AD-blacklist1

2014
júl.
11

Baráti koki a súlyos jogsértésért

szamla retroradio.huA Klebelsberg központ úgy rossz, ahogy van, és ezt a bejelentett átszervezés is igazolja. A botrányos működést a kőbányai példa is jól szemlélteti: a pénzügyi fegyelem, a szerződésbetartás nem tartozik a Klik erősségei közé. Az önkormányzat meg kénytelen egy erélytelen ejnye-bejnyével figyelmeztetni.

 

 

 


A kormányzati propaganda hosszú hónapokon át hangoztatta, hogy az államosított közoktatás központi irányító szerve, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) maga a legtökéletesebben működő szervezet ebben az országban, és azt is sugallva, hogy amúgy meg minden nagyon szép és jó az ágazatban.
A valóság persze itt is egészen más volt.


Csak a rosszat muszáj átszervezni


KLIKHogy a Klik tökéletlen, sőt egyenesen botrányosan működő mamutszervezet, azt az Index által nyilvánosságra hozott belső minisztériumi jelentés is érzékeltette. A kormányfő elborult oktatási szemléletének gyakorlati végrehajtójaként „tündöklő”, az egykoron MSZMP-tagkönyvvel rendelkező és kommunista tanügyi vonalon szocializálódó Hoffmann Rózsa kikerült az államtitkári székből a kormányátalakítással – ő volt a Klik leglelkesebb híve egyébként, és ha mindent megfelelően bonyolított volna, alighanem maradhatott volna. Utóda, Czunyiné Bertalan Judit hivatalba lépése után azzal kezdte a munkáját, hogy kijelentette: a Klik-et alaposan átszervezik, ami új struktúrát és új vezetést is jelent.


Beszédes ez is. Ugyanis, a menedzsmenttudomány szerint egy céget akkor kell átalakítani teljesen, ha annak működésképtelensége vagy rossz működése nyilvánvaló, és a fejlődés akadálya. (És ilyen tekintetben a Klik vállalatnak tekinthető.) Egy cég irányítóját pedig általában azért váltják le, mert vagy alkalmatlannak bizonyult a feladatra, vagy a szervezet előtti új és/vagy módosított célok megvalósítására a képességei, tudása kevés.


Ergo: az új államtitkár közvetve elismerte, hogy a Klik csődtömeg. Egy hatékonyan üzemelő szervezethez – a jobbítás érdekében – ugyanis éppen csak hozzá kell nyúlni, apró változtatásokat megtenni, nem pedig felforgatni az egészet.


Mi legyen a számlán?


Arról, hogy a Klik az alsó szinteken hogyan „dolgozik”, arról viszonylag kevés ismeretünk van. Ám a kőbányai képviselő-testület által májusban tárgyalt és elfogadott, a „Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 2013. évi támogatásának elszámolásáról” című előterjesztés bizony tükörként mutatja a nemtörődömséget.
Hangsúlyozzuk, ami alább következik, azt nem mi találtuk ki, azt a Kovács Róbert polgármester által szignált dokumentum tartalmazta. Az egyes negatívumokat, ha úgy tetszik, ő emelte ki. És azokból akadt bőven.


Az ellenőrzés tapasztalatai
A főösszesítőn 28 463 700 Ft-ról nyújtotta be a KLIK az elszámolást. Az elszámolásban benyújtásra került számlákon néhány kivételtől eltekintve a Megállapodás 1. melléklete szerint szerepel, hogy ’’A kifizetést a megállapodás céljára elkülönített támogatási összegből fedeztem, amely a Budapest Fővaros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 5/2013. (II. 21.) önkormányzati rendelet alapján került folyósításra’’.
A pénzügyi elszámolás részeként csak a Támogatott nevére és címere kiállított számviteli bizonylat fogadható el. A Megállapodásban a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, székhelye: 1051 Budapest, Nádor utca 32. szerepelt. A számlákon a vevő címénél több esetben Szalay utca 10-14., Kőrösi sétány 8., illetve egy esetben Sibrik Miklós út 76-78. van feltüntetve. A Tankerületi Igazgató nyilatkozatot adott arra vonatkozóan, hogy a számlákon megjelölt eltérő címek a KLIK címeként elfogadhatóak. A nyilatkozat az előterjesztés 5. melléklete.


Hogy értsük! Kovács Róbert azt kifogásolta, hogy az önkormányzat és a Klik között megkötött eredeti megállapodás alapján az iskolai számlák csak akkor fogadhatóak el, ha azokra ráírják a pontos szöveget („A kifizetést a megállapodás céljára elkülönített támogatási összegből…”); érthető, hiszen jogosan szeretné tudni, hogy a hivatal által adott 25 milliót pontosan mire is költötték el, illetve abból mi alapján lett 28,5 millió forint. Mivel csak „néhányan” nem vezették rá a mondatot, azt is jelenti, hogy csak az ő számlájuk kétséges pénzügyi értelemben.


