AD-blacklist1

2014
nov.
10

Akikre felnézhetünk!

Írta: Oszvald György

m-ertek 024leadÖtödik alkalommal adták át az M-Érték Kulturális Egyesület alapította Én Pedagógusom Díj elismeréseket a KÖSZI kávézójában november 7-én délután.

 

 

 

Az idei Én Pedagógusom Díj átadása az egykori tanítványok műsorával kezdődött el. Göllner Gabriella egy Fekete István novellát mondott el, Kiss Dóra énekét Zékány Péter kísérte gitárral, Menich Dóra saját írását olvasta fel. 

 

   m-ertek 061Nagy Ágnes (képünkön jobbra), az egyesület elnöke megköszönte, hogy sokan fontosnak tartották eljönni az ünnepségre, hogy elhozták a szeretetet.

– Az M-érték Kulturális Egyesület életében ez az 5. alkalom, hogy olyan pedagógusokat köszöntünk, akiket volt vagy jelenlegi tanítványai javasoltak elismerni – mondta. Megtudtuk azt is, minden egyes tanítványnak egy szavazata van, s bár kialakulhat, hogy egy pedagógus több szavazatot is kap, nem ez a döntő.

 

– Vannak hagyományos elemei is ennek a díjnak. Az egyik, hogy minden évben posztumusz Én pedagógusom Díj elismerésben részesül egy jelölt, aki már nincs közöttünk. Ez akár szomorú esemény is lehetne, de azt gondolom, sokkal fontosabb, hogy a pedagógus tovább él a tanítványok emlékezetében, ami azt is jelenti, megmaradnak a pedagógus kincsei, öröksége – tette hozzá.

 

   Azt már mi jegyezzük meg, követve több éve a díjátadót, hogy ismerős nevekkel, arcokkal találkozunk.

– Ez adja a biztonságot, a kiszámíthatóságot a pályán – hangsúlyozta Nagy Ágnes. Az új arcokról, új jelöltekről pedig azt mondta, „ők jelentik a folyamatos megújulást, ők a pálya szépségének, lehetőségeinek bizonyítékai”.

 

2014. év „Én Pedagógusom” jelöltek

 

Ayoub Julianna - Harmat Általános Iskola; Berek Zoltánné - Harmat Általános Iskola; Borbély Lívia - Harmat Általános Iskola; Deák Ferenc - Szent László Gimnázium; Gólián Erika - Harmat Általános Iskola; Gerstenbrein Judit - Harmat Általános Iskola; Hegyes Lászlóné - Szervátiusz Jenő Általános Iskola; Kacsóné Süle Brigitta - Szent László Gimnázium; Kovács Ildikó - Harmat Általános Iskola; Oravecz Barna - Szent László Gimnázium; Petz Katalin -  Széchenyi István Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola; Sárkány Péter - Szent László Gimnázium; Szabóné Valkony Mária - Harmat Általános Iskola; Teremy Krisztina - Szent László Gimnázium; Turcsányi Ildikó - Harmat Általános Iskola.

 

   m-ertek 180A korábban mondottak alapján a posztumusz elismerést Nyolcas Katalin – „akinek mindig mindenben igaza volt” – kapta. Nyolcas Katalin a Harmat Általános Iskola tanára volt.

 

    Az oklevél és a szál virág átadása előtt mindegyik jelöltről elhangzott egy-egy rövid indoklás. Kedves, megható szavak voltak, ezúttal nem a szakma, hanem a javaslattevő egykori diákok véleményét hallhatták az ünneplők. Sajnos, továbbképzés, vizsga és más elfoglaltság miatt többen is hiányoztak, helyettük kollégáik vették át, s továbbították nekik az elismerést.

 

A legjobbak között is a legjobb, azaz a 2014. évi Én Pedagógusom Díj elismerést Fűzik László, a Széchenyi István Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tanára kapta.

