AD-blacklist1

2018
dec.
20

Kulturális fesztivállá bővült a versmondóverseny

Írta: Oszvald György

Szechenyi Roma feszt 000leadTöbb éven át, a fiatalon elhunyt Lakatos Renáta emlékére, cigány származású fiataloknak szervezett vers- és prózamindó versenyt a Széchenyi Általános Iskolában Sándor Zoltán igazgató. Mikor egy mérhető népszerűséget éppen elért a nemes vetélkedő, megszakadt a sorozat, de nem szűnt meg a szándék a folytatásra.

  

 

Ez a folytatás történt meg december 1-jén, ám örömünkre, jelentős tartalmi és formai változással: Roma Kulturális Fesztivál Lakatos Renáta Emlékére – hirdette a hatalmas molinó.

 

   Szechenyi Roma feszt 162A siker mindig a részleteken múlik, s nem történt ez másként most sem. Az alap egy összefogás volt, melyben a Széchenyi Általános Iskola, a Sikeres Emberek Sikeres Kőbányáért Egyesület és a Kőbányai Roma Önkormányzat vállalta fel a szervezést. A forrásokat ez utóbbi két szervezet, az egyesület és a roma önkormányzat a Nemzeti Együttműködési Alaphoz benyújtott közös pályázatával teremtette meg. A pályázat nemcsak azt a célt tűzte ki, hogy bemutassa a tehetséges cigány gyerekek tudását, hogy segítse a családokat, de arról is, hogy igenis, lehet a többségi társadalom velük kapcsolatos nézetein, vélemányén javítani. (Képünkön balról: Lakatos Béla, Sándor Zoltán)

 

   A tartalmi részt és a fesztivál jelleget összekapcsolták a Családok éve programmal, s így vált lehetővé, hogy színvonalas produkciókat mutattak be a fiatal cigánygyerekek, az iskola jelenlegi és korábbi tanulói. És itt a csavar, mert nyilvánvaló, hogy a művészeti tevékenység gyakorlása nem megy a család segítsége nélkül. Ezt a tevékenységet ismerte el az egyesület a Példakép vagy díj adományozásával. Az elismerést részben a fellépők szülei, másfelől a gyerekekkel foglalkozó pedagógusok kapták:

  

Tóth Aranka, Lakatos Béla – Renáta édesapja, Fehér Klaudia, Grófné Váradi Anna pedagógus – Sajó Sándor díjas – és Fentősiné Varga Ilona pedagógus.

 

   Sándor Zoltán, a Sikeres Emberek Sikeres Kőbányáért Egyesület elnöke Példakép lettél és Roma ifjúsági díj elismeréseket is átadott több cigány családnak és fiatalnak, akik kiemelkedő szorgalmukkal megvalósították céljaikat, közép és felsőfokú végzettséget szereztek.

     

Szechenyi Roma feszt 615

   A Magic Dance tánccsoport

 

A fesztiválprogramban felléptek:

 

   Gecsó Andrea, Tóth Valentina (1. osztályosok) – ének; Fetter Jázmin és Berki Balázs (5. osztályosok) – vers; Emer Kevin (6. osztályos) – mese; Zámbó Beáta vezetésével az egész osztálya (6. B) – cigány népdal; Massányi Zsolt – cselló; Magic Dance táncsoport – modern tánc.

   Mindezeket keretbe foglalta Szigligeti Balázs, az iskola volt diákja, reklámfotós, szenzációs képeket felvonultató, 2019. január közepéig látogatható kiállítása.

 

   A műsorban pedig a Kremini zenekar kíséretével Balog Tünde cigány népdalénekes és Szvetlána hastáncosnő produkciójának tapsolhattak az érdeklődők.

   A délutáni programon szerkesztőségünk már nem tudott jelen lenni, de a teljességhez tartozik, hogy a Tuti Family zenekar szórakoztatta a közönséget.

 

cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT --- az iskola képgalériája megtekinthető ITT

fotó: 10kerkult.hu/OGY

 

Az oldal minden tartalma ingyenesen hozzáférhető, de előállításuk pénzbe kerül.

tamogatas