AD-blacklist1

2013
feb.
24

Törvényház az Üllői úton

Írta: Oszvald György

berci   065leadÚjabb állomásához érkezett a fiatalok jogtudatosságát, jogi ismereteit fejlesztő program. A jogi road-show ezúttal a Janikovszky Éva általános iskola Üllői úti tagozatának nyolcadikosait vonta be a rendhagyó osztályfőnöki órába február 20-án.

 

 

 

Kíváncsian vártuk a különlegesnek ígérkező órát. Már csak azért is, mert a program előtti napon 16-17 éves ismerőseim egy szűk baráti csoportja olyan videót töltött fel az egyik közösségi megosztó portálra, mely kísértetiesen hasonlított a feldolgozott történetre. Egy rosszul végződött házibuli – kirakták őket – csalódásait vezették le a hajnali órákban, hazafelé tartva. Igaz, a filmben – a valóságban – nem következett be haláleset, de az alkohol hatása alatt a durva, obszcén szavak használata, a gátlástalan, romboló viselkedés – autóbusz megálló tábláinak rugdosása, szétütése, stb. – azt bizonyították, akár rendőrségi ügy is lehetett volna belőle…

 

   Berci történetét nem akarjuk megismételni, azt korábban már megírtuk, de a sztori keletkezésének körülményeire kíváncsiak voltunk. Katona Zsuzsanna drámapedagógussal, a Drámapedagógiai Nevelést Segítő (DNS) Alapítvány munkatársával beszélgettünk.

   berci   067– Mutassa be, kérem, az órán közreműködő stábot!

   – A történetet Kovács Dániel, a DNS munkatársa vezeti és ő játssza a rendőrt is, a bírónő szerepében valódi jogász, dr. Kozák Vera, a KIM munkatársa szerepel, a történet főhősét, Bercit Endrédy Gábor, az egri Gárdonyi Gáza Színház művésze alakítja. A tapasztalatok összegzését segíti az alapítványunk részéről Geönczeölné Gáspár Olga.

   – Hogyan kerül a képbe a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium?

   – A minisztérium találta ki, hogy az igazságszolgáltatást működését hogyan lehet a gyerekekhez közel vinni. Több felkért szakember mondta el a véleményét lehetséges formákról.  Ezek tanulságaként kialakult, ahhoz, hogy a XXI. században a gyerekek átélői legyenek egy esetnek, s az ismeretek ne pusztán csak egy olvasmány vagy előadás révén rögzüljenek, a drámapedagógia a legjobb módszer, mert ez interaktív. Amit csak látunk vagy hallottunk, arra emlékezhetünk, de amit átéltünk, az bennünk marad.

 

„A drámapedagógia egy művészetpedagógiai irányzat, amely a dráma és a színház eszközeit sajátos módon használja a nevelésben. Gyakorlatokkal és játékokkal segíti a valóság átélését, az emlékek megőrzését a figyelem fejlesztését, az alkotás szabadságával való megismerkedést, s ezen keresztül a csoport és az egyén fejlődését” – írja Gabnai Katalin egy tanulmányában.



   berci   297– Lehet ezt valahogy igazolni, volt már konkrét tapasztalatuk, hogy működik az elmélet?

   – Látjuk a gyerekek reakcióján, hogy az elmélet helyes volt: hiszen itt, a szünetben a „televízió riportere azon gondolkodik, miket fog kérdezni a tárgyalás után. (Később a riporter elmondta ezeket. Miért hagyta ott Berci a fellökött társát? Miért nem nyilatkozott Berci a bíróság előtt? Miért nem vallotta magát bűnösnek Berci?  Hol vannak ilyenkor Berci szülei?)

   Azaz, a gyerek nemcsak egy semleges szemlélő, hanem aktív résztvevője az eseménynek.  De tovább lépek. Ha ezek a gyerekek bármi módon a jövőben kapcsolatba kerülnek az igazságszolgáltatással, nem lesz idegen nekik a paragrafus, a bekezdés, a védő- és a vádbeszéd, egyáltalán az, kik is az igazságszolgáltatás résztvevői, mi az ügyvéd, az ügyész feladata?

