AD-blacklist1

2019
feb.
24

ESTÖRI - 14 csapat a kismartoni döntőben

Írta: Oszvald György

Estori 1st day 580 leadBefejeződött az idén már harmadik alkalommal, az MTA Könyvtárában megrendezett Estöri-Kreatív Történelmi Verseny középdöntője. Az ország minden részéről, sőt, a határainkon túlról is érkezett, összesen harminc csapat versengett az áprilisi döntőbe jutásért.

 

 

„Két napon át, február 21-én és 22-én, tizennégy vidéki (Békéscsaba, Cegléd, Debrecen, Győr, Kaposvár, Nagykanizsa, Nemesvámos, Pécs, Ráckeve, Sárospatak, Sopron, Székesfehérvár), három határon túli (Kassa, Nagyszalonta, Révkomárom), valamint hat budapesti középiskola összesen harminc, háromfős csapata – kilencedik és tizedik osztályos diákok – mérte össze tudását az ESTÖRI Kreatív Történelmi Verseny középdöntőjében. A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központjának dísztermében megrendezett eseményről 14 csapat jutott tovább az április 27-i, kismartoni döntőbe” – írják a verseny kommunikációs partnerének sajtóközleményében.

 

   Ám, mielőtt megneveznénk a döntőbe jutott csapatokat, a két nap „apró” történéseiről szólnánk! A 10kerkult.hu szerkesztősége abban a szerencsés helyzetben van, hogy az eddigi versenyekről valamilyen formában mindig tudósított, s megszólaltatott kőbányai szereplőket is. Az idei, immár harmadik történelmi versenyen sem történt ez másként.

 

   Estori 1st day 060Az első nap élménye volt, hogy – igazság szerint számítottunk rá – összefutottunk a 2018-as verseny győztes csapatával, a békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium három leányzójával. A most is mosolygós és vidám lányok – a képen balról: Farkas Réka, Perlaki Anna, Szlávik Zsófi – szívesen válaszoltak a kérdéseinkre.

 

   – Majd’ egy év telet el a kismartoni diadal óta, de csak most van lehetőségem, hogy a győzelem utóéletéről kérdezzek. Mi történt, hogyan fogadott titeket az iskola, a családotok, a közvetlen környezetetek?

   – Sz.Zs.: Igazság szerint a mai napig téma a családban a sikerünk. Hidd el, még mindig nem dolgoztam fel, és még mindig ugyanaz a büszkeség van bennem, bennünk, mint az Esterházy kastély színpadján volt. Sőt, az isa emlékezetes, amikor elhatároztuk, hogy belekezdünk ebbe a versengésbe.

   – P.A.: Bennem is hasonló érzések vannak a mai napig. Nagyon jól esett az iskolai reakció, mert nem csak a tanárainkon látszott, hogy örülnek, hanem a diáktársainkon is. A gratulációk, a szép volt lányok, tiszta szívből jöttek. Azt pedig külön öröm, hogy a mostani csapatnak mi is segítettünk a felkészülésben.

   – Azt is megmutattátok, hogyan ugorjanak dupla flippet - mint tettétek ezt tavaly - a prezentációban?

– F.R.: Nem, nem, ilyen nem volt, de sok hasznos tanácsot adtunk az előadásmódra, a stílusra vonatkozóan. Azért ők más személyiségek, s más viselkedés áll nekik jól, mint nekünk. Azt hiszem, a többiek nevében is mondhatom, nagyon vártuk ezt a napot, milyen lesz ide belépni, ahol lényegében elindultunk a győzelem felé. Engem elfogott az izgalom, szó szerint újra éreztem a prezentáció előtti versenylázat.

 

   Azt már mi tesszük hozzá, hogy a győzelem után a lányokkal riportot készített a Békés megyei Hírlap, szerepeltek a csabai tévében és az interneten is írtak a sikerükről.

 

Az idei téma: Hagyomány és modernitás – Sorsfordítók a 20. században. A fókuszban az 1930-as évektől, a politikai jobbratolódástól a kommunista hatalomátvételen keresztül az 1956-os forradalomig és az azt követő megtorlásig tartó időszak állt. A XX. század történelmi viharait, politikai, ideológiai szélsőségeit sorsfordító személyek portréin, történetein keresztül tanulmányozták és mutatták be a versenyzők.

 

   Estori 2nd day 075Kézenfekvő volt, hogy az eddig minden évben középdöntős kőbányai Zrínyi Miklós Gimnázium idei csapatát faggassuk egy kicsit a részvételükről, a programjukról. Kérdéseinkre Egyed Blanka, Dzsupin Dávid, Szentkirályi Laura (a képen balról) válaszoltak .

 

   – Egy módszertani kérdés érdekel, mivel nem az első alkalommal látom, hogy az Estöri-versenyen egészen másként kell a tudásotokról számot adni, mint az iskolában. Hogyan készültök fel, milyen módszerrel tanultok erre a formára?