 

  m-ertek 164Az indoklást Kertész Judit, az egyesület vezetőségi tagja olvasta fel. „Egyik kedvenc tanárom (a bátyámat is ő tanította). Nagyon jó pedagógusnak tartom, sokat tanultam tőle, szeretni való és szeretetre méltó ember! Örülök, hogy megismerhettem és hogy a tanárom volt. Minden téren a legjobb tanár, a tanítást és a gyerekekhez való hozzáállást is nézve. Mindenki nagyon szerette. hat évig volt osztályfőnököm, illetve helyettes. Fantasztikus dolgokra tanított meg és segített, hogy jobb ember legyek. Minden tanárnak ilyennek kéne lennie. Méltán megérdemli a címet.”

 

   Fűzik tanár úr hatalmas ováció mellett vette át a díjat Nagy Ágnestől (képünk), kicsit gyönyörködött bennük, majd a mikrofonhoz lépett.

   – Kedves barátaim, a szokásomtól eltérően most patetikus leszek, mert nagyon meghatódtam! Nemcsak azért, mert megkaptam ezt a díjat, hanem azért is, talán, mert két éve már nem vagyok a gyerekek között egyáltalán. Hozzá tenném, úgy zárójelben, hogy 24 évig a Sibrikben tanítottam, s amikor bezárta kapuit, kerültem át én is a kollégáimmal a Széchenyibe. Meghatódtam már azon, hogy Gabi (Göllner Gabriella - a szerk.), aki maholnap a kollégám lesz, sőt, túlnövi mesterét, hiszen az egyetemen már harmadéves, elmondta azt a Fekete István novellát, amivel annak idején elindultunk az iskolai vers- és prózamondó versenyen, amit annak rendje, módja szerint meg is nyert, sőt egészen a fővárosi verseny döntőjéig jutott. Gabinak is hat évig voltam tanára, egészen a nyolcadikig vittem. Tőlük kaptam egy könyvet, melybe mindenki leírta, mit gondolt rólam, s mely könyvet a mai napig előveszem, ha nosztalgiázni támad kedvem – mondta.

   m-ertek 206 – Egy gondolatot még engedjenek meg! – folytatta. – A tanítványaim közül Gabi volt az, aki mindig mesternek szólított, ma már ez nem nagyon jellemző. Mindenféle ulibuli-keleti csodákat is hívnak mesternek, de szerintem Gabi a Fekete István-féle könyvek mesterére gondolhatott, ahol a falu tanítóját nevezték mesternek. (képünk: mester és tanítványa) Örülök a díjnak, s jelentem, utánpótlás van: a feleségem és mind a két lányom is pedagógus. Mindenki pedagógus! Köszönöm a díjat, s mindenki munkáját, aki a mai nap létrehozásában részt vett!

 

   A megható szavak után pezsgős koccintás következett, majd egy ideig a csendes, emlékező beszélgetéseknek vették át a főszerepet a Kő-Café asztalainál.

 

Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT  

fotó: 10kerkult.hu/OGY

 


Varga Zsuzsa kiváló, példamutató ember, barát és kolléga volt.


Itt született és élt közöttünk1957. október 19-től hirtelen, érthetetlen, váratlan haláláig, 2004. június 11-ig.
A Szent László Gimnáziumban érettségizett, majd tanítói, később magyartanári diplomát szerzett az ELTE-n és a Szervátiusz Jenő Általános Iskolában tanított.

 

Egész életében tanított, imádta a munkáját, tisztelte a gyerekeket, egyenes, jellemes, szolidáris volt kollégaival, együttműködött a szülőkkel.

Legkedvesebb ünnepe a karácsony volt, kedvenc évszaka a nyár, a napsütéses meleg nyár.

Intelligens, nagy műveltségű, tájékozott ember volt, rajongott az irodalomért, a színházért, a természetért, fantasztikus kézügyessége, remek ízlése volt.
Intenzív, szeretetteljes, olyan ember volt, akiben mindig meg lehetett bízni, aki ott volt, amikor kellett, meghallgatott, ha kellett, átölelt, ha kellett, veled nevetett és sírt, amikor ennek volt ideje.
Kiváló barát volt, őszinte, tapintatos, egyenes.
 

Az M-érték Kulturális Egyesületet azért alapítottuk, hogy Varga Zsuzsa szellemisége, humanizmusa, értékrendje megmaradjon, hogy képviselje mindazt, amit ő képviselt az életében, a munkájában.

(forrás: m-ertek.net)