   – A bevezetőben elhangzott, hogy a KIM egy vizsgálatot is végez a fiatalok jogi ismereteiről. Lehet erről kicsit bővebbet tudni?

   – A program elején és végén is kitöltenek a gyerekek egy kérdőívet, amelyet dr. Kabai Imre PhD főiskolai tanár, kutatási igazgató és felesége, szociológusok, a Zsigmond Király főiskola tanárai készítettek. Ezek a kérdések és rájuk adott válaszok segítenek mérni a jogtudatosságot. Mi pedig a pedagógiai részen a jogtudatosság megnyilvánulási formáit nézzük, s a kétirányú elemzés összegzése ad majd teljes képet.

 

berci   007Igyekszünk összefoglalni a kérdőív tartalmát, reméljük ezzel nem követünk el jogsértést!

  A belépő kérdőívben arra voltak kíváncsiak a kutatók, mennyire tartják fontosnak a diákok, hogy tisztában legyenek a jogaikkal, ismerik-e egyáltalán az őket megillető jogokat?  A mintaóra szempontjából fontos kérdés volt, ismerik-e az igazságszolgáltatás szereplőit, feladatait? Egy kakukktojást is meg kellett találniuk: az esküdtszék ugyanis nem része a magyar jogrendnek. A kutatókat érdekelte az is, találkoztak-e már a diákok az igazságszolgáltatás valamelyik szereplőjével a környezetükben. A kilépő kérdőív az órai történet alapján igyekezett meggyőződni az elsajátított ismeretekről.

 

Epilógus

   Két óra megtekintése után nem lehetett nem észrevenni a „játékba” épített ismeretközlést. A jogász minden olyan résznél, amelyeknél jogi fogalom merült fel, egy semleges narrátori szerepkörrel felolvasta a törvényhű szöveget. Csak a példa kedvéért, a rendőrségi kihallgatás során a garázdaság, a segítségnyújtás elmulasztása, a visszaélés okirattal fogalmakat tisztázta.

   berci  199A másik érdekesség, hogy a dramaturgia szempontjából lényeges pontokon az óra vezetője megszakítja a cselekményt, s arra kéri a résztvevőket, gondolják végig az adott pillanatot. Megint csak a példa kedvéért. Áll a vádlott a bíróság előtt, fejére olvasták bűneit. Itt a pont, a kérdés: – Vajon mire gondolhat most Berci, mi lesz vele az ítélethirdetés után? A válaszok rendkívül tanulságosak.” Elrontotta az életét.” „Ürességet érezhet, mert nem lesz barátja.” Vagy egy másik nézőpontból szemlélve: „Akár boldog is lehet, mert felfüggesztett büntetést kapott.” Írásunk végszavát is kimondta az egyik nyolcadikos: „Meggondolja ezután, mit tesz.”

 

   Őszintén szólva, az lenne a jó, ha a bevezetőben említett videó feltöltője, a vele lévő társaság tagjai is résztvevői lehetnének egyszer egy ilyen mintaórának!

 

Cikkünkhöz képgaléria tartozik - ITT  

fotó: 10kerkult.hu/OGY

 


A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium február 8-án útjára indította az osztályfőnöki óra programot a gyermekáldozatok védelmét szolgáló,  Jogom van tudni! – az igazságszolgáltatás és a közszféra megismertetése a fiatalokkal programsorozatát.

 

   Harminc budapesti és vidéki iskolába pilot program keretében valósul meg a kezdeményezés. A 3x45 perces foglalkozások célja, hogy a 14–16 évesek körében erősítse a jogtudatosságot és hozzásegítse a fiatalokat a drámapedagógiai módszerek felhasználásával ahhoz, hogy az igazságszolgáltatás működésének alapelveivel, főbb fogalmaival tisztában legyenek.

   Az osztályfőnöki óra február 8-án indult, a fővárosi Janikovszky Éva Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában megtartott próbaóráján részt vett dr. Mihalovics Péter, az Új Nemzedék Jövőjéért Program koordinációjáért felelős miniszteri biztosa is.