   – Sz.L.: Másként, mint a megszokott mód, ez tény. A csoportmunkát emelném ki, s nehogy félreértés legyen, ez nem azonos azzal, hogy a barátnőmmel tanulunk. Keresünk, kutatunk a neten, megosztjuk a talált infót, azonnal rendszerezzük, súlyozzuk – és mindez közös döntés. Ettől más, izgalmas ez a forma.

   – Ha az lenne a feladat, hogy a Napkirályról állítsatok össze egy 3 perces anyagot, mitől lenne más, mintha a tankönyvből ollóznátok össze a feleletet?

   – E.B.: Hát, az alapvető, hogy abban az anyagban a saját kutatásod lesz benne. Mindegy, hogy könyveket lapozol vagy a neten keresgélsz. Fotók, cikkek, tudományos munkák közül válogathatsz és a felhasznált anyagot is te szerkeszted meg. Nem azt adod vissza, amit mások gondolnak fontosnak, hanem, ez előbbiek szerint, azt, amit érzel lényegesnek.

   – Megáll-e az a véleményem, összegzésem, hogy ugyanabból az adathalmazból, ami a tanárnak is rendelkezésére áll, ti, fiatalok, egy teljesen más „képet tudtok festeni” mint akár a tudósok, és ettől még azok is igazak? Más szemlélet, más feldolgozás, más következtetések lehetségesek?

   – Dzs.D.: Igen, ez nem zárható ki. A dolog onnan indul, hogy a lehetőségek közül mi választunk egy témát, ami nekünk tetszik, ez a sajátunkká válik, szinte azonnal, és ezt mi kezdjük el kutatni, feldolgozni. És ez sokkal jobb, mint a tankönyvet visszamondani.

   – Hogyan alakult ki a zrínyis csapat? Egy osztályba jártok-e, azonnal egymásra találtatok vagy valaki elkezdett „vadászni” a társakra?

   – E.B.: Egy osztályba járunk, valójában én szóltam a társaimnak, hogy jó lenne, ha egy csapatban lennénk. Laura rábólintott, Dávid meg „mi mást tehetett volna” két lány ellen? Ő is igent mondott. Nemsokkal ezután egy helytörténeti előadáson voltunk Verbai Lajosnál, s az előadásából sok mindent megtudtunk, mások mellett Soos Gézáról is. Mivel a verseny egyik feladata volt egy esszé megírása egy kiemelkedő helyi nagyságról, kínálta magát a téma. Így belevetettük magunkat a Soos Géza kutatásába.

   – Dzs.D.: Nagyon sok anyagot, forrást begyűjtöttünk: kerestünk a neten, és levéltárakba is elmentünk. Készítettünk interjúkat is. Verbai Lajos, a Kőbányai Helytörténeti Gyűjtemény vezetője és Horváth Erzsébet, a Református zsinati levéltár vezetője volt a beszélgető társunk.

   – Kaptatok-e, kértetek-e tanári segítséget a munkátokhoz?

   – Sz.L.: Igen, Kertész Gabriella tanárnőnek mér volt estöris rutinja a begyűjtött anyag feldolgozásában, Simon Ildikó tanárnő, bár ez az első Estöri-felkészítése, szintén sokat segített a téma feldolgozásában.

 

   Befejezésként jóslásra kértük a csapatot: hová soroljátok magukat, számítanak-e döntős részvételre? Nagyon diplomatikusan válaszoltak, egy 10-es skálán az előkelő 7-es, 8-as szintet jelölték, megjegyezve, hogy vannak, akiket meg tudnak előzni, de az is benne van a játékban, hogy még a 9-esek sem fognak döntőbe kerülni.

   (Írásunk végén látható, hogy a 8-as szint kevés volt a Zrínyiseknek a döntőhöz. Ettől függetlenül gratulálunk a kőbányai csapatnak.)

  

Estori 2nd day 249

  Értékel a zsűri; akik hallgatják, a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium tanulói

 

   Egyfajta zárszóként ismét a már idézett közleményre hivatkozunk: „Foki Tamás, a zsűri elnöke, a Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium történelemszakos igazgatóhelyettese értékelésében kiemelte: „Azokat a képességeket szeretnénk fejleszteni, amelyek az iskolai oktatásnak nem mindig állnak a középpontjában: a kreativitást, a kooperációt, a kommunikációt és az önálló kutatómunkát. A verseny harmadik évada is alátámasztja, hogy jó úton járunk, hiszen rendkívül magas színvonalú, sokszor publikálásra alkalmas prezentációk és kisfilmek születtek, néha teljesen ismeretlen, újonnan feltárt huszadik századi sorsfordítókról.”

