A gyerekek elsodorták a beszédeket
Családi napot, benne új játszótéri eszközök átadását, projektnapot, nem utolsó sorban pályaválasztási orientációs programokat rendezett a Janikovszky Éva Általános Iskola október közepén.
Miközben a felsősök részben a projektnap feladataival foglalkoztak és pályaorinetációs előadásokon, bemutatókon vettek részt, az alsósok felsorakoztak az Ihász utcai oldal felőli kerítés mellett.
Sós Zsuzsanna köszöntette őket, s a vendégeket, majd elmondta, ennek a kis ünnepségnek az a célja, hogy felavassák, s átadják az új játszótéri eszközöket, s felavassák a Kőbányai Önkormányzat finanszírozásával készített új zászlókat.
balról: Sós Zsuzsanna, Németh Andrea, dr. Fenyvesi Mónika, Révész Máriusz, Márton Katalin, Várkonyi András
A vendégek, Márton Katalin, a Kelet-Pesti Tankerületi Központ tanügyi referense, dr. Fenyvesi Mónika, az iskola munkáját segítő Aranybánya Alapítvány elnöke, Németh Andrea, az iskola szülői munkaközössége elnöke, Révész Máriusz kormánybiztos, az iskola Intézményi Tanács tagja és Várkonyi András színművész voltak hivatottak néhány kedves mondattal köszönteni a tanulókat.
Egy hangtechnikai hiba elhárítása után Várkonyi András Janikovszky Éva Ha én felnőtt volnék című írásából olvasott fel egy részletet. Az igyekezet ellenére a hangosítás megadta magát, s már Várkonyi is mikrofon nélkül fejezte be a felolvasást.
A vendég megszólalók nyugtázták, hogy Murphy nagyon intenzíven ,,barátkozott" velük, s dr. Fenyvesi Mónika is erősítés nélkül köszöntötte a gyerekeket.
„Ha csak lehet, játszik a gyermek, mert végül a játék komolyodik munkává.” – idézte Sütő András szavait. Elmondta, tudja, ha a gyerek iskolás lesz, csökken a szabadban, játékkal tölthető idő, így minden percet meg kell becsülni, ami erre fordítható. A jó játékhoz viszont jó eszközök kellenek. Az Aranybánya Alapítvány figyelt erre a tényezőre, s a szülők jelentős hozzájárulásával megvalósuló beruházásban olyan játékokat választottak, melyek korszerűek, minden izmot megmozgatnak, ugyanakkor élményekkel teli a használatuk. Azt is elmondta, az Aranybánya Alapítvány kuratóriuma folytatni kívánja mind a játszóeszközök, mind a játszótér bővítését.
A gyerekek „rohama" az átadás pillanatában
S itt megtörtént a csoda, ami minden további beszédet, köszöntőt felülírt. Amikor Németh Andreától elhangzott, hogy „a játszóteret ezennel megnyitom előttettek”, a mintegy 100-120 gyerek egyszerre rohant az új mászófalhoz, hintához, s a régebbi eszközökhöz, elsodorva tanárt, szülőt, vendéget. Gyorsan kialakult a rend, mindenki kivárta, hogy sorra kerüljön, az új hintánál az idősebb fiúk segítettek a lányoknak felszállni, s a hinta meghajtását is ők irányították.
A felnőttek gyönyörködtek ebben a hatalmas kavalkádban, a gyerekek örömében. szerkesztőségünk pedig kihasználta ezt a szempillantásnyi szünetet, s Várkonyi Andrást kérdezte.
– Van-e valamilyen kapcsolta az iskolával, lévén díszvendége a napnak.
– Kicsit laza ez a kapcsolat, de való igaz, az öcsém felesége ebben az iskolában tanít. Az is elképzelhető, hogy az unokám is ebbe az iskolába fog járni, így erősebbek lesznek ezek a szálak.
– Hogy tetszett önnek a gyerekek spontán kirajzása, a jétékfoglalás?
– Nagyon megható pillanat volt, azonnal értették, miről van szó, s ennek megfelelően viselkedtek.
Az iskola az átadással egy időben más rendezvényeket is szervezett. A nagyok a szülői közreműködéssel készített aprósüteményeket, tortákat rendezgették az ebédlőben, mások az udvaron a – már a szüleiknek is talán csak emlék – régi „kágéesté piac” hangulatát idézve kínálták becses, de már felesleges portékáikat.
Igazság szerint lemaradtunk a pályaorientációs előadásokról, éppen akkor értünk a főépületbe, amikor a polgári védelemmel kapcsolatos bemutató és hangmérnöki, hangtechnikai előadás és más foglalkozások véget értek. Maradt viszont egy érdekesség, s nem kevésbé izgalmas téma: a színészmesterség. Erről Várkonyi András beszélt a gyerekeknek, s éppen akkor nyitottunk be a terembe, amikor már kérdésekre válaszolt a népszerű színművész (képünk).
Nem állhattuk meg, hogy mielőtt végleg befejezi az ismertetőjét, ne kérdezzük meg a gyerekeket erről a pályáról. Várkonyi művész úr engedélyét bírva azt kértük, tegye fel a kezét, aki gondolt már arra, hogy színész legyen. Az osztály fele jelezte ezt. Utána azt kérdeztük, ki akart már Várkonyi András előadása előtt is színész lenni? 5-6 fő jelentkezett; majd pedig azt, hogy csak az jelentkezzen, aki az elhangzottak hatására, most úgy gondolja, színész lesz. Úgy 14-15 fő keze lendült a magasba.
A válaszok aránya magáért beszélt.
Éppen jókor érkeztünk a projektnap egyik feladatának bemutatásához. A feladat lényegében az volt, hogy egy tojást úgy juttassanak nagyobb magasságból a földre, hogy az ne törjön össze. Az egyik leányzó elmondta, szempont volt a megoldás gazdaságossága, a kreativitás, ötletesség, fizikai felhasználás, a kivitelzés esztétikussága, nem utolsó sorban az eszköz elkészítési ideje. Jelen esetben az történt, hogy a gyerekek ejtőernyőt készítettek, a tojást alaposan bebugyolálták, s a hevederekre rögíztették. 
A főbejárat feletti erkélyről, mintegy négy méter magasból „ugrott ki” a tojás. A kísérlet eredményes volt.
A nap végén körbe fotóztuk még a sütiparadicsom édes darabjait, s a véletlen úgy hozta, annak is tanúja voltunk, hogy a jubileumi, kis zászlócskával díszített tortát a 8.A diákjai - társaik nevében – átadták Sós Zsuzsanna igazgató asszonynak (képünk).
Az udvar hátsó traktusában állították fel a hatalmas csúszdás várat: bizony az emeletnyi magasságból lecsúszni. bukfencezni, avagy kisebb ugrásokkal lejönni, nem is olyan könnyű dolog.
Élményeken gazdag, eseménydús napja volt a szerkesztőségünknek is.
cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT
fotó: 10kerkult.hu/OGY
Az oldal minden tartalma ingyenesen hozzáférhető, de előállításuk pénzbe kerül.
