AD-blacklist1

2018
jún.
05

A „lámpások” tisztelete

Írta: Oszvald György

Pedagogusnap 012leadPedagógusnapi megemlékezést tartott a Kelet-pesti Tankerületi Központ a Kroó György Zeneiskola dísztermében június 4-én. Az ünnepség zárásaként elismeréseket adott át dr. Varjuné dr. Fekete Ildikó, a tankerület igazgatója.

 

 

 

Az ünnepségre megjelenteket elsőként Taraszova Krisztina -zongora- és Soós Eliza -klarinét-, a zeneiskola művésztanárai köszöntötték Colin: Sonata for clarinet and piano című darabja 2. és 3. tételének előadásával. A produkció az idei művésztanárok országos fesztiválján kiemelt nívódíj elismerést kapott.

   Pedagogusnap 080

 

   Fehér Gyöngyi, a tankerület szakmai igazgatóhelyettese ezután dr. György István kormánymegbízottat kérte fel köszöntőjének megtartására.

 

   György István (jobb oldali kép) felidézte, hogy a pedagógusnap egy 1951-ben született minisztertanácsi határozattal született meg, s 1952-től minden évben június első vasárnapján a pedagógusokat ünnepli az ország. További érdekesség, hogy 1996-ban az UNESCO ezen a napon fogadta el a pedagógusok jogairól szóló, 150 paragrafusból álló határozatot.

   Pedagogusnap 104– Különleges időszak a május-június, hiszen egy olyan szimbolikus hármas ünnepről beszélhetünk, melyben a gyereknap, az anyák napja és a pedagógusnap egységet képez.

   A gyerekek állnak a középpontban, miattuk van értelme a pedagógus szakmának, s az édesanyák a család képviseletében jelentik, melyek partnerei kell legyenek az iskoláknak az eredményes oktató-nevelő munka érdekében – helyezte szokatlan megvilágításba a pedagógusok munkáját.

   Hangsúlyozta, a pedagógusok sokszor találkoznak olyan helyzetekkel, melyeket nem tanítanak az egyetemen, de nekik mégis helyt kell állniuk, s meg kell ezeket oldaniuk.

  

   Radványi Gábor alpolgármester (balra) a Kőbányai Önkormányzat nevében köszöntötte a résztvevőket. „Bár az intézményi rendszer fenntartásának változásai miatt eltolódtak a hangsúlyok az iskolák és az önkormányzat között, azért a kölcsönösség, egymás munkájának figyelemmel kísérése megmaradt a városvezetés és a tankerület között.” – fogalmazott az alpolgármester.

 

   Pedagogusnap 121Egy érdekes folyamatra hívta fel a figyelmet. Azt vette számba, hogy bárki életét is tekinti, a pedagógusok jelentős hányaddal bírnak a családoknál. – Már az óvodás évek alatt találkozunk a pedagógusokkal, majd az iskolás évek különféle szintjein megjelennek a szaktanárok, az igazgatók, majd – igaz, az egyetemi évek alatt már önállóbbak a gyerekek, de – a vizsgáknál ismét megjelenik a tanárok szerepe. Azaz, jó esetben 18-20 évet töltünk tanulással, s ez bizony egy átlagos hosszúságú élet negyedét jelenti. Másfelől, akik nem pedagógus pályát választanak, a tanulmányokat követő néhány év szünet után megszületik az első baba, s az iménti körforgás újra kezdődik, így akár 40 évet is jelen lehet egy család életében – mondta Radványi.

   Ehhez a jelenléthez kívánta minden pedagógusnak, hogy legyenek továbbra is többek, mint csak a tudás átadói.

 

   Fekete Ildikó tankerületi igazgató a pedagógusok „lámpás” szerepét emelte ki ünnepi beszédében. Június első vasárnapja „a pedagógusi hivatás ünnepe, azé a hivatásé, mely sok-sok gyereknek jelenti a versenyképes tudást, a jövőt, a magyar kultúrát.” – mondta.

 

   Pedagogusnap 126A pedagógus hivatás azért is fontos, mert magában hordja azt a felelősséget, hogy a gyerekek a tanár szűrőjén keresztül ismerik meg a világot, s nem mindegy, milyen felnőttekké válnak! A pedagógusok munkájának gyümölcse többnyire évek múltán érik be, s „a gyerek, amikor már többet tud a világról, visszaemlékszik arra, hogy tanulmányai során legalább egyszer találkozott egy olyan pedagógussal, aki fényes lámpásként, szeretettel világította meg előtte az utat.” – magyarázta meggyőződéssel Fekete Ildikó igazgató asszony.

 

   Ünnepi beszédét azzal zárta, hogy „aki a pedagógus pályát választja, az egy életre szóló hivatást választ; a pedagógus egész lényében és egész életében pedagógus, aki mintát jelent a gyerekeknek és a felnőtteknek is egyaránt!”

 

   A köszöntőket, az ünnepi beszédet, majd az elismerések átadását a kőbányai benned van az X tehetségkutató verseny győzteseinek produkciói tették izgalmassá, látványossá.

 

*

  Az elismerések sorában elsőként Pedagógus Szolgálati Emlékérmet adott át nyugállományba vonuló tanároknak dr. Fekete Ildikó.

 

   Az emberi erőforrások minisztere Pedagógus Szolgálati Emlékérmet adományozott:

   Túróczy Éva, Nagyné Iván Erika, Németh Zsuzsanna, Oláh Balázsné (Széchenyi István Általános Iskola),

   Kissné Varga Noémi, Ivon Károlyné (Janikovszky Éva Általános Iskola Üllői úti tagintézmény)

   Konvárevné Éva Beáta (Kertvárosi Általános Iskola).

 

   A Neteducatio 2018. évi Pedagógus Oscar díjasa (általános iskolai kategória)

   Villányi Kinga gyógypedagógus, Komplex Óvoda, Általános Iskola

 

   A Senior Mentor Programban dolgozó nyugdíjas pedagógusokat köszöntött Fekete Ildikó. Az elismerést kapta:

   Dr. Nagy Vilma és Ráckevi Ágnes

 

   Ezt követően 53 pedagógus kapott Elismerő oklevelet, külön díjazták az intézményvezetőket, s a tankerület honlapjának szerkesztésében kiemelkedő szorgalommal közreműködő szerzőket, cikkírókat.

Pedagogusnap 171

 

Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT

fotó: 10kerkult.hu/OGY

 

Álljon mellénk, támogassa a szerkesztőség munkáját, hogy fejlődni tudjunk, hogy színesebbek lehessenek cikkeink! A részletekért kattintson a képre!

tamogato tabla 400px