   Estori 2nd day 033Megjegyezzük, a látottak és interjúink alapján a gyerekek magukévá tették a Foki-féle kiemeléseket. Nagyszerű prezentációk, profi módon elkészített kisfilmek jelezték a mögöttük álló tetemes munkát. Felnőtt fejjel csak ámultunk egyik-másik kreatív megoldáson, s azt kérdeztük, vajon nekünk miért nem jut eszünkbe ilyen briliáns megoldás? Név nélkül néhány, hiszen nem láttunk mindent: némafilm, tökéletes szituációs szinkron, szótagokra vágott snittek, múltidézés fekete-fehér filmkockákkal és társaik a filmeknél, fejből mondott szöveg, beépített dramatizált jelenet, szemléltető tárgyak felhasználása, korhű jelmezekbe bújás és még sok-sok bravúros megoldás a prezentációkban. Nem egyszer előfordult, hogy a kisfilm gyakorlatilag a prezentáció szerves része volt, kiegészítette, illusztrálta azt.

 

   Menyhárt Sándor, a X. kerületi Szent László Általános igazgatója, történelem tanár, egyike a vetélkedő szervezőinek, nem is nagyon lepődött meg, amikor azt kérdeztem, mit jelentenek azok különleges rövidítések egyes iskolák neve előtt, mint a BMSZC, az SZC? „Lényegében a szakképzési centrumra utalnak, de valójában nem is ez a fontos. Kibővült a versenyre nevezhető iskolatípusok köre: a gimnáziumok mellett tavaly már a szakgimnáziumok is részt vehetettek, az idén pedig már a számuk is a duplájára növekedett.

   Kicsit kutakodtunk, s megnéztük, mi rejlik az egyes iskolák neve mögött? Meglepődtünk: egy jelentős trendet találtunk a műszaki vonal oldalon gimnáziumok képviselte humán oldal mellett: informatika, infokommunikáció, ipari képzés, közgazdaságtan, távközlés, rendészeti-közszolgálati vonal. És itt hadd idézzük az MTA Könyvtár és Információs Központ főigazgatója, dr. Monok István DSc, Széchenyi-díjas irodalom-és művészettörténész szavait az első nap megnyitójáról (balra lenti képen)!

 

   Estori 1st day 218„A humán tudományok közegében – elvileg – kissé idegenül mozog az, akiknek pragmatikus elméje van, mérnökségre vagy természettudományra hajlamos. Igen, mert szép az a világ, ahol vannak kiinduló pontok, princípiumnak hívjuk több tudományágban is, vannak szabályok, ami szerint működik egy diszciplína és vannak következtetések, melyek elméleti konstrukciók megalkotására vezetnek. Aki viszont történelemben, vagy akár napjaink társadalmi kérdéseiben gondolkodik, az tudja, a princípiumok sokfélék lehetnek, szabály, az van, de mi is az a szabály?, és innen kezdve a következtetések számosak lehetnek. Ez a számosság, sokféleség teszi igazán innovatív emberré az embert. … Évtizedek óta harsogja a humán szféra, hogy azért csökken az innovatív képesség, mert butulnak az emberek. Ha megnézik az önök iskolájában felnőtt neves természettudósokat, mérnököket, feltalálókat, azoknak nagyon mély humán műveltsége volt. Így el tudtak térni a szabályosságtól, mert megtanulták, nem olyan tiszta a világ, mint azt egy matematikus látja. Arra szereztek képességet, hogy összetetten érzékeljék saját tudományágukat, s a gyakorlatiasságuk innovatívvá tudta tenni a munkájukat. … És, ha ezek alapján gondolkodnak, akkor meg tudják mondani a bölcsésznek, hogy annak súlya van, amit mond. … Éppen ezért nagyon örülök, hogy itt olyan diákok vannak, akik a humán műveltséget „ab start” fontosnak tartják.” - zárta megnyitó beszédét dr. Monok István.

 

   Begejezésként engedjenek meg még egy gondolatot! Örömmel vettük a Kelet-Pesti Tankerületi Központ (dr. Fekete Ildikó igazgató és Fehér Gyöngyi szakmai igazgatóhelyettes), Edényi László, a Zrínyi Miklós Gimnázium igazgatója és a Harmat Általános Iskola (Szabóné Valkony Mária igazgató és Kovács Ildikó magyar-történelem szakos tanár) érdeklődését.

   A verseny első napján az Esterházy Magánalapítványok egyik alapítója, Ottrubay Ágnes asszony is megtisztelte jelenlétével az Estöri résztvevőit.

   A verseny együttműködő partnerei a Klebelsberg Központ, az MTA Történettudományi Intézete, az MTA Könyvtár és Információs Központ, az Edubase, valamint a Nemzeti Levéltár.

 

Cikkünkhöz képgalériák tartoznak, Az első napról ITT , a másodikról ITT láthatók a fotók.

fotó: 10kerkult.hu/OGY

 

A döntőbe jutottak:

Estori 14sul 650

 

Az oldal minden tartalma ingyenesen hozzáférhető, de előállításuk pénzbe kerül.

tamogatas