Kovács szerint az eredeti megállapodás rögzíti, hogy milyen nevet kell szabályszerűen feltüntetni a számlákon a vevőnél. Az említett tankerületi igazgatói nyilatkozatban az szerepel, hogy a Klik folyamatos székhelyváltozásai miatt volt mindig más a cím, illetve egy minisztériumi utasítás alapján az iskolák egyúttal Klik-telephelynek tekinthetők.


Viszont a polgári jogi szerződéses viszonyban elvárás, hogy amennyiben a felek valamelyikénél adatváltozás történik, akkor annak megfelelően (mindig) módosítani kell az eredeti kontraktust – éppen a vitás helyzetek elkerülése, na meg a jogkövetés érdekében. Azaz, amikor a Klik székhelye változott – ami nyilván az alapító okirat módosításával is járt –, párhuzamosan a mamutszervezetnek a kőbányai szerződés átírását is kezdeményeznie kellett volna. Mivel Kovács sérelmezi, valószínűleg az eredeti szerződésben nincs benne, hogy az iskolák Klik-telephelyek is egyben. Meg aztán a polgármesteri hivatalnak honnan kellene ismernie egy belső Emmi-rendelkezést? A Klik-nek ugyancsak kezdeményeznie kellett volna a telephelyek szerződésbe kerülését.
Amennyiben a címváltozások bekerültek volna egy új, módosított megállapodásba és azt újraszentesítik a felek, akkor nyilván Kovács sem reklamálja egyik szabálytalanságot sem.

 

klik1 ogy

Klik-vezetés Kőbányán (balról jobbra): dr. Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója; Marekné dr. Pintér Aranka, a Klik immár volt elnöke; Révész Máriusz, a helyi oktatási bizottság elnöke; Németh László, a Klik kőbányai tankerületi igazgatója

 


Betartatlan határidő


Nézzük a következőt!
A Megállapodás értelmében a tételes elszámolás határideje 2013. december 31-e volt. Ez azt is jelenti, hogy kötelezettségvállalás eseten a pénzügyi teljesítésnek legkésőbb 2013. december 31-ig meg kellett volna történnie. A benyújtott elszámolás alapján az alábbi tételek esetében fizetési határidőkent 2014. január illetve február hónapot jelöltek meg. Hiánypótlás keretében kértük a Tankerülettől a kifizetést igazoló bizonylatokat, azonban azokat nem nyújtották be. (…) A Megállapodás 10.1. pontja értelmében a KLIK képviselőjének büntetőjogi felelőssége tudatában az elszámolás főösszesítőjén aláírásával kell igazolnia, hogy a támogatási összeget a Megállapodás 8. pontjában meghatározott célra fordította, az elszámolás iratai valósak és a könyveiben az elszámolt tételeket nyilvántartja a rá vonatkozó számviteli szabályok szerint. Az elszámolás főösszesítőjét aláírás nélkül küldtek meg, külön nyilatkozat nem készült.


Hogy értsük! Kovács Róbert szerint az eredeti megállapodást a Klik nem tartotta be, mivel nem adta le időre a pénzügyi elszámolást, valamint képviselője nem látta el kézjegyével a vonatkozó dokumentumot. Utóbbi azt is jelenti, hogy érvénytelen az egész. Illetve a Klik azzal is szabályt szegett, hogy „elfelejtette” a bizonylatokat csatolni.
Ehhez nem szükséges bővebb magyarázat. Ha a szerződésben adott határnapok szerepelnek, akkor azt kell betartani. Eltérni attól csak akkor lehetett volna, ha a Klik új határnapot kezdeményezett volna, illetve ha ezt a felek írásban – szerződésmódosítással – rögzítették is volna.


Egy jogszabályhoz sem passzol


Menjünk tovább!
Ezután Kovács részletezte, hogy nem stimmelnek a diáksport egyesületekkel való elszámolások. Mint írta, azok sem az eredeti megállapodással, se az egyesülési jogról szóló, sem a köznevelési törvénnyel nincsenek összhangban, továbbá egyes esetekben különös személyi összefonódás van az egyesületek és azokkal szerződő vállalkozások között.
Hogy értsük! Kovács feltehetően arra célzott, hogy jogszerűtlenül jutottak pluszpénzhez a pedagógusok. 


Összegzésként Kovács azt írta: „A pénzügyi elszámolás ellenőrzése során számos hiányosság mutatkozott, amelyre az Önkormányzat felhívja a KLIK figyelmét. Mindezek eredményeként szigorításra került a pénzügyi elszámolás rendje, a számviteli nyilvántartás szabályai, valamint pontosításra került a szöveges beszámoló tartalma”.
Ez annyira egyértelmű ok-okozati megállapítás, hogy felesleges bármit hozzá tennünk.


A tankerületi főnök meglepődött


klik nemeth ogyA fentiekkel kapcsolatban a májusi testületi ülés után, június 10-én megkerestük a Klik sajtóosztályát, hogy adjon magyarázatot a szerződésszegésre, a jogsértésekre, ám a sajtóosztály azzal a lendülettel továbbadta az ügyet Németh László kőbányai tankerületi igazgatónak (baloldali képen).


