AD-blacklist1

2018
júl.
03

Játékkal nyitott a Freinet tábor

Írta: Oszvald György

Freinet 1st 278leadAkkreditált pedagógusképzés keretében hirdetett országos Freinet találkozót a Kőbányai Kincskeresők Óvoda. A tábor, ahogy évek óta nevezik az eseményt, játékkal nyitott, de nem maradt el a hivatalos megnyitó sem. Az első nap eseményeit foglaljuk össze.

 

 

Különösebb csinnadratta nélkül kezdődött el a Freinet pedagógiával foglalkozó, 30 kreditpontot érő akkreditált pedagógus továbbképzés a Kincskeresők óvodában július 2-án. (És még mondja valaki, hogy hétfőn a fű sem nő!)

 

   Mindenki megérkezett, s a program szerint regisztrált is délután fél 4-ig. Hadd tekintsünk el a bejelentkezés hivatalos részének ismertetésétől, azt viszont megemlítjük, hogy a résztvevők a „kalapból” egy vékony, színes szalagdarabot húztak. Ennek a szerepét nemsokára megtudták. Tetszés szerint becenevet vagy keresztnevet írtak a kitűzőre, merthogy valahogyan csak szólítani kell egymást.

   A szervezők kedves figyelmessége volt egy apró ajándék is: egy ovális kerámia medált – rajta a gyökereivel ábrázolt lombos fa (mely akár egy pillangó is lehetne, de ezt ki-ki döntse maga) képe látható – kaptak.

 

Freinet 1st 021

   A mezőberényiek az előtérben egy helyre kis kiállítást rittyentettek (fenti kép), mások az óvoda kertjével vagy éppen a foglalkoztató termekkel ismerkedtek.

 

Freinet 1st 171

  A sárga csoport

 

   A megnyitó a szabadban folytatódott. A regisztráláskor kapott színes szalagok (sárga, bordó és zöld) egyben csoportképzők voltak, s a tábor máris egy játékos feladat megoldását „kérte”: a csoportok tagjainak a kertben elrejtett, az említett színű szalagokkal jelzett tárgyakat kellett keresniük. A sárgák rögvest dekorációra használták ezeket, a bordók az évszakok szerint válogatták szét és rendszerezték ezeket, sőt, meg is indokolták. ki miért választotta éppen a hóembert vagy a hajkefét. A zöldek egyszerűen egy nagyobb kosárba rakták a tárgyakat, s várták, valaki csak megmondja, mit is szolgálnak majd a „kincsek”.

   A csoportok nevet is választottak maguknak, s ezt egy nagy körbe állva, nyilvánosan meg is osztották egymással. A sárgák választása a Nagy utazók volt, a bordók a színükből és az évszakok körforgásából szerkesztették meg a Bordó körmámor nevet, míg a zöldek az elvégzett munkát nyugtázandó, A Munka hőse nevet „anyakönyvezték.”

   Freinet 1st 143

  A bordó csoport

 

Freinet 1st 151

  A zöld csoport

 

   Egy rövid kávészünet után a kert egy másik helyszínén berendezett alkalmi nézőtéren (de az open air konferenciaterem sem alkalmatlan megnevezés) foglaltak helyet a vendégek.

   Freinet 1st 406Elsőként Bódi Imréné Márta, a Kincskeresők óvoda vezetője (képünk) köszöntötte a továbbképzés résztvevőit, bemutatta a Freinet Egyesület vezetőjit, Császi Imréné elnököt, Földesi Lajosné ügyvezető elnököt, továbbá Horváth H. Attilát, az ELTE PTK docensét, majd Radványi Gábor alpolgármestert (bal oldali kép) kérte fel egy rövid üdvözlésre.

   Freinet 1st 231Radványi frappáns megoldással nyitott: mint mondta, a gyökerei nem Kőbányán eredtek, de a szárnyai révén már ide kötődik – utalva ezzel a tábor mottójának választott „Gyökerek és szárnyak” idézetre. A folytatásban röviden, de a kerületre jellemző legfontosabb elemeket kiemelve mutatta be Kőbányát. Szólt az ipari és kulturális, művészeti élet gazdagságáról. Kőbányát említve szinte mindenkinek a sör és Deák Bill Gyula immár kőbányai himnusszá nemesedett blues szerzeménye, a Kőbányán születtem című opusa jut eszébe, holott ettől sokkal tágabb a kör.

   Ismertette a kerületben működő oktatási intézmények számát, szólt az egészségügyi ellátásról és a kerület legfontosabb fejlesztéseiről. Zárszóként jó munkát kívánt a pedagógus továbbképzés résztvevőinek.

 

Freinet 1st 215

 

   Radványi Gábor szavai után a tábort hivatalosan a Freinet Egyesület elnöke, Császi Imréné nyitotta meg, majd kezdetét vette egy óriási show! A Kincskereső Óvoda dolgozói egy humort egyáltalán nem nélkülöző műsorral mutatkoztak be a vendégeknek. Énekeltek, táncoltak, s az apró téglákból, melyekre a Freinet módszer alapvetéseit írták, felépítették azt a „házat”, mely az óvoda tevékenységét szimbolizálta.

   Freinet 1st 305

  A Kincskereső Óvoda bemutatkozó műsora

 

   A nap kötetlen beszélgetésekkel, s egy közös vacsorával zárult, ahol a „hazai ízek” sem hiányoztak. Szerkesztőségünk pedig a véletlennek köszönhetően talált egy „kincset” – Lázár Márta (lenti kép) Paksról érkezett, s résztvevője volt a 2007-ben ugyanitt rendezett Freinet tábornak is. A ziccert nem lehetett kihagyni, azonnal arról kérdeztük, hogyan gondol vissza a 10 évvel ezelőtti élményekre, s milyen különbségeket lát, a mai tábor első napja után?

 

   Freinet 1st 107Elsőként azt említette, hogy anno a szállás máshol volt: most a SENI Studium Hotelben laknak, akkor a Vám-és Pénzügyőrség képzési centrumában voltak elszállásolva. – Emlékezetem szerint egy étteremben volt a megnyitó, s a különbség a mostanival összevetve, eleve adott. Az is megmaradt, hogy az egyesület akkori vezetője és a vele érkezők elkeveredtek Budapesten. Amikor kialakultak a csoportok, mint itt is, ők a bemutatkozásnál azt játszották el, hogyan tévedtek el és hogyan találták mégiscsak meg a tábort. Bőröndökön bukdácsoltak át, tébláboltak össze-vissza. Sőt, arra is emlékszem, annak az óvodának volt egy kórusa, s énekszóval köszöntettek minket – idézte a múltat Márta.

 

   Azt is megjegyezte, hogy akkor többen voltak, úgy hetven fő körül lehetett a létszám. Beugrott még neki az is, hogy mindenki hozott magával megy dobozt – nem volt megszabva, milyent – és azokból közösen alkottak egy robotféle valamit, s a csoportmunka csak azután kezdődött el.

  

 

 

Cikkünköz képgaléria tartozik – ITT

fotó: 10kkerkult.hu/OGY