AD-blacklist1

2014
júl.
17

Megszűnik vagy nem a Corvinus?

egyetemi diakA pár évvel ezelőtti Corvinus megszüntetéséről keringő hírek után ismét elterjedt felsőoktatási körökben, hogy szétdarabolják a hazai közgazdászképzés fellegvárát - értesült a Figyelő. A miniszter cáfolt.

 

 

 

A lap szerint kertészettudományi, az élelmiszer-tudományi és a tájépítészeti kart a gödöllői Szent István Egyetemhez, míg a társadalomtudományit a Nemzeti Közszolgálati Egyetemhez csatolnák, s ezzel meg is pecsételődne a sorsa, a Corvinus, mint nemzetközileg ismert brand eltűnne a felsőoktatási piacról.
Kormányzati szinten még nem mondták ki a verdiktet, ám a forgatókönyv realitását növeli az, hogy a gazdasági, az emberi erőforrás és a külügyi tárcánál is hallottak róla. Sőt arról is, hogy két közgazdász elitképző-helyet hoznának létre az országban, mintegy a Corvinus ellenpontjaként vagy alternatívájaként, egyet a Kecskeméti Főiskola bázisán, egyet pedig Budapesten. Utóbbi lényegében magán finanszírozású lenne, a gazdasági élet szereplőitől, nagyvállalatoktól várná az állam, hogy beszálljon a fenntartásába - írta a Figyelő.

 

Nincs semmi ok arra, hogy megszűnjön a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE), mert a második legnépszerűbb a diákok között - mondta Varga Mihály tárca nélküli miniszter szerdán Budapesten, a BCE tanévnyitó ünnepi szenátusülésén. Hozzátette: rémhír, hogy bezárnák az intézményt.
Úgy fogalmazott: "a piac megmérte az egyetemet és jónak találta". Mivel az állam, valamint a diákhitelprogram minden hallgató után kifizeti a költségeket, így nemhogy csökkenő, hanem növekvő lesz az egyetem költségvetése, ráadásul a vállalati szféra bevonása újabb bevételeket jelenthet az egyetemnek - fűzte hozzá Varga Mihály.


Rostoványi Zsolt, a BCE rektora köszöntő beszédében azt mondta: a humanizmus, a tudomány és a tudás kitüntetett szerepére utal egyetemük nevében a Corvinus elnevezés, az intézményük által vallott "tudás, tolerancia, tisztelet három T-je" pedig segítheti hallgatóikat a tudás megszerzésében és az élethosszig tartó tanulásban. Megemlítette, hogy mintegy 15 ezer hallgatójuk van, akik diplomaszerzésük után jól megállják a helyüket a nagyvállalatoknál, a közép- és kisvállalkozásoknál, valamint a tudományos életben is. A BCE "az ország egyik vezető, nemzetközi elismerésnek örvendő intézménye" - mutatott rá.

 

(Napi.hu - MTI)

 


Régi ügy

Három évvel ezelőtt boncolgatta a Mandiner az akkori hírt, miszerint feldarabolnák a Corvinust. ,,Az Origo által közzétett felsőoktatási koncepció szerint tizenkét egyetem maradna, s ezek között nem szerepel a Budapesti Corvinus Egyetem (leánykori nevein Magyar Közgazdaságtudományi Egyetem, Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem). Mi lehet az oka, hogy a Corvinus nem fért fel a 12-es shortlistre? Színtiszta igazságtalanság vagy lehetne valamiféle alapja egy ilyen elképzelésnek?"