Németh telefonon kereste meg szerkesztőségünket még aznap, és ahogy fogalmazott, a sajtóosztálynak elküldött kérdések „meglepetésként érték”, hozzátette, hogy a jelzett problémákat „egyáltalán nem ismertem”. Elmondtuk, ezeket nem mi találtuk ki, csak azokkal szembesítettük a Klik központját, amiket a polgármester az előterjesztésben tényként közölt. Egyúttal az igazgató azt kérte, hogy a hivatkozott dokumentumot küldjük el neki, mivel ő ezt az összeállítást nem látta. Furcsállottuk, hiszen ahogy mi is megtaláltuk a Kobanya.hu-n, ő is elérhette volna ugyanott – de megtettük, elküldtük.
Kisvártatva Németh azonnal elkezdte nekünk cáfolni a megállapításokat – udvariasan félbeszakítottuk, és megjegyeztük, mással kellene vitatkoznia. A „vádlói” oldalon az önkormányzat van, nem mi.

 

Megállapodtunk abban, hogy áll rendelkezésünkre, és egy beszélgetés keretében elmondja az ő, illetve a Klik álláspontját a „vádpontokról”. Németh László azt kérte, hogy a tanév vége után legyen a találkozó, és meg is beszéltünk egy elvi időpontot – hiába ígérte meg Németh, hogy az időpontot telefonon véglegesítjük, sajnos a hívás elmaradt. Viszont a téma nyilvánosságra hozatalával nem akartuk megvárni – kis túlzással – a következő tanévet, így a cikk publikálása mellett döntöttünk. Természetesen készséggel helyet adunk az igazgató véleményének is, amennyiben még reagálni kíván.


Milyen magasan van az ingerküszöb?


Ennyi az érdemi rész, de az említettekhez néhány megjegyzést muszáj tennünk.
Németh László szavaiból számunkra az következik, hogy bár a külvilág felé szívélyesnek és kiválónak tüntetik fel a tankerület/Klik és az önkormányzat közötti munkakapcsolatot, az, hogy Németh előtt ismeretlen volt, hogy készül ilyen előterjesztés és annak tartalmáról sem értesült – ami gyakorlatilag neki és a tankerületnek szólt – erősen súrlódásos kontaktust jelez.


A témát előzetesen tárgyaló Kulturális, Oktatási és Sport Bizottság – vita nélkül – egyhangúlag támogatta a polgármesteri előterjesztést, ahogy – szintén vita nélkül – a képviselő-testület is. Az egyetértéssel nincs baj, csak meglehetősen érdekes, hogy a Klik súlyos hibái senkinek – sem fideszes, sem ellenzéki képviselőnek – az ingerküszöbét nem érte el annyira, hogy meg- vagy felszólaljon, és kifejezze, hogy itt bizony oltári nagy gondok vannak!


Kovács konklúzióját pedig mi úgy értelmezzük, hogy a törvényileg rendezett viszony okán a Klik-nek egy baráti kokit adott az önkormányzat figyelmeztetésül a pénzügyi fegyelmezetlenség miatt, holott ezek egyenként is súlyos jogsértések, együtt pedig különösen azok, ami keményebb fellépést kívánt volna. Feltételezzük, hasonló probléma esetén mással szemben sokkal szigorúbb és következetesebb lett volna a városvezető, a helyhatóság.
Az államilag elrendezett helyzet miatt azonban az önkormányzat kénytelen a Klik-kel szerződni 2014-re is. Ha akarna se tudna mással: a Klik a központi kormányzati akarat egyetlen végrehajtója, nincs más szereplő erre a feladatra. Másként: panaszkodhat az önkormányzat, annak foganatja nincs, a Klik úgyis azt csinál, amit akar. Rajta keresztül úgy kézivezérel a központi kormányzat, ahogy neki tetszik, az alapvető jogi normákat teljesen figyelmen kívül hagyva. Igen, az amúgy is megtépázott jog meg legfeljebb kap még egy hatástalan pofont…

 


Ez a ValóVilág

Az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete saját honlapján összefoglalta, milyen volt a tanév tanári, iskolai szemszögből.
,,Sok mindent el lehet mondani 2013/2014-es tanévről, csak azt az egyet nem, hogy unalmas lett volna. Lélegzetelállítóan sok minden történt ebben az időszakban. A honlapunkon napi rendszerességgel frissülő sajtófigyelő segítségével idézem fel az eseményeket, az ezekhez fűződő aktuális megnyilvánulásokat, véleményeket. A tanév krónikáját hat részben közöljük. Ez a minisorozat lesz olyan izgalmas, mint bármelyik szappanopera, sőt valóságshow. Ráadásul velünk történik, számunkra ez a ValóVilág."


 

 

(fotó: retroradio.hu, 10kerkult.hu/OGY)