AD-blacklist1

2013
feb.
14

Halált okozó testi sértés a tanteremben

Írta: Oszvald György

dns 259leadValóság a tanteremben – mondhatnánk, ha a drámapedagógia órán lejátszott esemény valóban megtörtént volna. A különleges és mély gondolatokat ébresztő rendhagyó órát a Janikovszky Éva általános iskolában tartották meg az elmúlt héten.

 

 

 

  Az óra vezetői – a Drámapedagógiai Nevelést Segítő Alapítvány (DNS) tagjai – gyorsan és rugalmasan oldották meg a szerepek kiosztását, majd a szereplők mozgatását és a meghívott szakemberek – rendőrségi szakértő, tanárok, pszichológusok, politikusok – tájékoztatását.

 

  dns 131-650px

 

   A történet lényege röviden. Egy születésnapi buliban szórakozó középiskolás diákok alkoholt fogyasztanak, sőt, sok alkoholt, s ennek következtében hazafelé menet nézeteltérésük támad. Van, aki tovább akar inni és bulizni, van, aki inkább hazamenne. A vita és verekedés során egyikük úgy löki meg részeg társát, hogy az az esés következtében életét veszti.

 

   dns 003-650px

 

   A játék végig követi a rendőrségi eljárást, a nyomozást, tanúkihallgatásokat, majd a vádemelés után a bírósági szakaszban a tárgyalást, a vád-és védőbeszédek megtartását. Az óra folyamán a moderátorok több ponton is megszakították a cselekményt: ilyen volt a bilincs közreadása – volt, aki életében először tartott ilyet a kezében – vagy az a kérdés, hogyan ünnepeljenek meg egy születésnapot, sőt, a végén a vélemények kikérése a főszereplő bűnösségéről.

 

  dns 025A 10kerkult.hu élt a „bírósági ítélethirdetés” utáni szünet adta lehetőséggel, s néhány résztvevő fiatal véleményét kérdezte, mit éltek át, mit jelent számukra lelkileg, mennyire volt illúzió vagy valósághű a játék, milyen tanulságokat tudnak megfogalmazni?

   – Szerintem az ilyen drámajátékok éppen azért vannak, hogy kicsit közelebb hozza és életszerűbbé tegye az ilyen és hasonló eseteket a gyerekek számára, de azoknak is, akik már nem gyerekek, de részt vesznek benne. Nagyon hasznos, mivel tapasztalatot tudunk szerezni, mi történhet egy lökdösődésben vagy bármilyen más testi vagy lelki fenyegetés során – magyarázza Kovács Tamás István, a Szent István gimnázium 9.D. osztályos tanulója.

   dns 047Imre Medárd, a Puskás Tivadar Távközlési technikum 9.B. osztályába jár, s azt mondta el, még nem járt bíróságon, és nehéz elképzelnie mi történik a valóságban. – Ebből a szempontból jó, hogy van ilyen mintánk, bele tudjuk képzelni magunkat a tényleges helyzetbe. Sajnos, a környezetemben tudok olyan fiatalról, akinek az a program, hogy minden nap délután merev részegre issza magát, és nem tudom elképzelni, mi elől menekül, miközben barátnője van, szeretik, jó tanuló – ingatja a fejét.

 

   Elek Bereniké Jászna, a Janikovszky Éva általános iskola 8.A osztályos tanulója az ügyvéd szerepét játszotta, s a tárgyalás alatt gyakorlatilag nem kérdezte ki a tanúkat védence érdekében. Miért volt a nagy hallgatás? – érdeklődtünk. – A szerepünk szerint kérdezhettünk volna, de nem volt kérdésünk sem a vádlotthoz, sem a tanúkhoz.

   – A valóságban sem élnél a kérdezés lehetőségével?

   – Nem tudom, ezen nem gondolkodtam még. A helyzet adott, s ha valaki nagyon fontosat mondana, amit a védencem javára fordíthatnék, biztosan rákérdeznék.

   – Ismered az ügyvédek munkáját? Hogyan készülnek egy büntető tárgyalásra?

   – Nem, ezzel még nem találkoztam

   – Mit gondolsz a főszereplőről? Bűnös vagy nem? Tényleg jót akart a barátjának?

– Hát, az bizonyítva lett, valóban jót akart, nem akarta megölni egyáltalán. A lökdösődésben figyelmetlen volt és ő is megijedt, hogy a barátja a földön maradt. Én nem tartom bűnösnek

 

   dns 056-650px

 

A véletlen úgy hozta olyan fiatalt találtunk meg, aki a történet szerint a születésnapi buli résztvevője volt.

   – Jártál már hasonló házibuliban, de akárhol is, ahol hasonló verekedős epizód előfordult? Nem feltétlenül lényeges, hogy mi lett a vége, pusztán az lenne fontos, hogy a többiek nem akarják leállítani a kakaskodókat?

   – Ilyen buliban még nem voltam, de hasonló nézeteltérés osztálykiránduláson már fordult elő. Van egy határ, ahol beleszólunk a vitába, sőt, meg is akadályozzuk, hogy komolyabbra forduljon – mondta mosolyogva Kovács Anna Zsófia, az Eötvös József Gimnázium 7.A osztályos diákja.

 

     dns 074Közben újabb leányzó érkezett, s tőle is megkérdeztük:

    – Szerinted mennyire volt valósághű ez a játék?

    – Teljesen valóságos volt, nagyon jól elő volt készítve minden, s azt hiszem, a többiek szerint is így van, nagyon könnyű volt magunkat beleképzelni a történetbe. Egyébként én nem tartom bűnösnek a főszereplőt, 17 évesen még nem feltétlenül tudta, hogy mit tesz, és az állapota is olyan volt, hogy nem nagyon tudta, mit csinál – érvelt Czumbel Fanni, szintén a Janikovszky Éva iskola 8.A osztályából.

 

   Hogy a főszereplő bűnös, azt a bíróság kimondta: – Bűnös halált okozó testi sértés bűntettében, melyet két év börtönbüntetéssel sújt, három évi próbaidőre felfüggesztve.

 

   Az eset bármikor megtörténhetne a valóságban is, sőt, a magunk részéről biztosak vagyunk abban, hasonló esetek sok-sok alkalommal előfordulnak, ha nem is halál végződnek. A főszereplő az alkohol, amely hatása bár elhomályosíthatja az önkontrollt, ám a felelősség alól a részegség nem ad felmentést.

 

Írásunkhoz képgaléria tartozik – ITT

fotó: 10kekrult.hu/OGY