rendszerét Pokorni Zoltán volt oktatási miniszter a Népszabadságnak adott interjújában.

 

 

 

Nem termelhetjük újra a Kádár-kori gazdaság betanított munkásait, mert őket rövid időn belül segélyezni kell – nyilatkozta a Népszabadságnak Pokorni Zoltán, az első Orbán-kormány oktatási minisztere. A jelenleg XII. kerületi fideszes polgármester egyebek mellett azt javasolja: legyenek kilenc évfolyamosak az alapiskolák.


,,– Az az évtizedes szakképzési rendszer, amelyik a gyerekek közel feléből szakmunkást nevelt, lehet, hogy jó volt a zárt, szocialista tervgazdaság idején, de a nyitott, uniós piacra termelő gazdaság esetén biztosan nem az. Akik sóhajtozva idézik föl a szocialista szakmunkásképzés egykori pillanatait, elfelejtik, hogy akkor a fiatalok egy jelentős aránya az általános iskola után abbahagyta a tanulást, ők voltak a nagyüzemi szocializmus betanított munkásai vagy segédmunkásai. Belőlük lett mára az a 800 ezres inaktív réteg, amely a magyar gazdaság egyik legnagyobb tehertétele. Ma szinte mindenki továbblép a középfokú képzésbe, így az a probléma (alacsony képzettségi szint, motiválatlanság, stb.) és feladat (ennek a helyzetnek a kezelése), ami akkor a munkahelyeken jelentkezett, az iskola, döntően a szakiskola kapuin belül jelentkezik. Erkölcsileg is elfogadhatatlan az a stratégia, amely újratermeli ezt a kilátástalan helyzetben lévő, inaktív segélyezett csoportot azzal, hogy a látszólag egyszerűbb utat választva lemond róluk, s bizonyos szakmák munkaerőigényét inkább a magasabb szintű tanulásra is képes gyerekek adminisztratív korlátozásával akarja biztosítani. (...)
– De annak nem sok köze van az összeesküvéshez, hogy azok a gyerekek, akik heti egy órában tanulnak angol nyelvet és informatikát, jelentős részben munkanélküliek lesznek.
– Ezek következmények, de nem hiszem, hogy célok volnának. Én nem látom a döntéshozók szemében a munkásosztály megalázását célzó esztelen dühöt. Ezek az emberek gazdasági növekedést, újraiparosodást szeretnének, nem biztos, hogy jó eszközökkel. Azt mondják, a gazdaság igényeihez több szakképzett emberre lenne szükség. Igen ám, de akkor érdemes volna megnézni, hogy a meglévő rendszerben mennyi szakmunkást képzünk. Elmondom: nagyon sokat. Érdemes lenne az iparkamarának megnéznie azt az anyagot, amelyet a saját kutatóintézete készített, mert abból kiderül, hogy a szakiskolákból a munkaerő-piaci keresletet meghaladó számban kerülnek ki a szakképzett munkavállalók. A munkaadók mégis a hiányukat tapasztalják. Miért? Mert ezek a munkavállalók nem hajlandók olyan munkakörülmények között dolgozni, amilyeneket ma a gazdaság nem egy esetben biztosít nekik. Olyan problémák megoldását kérjük számon a szakmunkásképzésen, amelyekhez nincs köze. Azért nem a szakképzés a felelős, hogy Magyarországon a szakmunkások hány százalékát foglalkoztatják minimálbéren vagy feketén. "