AD-blacklist1

2014
aug.
18

Mocsai bejelentette igényét

mocsai cink.huMocsai Lajos pályázik a szeptemberben önálló intézménnyé váló Testnevelési Egyetem rektori posztjára – írja a Népszabadság. A lapnak ezt a magyar férfi kézilabda-válogatott kapitánya erősítette meg, aki 1978 óta tanít a Testnevelési Főiskolán, és docensi fokozata van.

 

 

 


A cikkben emlékeztetnek: a felsőoktatási törvény módosítása tette lehetővé a szakembernek a poszt betöltését azzal, hogy eltörölte azt a korábbi feltételt, amely szerint a rektornak tudományos fokozattal kell rendelkeznie.
A lex Mocsaiként emlegetett előterjesztést július 4-én szavazta meg az Országgyűlés.
Mocsai a lap munkatársának kérdésére cáfolta, hogy a miniszterelnökkel vagy Balog Zoltán miniszterrel egyeztetett volna pályázati szándékáról.
A tudományos fokozat hiányával kapcsolatban pedig megjegyezte, hogy 2002-ben megkapta az Európai Kézilabda-szövetség életműdíját. "A vezetői kvalitásai valakinek nem a PhD-fokozattal dőlnek el" – tette hozzá.


(hvg.hu/nol.hu)