AD-blacklist1

2018
aug.
05

Porcelánfestés a nyári tábor programjában

Írta: Oszvald György

Janik tabor Koporc 146leadA Janikovszky Éva Általános Iskola az egyik bázisa a nyári napközis táboroknak. Az itt töltött időt sok-sok színes programmal gazdagítják a szervezők, melyek közül talán a legérdekesebb a porcelánfestés. Ehhez az élményhez a Witeg-Kőporc Porcelán utcai gyárába kell látogatni.

 

 

Az üzemlátogatás megszervezésében több éve szerepet vállal Bata Mihály, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara X. kerületi tagcsoportjának korábbi elnöke (lenti képen), aki a mai napig jó kapcsolatokat ápol a cégvezetéssel. Most sem hiányozhatott a látogatásról, s vele tartott a 10kerkult.hu is.

Janik tabor Koporc 33

 

   Azt az ideális létszámú gyerekcsoport (nnnn fő volt részt ebben a csoportban) tagjai is tudták, hogy a festegetés a porcelán termékek gyártási folyamatának megismerése után következik majd. A gyerekeket, a kísérőiket a bemutató teremben köszöntötte Lehner Éva, igazgató asszony. Röviden elmondta a porcelángyár történetét, s a gyárlátogatás programját.

 

   Janik tabor Koporc 17A kis csoport először az öntőműhelyt tekintette meg, ahol mind a formába öntés, majd az abból kivétel, a fül felragasztása (ha ez szükséges) és a megszilárdult nyers termék sorjázását, mind az égetésre előkészítés folyamatát megnézhették.

 

   Az egyes fázisokban a gyár munkatársai bemutatták a mesterfogásokat, és válaszoltak a kérdésekre is. Közben az igazgató asszony minden állomáson elmondta a legfontosabb tudnivalókat. Az egyik legizgalmasabb munkafázis a máz felvitele volt, s a gyerekek kicsit csodálkozva nézték, hogy a szürkés színű agyagos lébe merített sárgás színű nyers vázából hogyan lesz hófehér porcelánváza.

 

   Janik tabor Koporc 41Az is igaz, hogy ezen a munkahelyen viszonylag rövid ideig tartózkodtak, mert az egyik kemence előfűtése és az égetésre váró tárgyak berakása volt soron, így eléggé meleg volt – és ugye, a kinti hőmérséklet is a 30 fok körül járt.

 

   Janik tabor Koporc 83Hűvösebb, de sötétebb is volt a szitakészítő műhelyben. Ide úgy került a csoport, hogy Éva néni elmondta nekik, a porcelántárgyak felületére nem csak festéssel lehet felvinni a mintákat, hanem beégethető színes matricákkal is. Ezek elkészítéséhez azonban színrebontott szitákat kell készíteni. Szerencsére éppen egy levilágítási folyamatot és egy kész szita kimosását látták, majd megtekinthették azt is, hogy a hajszálpontosan illesztett speciális papírlapokra hogyan nyomják rá a szitán keresztül a festéket. A folyamat végén pedig azt is látták, hogyan matricázzák fel a termékeket.

 

   A csúcs, de az sem túlzás, hogy a látogatás fénypontja a festés volt. A raktár egyik polcáról lehetett kiválasztani a különféle mintákkal előrajzolt, bögrét, tálcát, tányérkát és egyéb tárgyakat. A kezdeti zsongás bizony abbamaradt, amikor a bemutató teremben berendezett festő asztaloknál helyet foglalva megkapták a kért színű porcelánfestékeket, s elkezdődött a munka.

   Janik tabor Koporc 000     Az egyik leányka választását és a készre festett munkáját is megörökítettük, s természetesen, készültek képek munka közben a többi gyerekről is.

 

   A szorgos alkotás közben azért gyorsan fogyott a „munkát könnyítő ropi” is, és aki elkészült a kiválasztott kerámia festésével, lehetőséget kapott egy másik tárgy kidekorálására is. Mielőtt haza mentek volna, elmondták nekik, hogy javasolt otthon 20-25 perces időtartamra kb. 180 fokos sütőbe tenni a tárgyaikat; így ráég a festék és – ha valaki éppen a tejes bögréjét festette meg – akár el is lehet mosogatni a használat után, mert nem jön le a festék.

 

A gyárlátogatáson készült fotókból egy szerény képgaléria ITT tekinthető meg.

fotó: 10kerkult.hu/OGY

 

Álljon mellénk, támogassa a szerkesztőség munkáját, hogy fejlődni tudjunk, hogy színesebbek lehessenek cikkeink! A részletekért kattintson a képre!

tamogato tabla 400px