AD-blacklist1

2018
feb.
22

Megvannak az Estöri döntősei

Írta: Oszvald György

ESTORI 2 M Final 326leadAz Esterházy Magánalapítvány az idén második alkalommal rendezte meg az Estöri -Kreatív Történelmi Versenyt. A középdöntők február 20-21-én zajlottak az MTA Könyvtár és Információs Központban.

 

Gyorshír

 

 

Az Estöri - Kreatív Történelmi Verseny idei sorozatára több mint 100, háromfős, 10. osztályos középiskolás csapat jelentkezett. Az interneten zajló első forduló után 30 csapat jutott a középdöntőbe. A feladat egy prezentáció és egy rövid videó elkészítése volt, a pályázatban kiírt feltételeknek és témakörnek megfelelően.

 

ESTORI 1 M Final 392   A kétnapos versenynek több Kőbányai vonatkozása is volt. Egyfelől a szervező stábnak tagja volt a Szent László Általános Iskola igazgatója, Menyhárt Sándor és tanára, Erdeiné Krobák Edit, másrészt a Zrínyi Miklós Gimnázium két csapattal is nevezett (sajnos, nem kerültek be a döntőbe).

 

(képünkön a békéscsabai lányok)

 

   A második nap végén Foki Tamás, a zsűri tagja értékelte a versenyt és kihirdette a Kismartonban, április 18-án sorra kerülő döntő 14 résztvevőjét.

 

 Az ESTÖRI Kreatív Történelmi Verseny döntősei

 

Ráckevei Adí Endre Gimnázium (Cseperkáló Kamilla, Sánta István, Varga Marcell)

Révai Miklós Gimnázium és Kollégium, Győr (Holpár Anna, Németh Orsolya, Südi Fanni)

Szigetszentmiklós Batthyány Kázmér Gimnázium (Dorogi Márk, Fehér Lili, Perák Dorottya)

Premonteri Szent Norbert Gimnázium, Gödöllő (Czumbel Bence, Németh Kata, Wisznovszky Tamás)

Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium, Győr – 10.A – 1. csapat (Fekete Tamara, Lehner Kata, Vincze Márk)

Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium, Gyár – 10.A – 2. csapat (Kálli Karolin, Lajkó Anna, Bella Karolina)

Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium (Farkas Réka, Perlaki Anna, Szlávik Zsófia)

Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium – 10.t – 1. csapat (Ivanovics Àdám, Kalotai Máté, Török Kevin)

Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium – 10.t – 2. csapat (Juhász Johanna, Róna Balázs, Dufek Àdám)

Veres Pálné Gimnázium, Budapest, 10.A (Kovács Boglár, Kováts Petra, Liptai Zsófia)

Széchenyi István Gimnázium, Sopron, - 10.B – 1. csapat (Gáncs Adrienn, Salda Csilla, Tátrai Dóra)

Széchenyi István Gimnázium, Sopron, - 10.B – 2. csapat (Hegedűs Alexa, Győry Anna, Vigh Anna)

Sárospatak Àrpád vezér Gimnázium (Laczkó Borbála, Jákob Csaba, Varga Boglárka)

Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa – 10.D – (Dombi Bianka, Jakab Kira, Károlyi Anna Georgina)

 

   A derecskei I. Rákóczi György Gimnázium Szakgimnázium és Kollégium (Szőke László, Kriszte Hunor, Vitányi László) teljesítményét a zsűri különdíjjal jutalmazta.

ESTORI 1 M Final 669

  Az első napon versenyző csapatok

 

Részletes beszámolóval hamarosan jelentkezünk.

 

Cikkünkhöz képgaléria tartozik: 1. nap képei – ITT , a 2. napon készült fotók  –  ITT tekinthetők meg.

fotó: 10kerkult.hu/OGY

 

Álljon mellénk, támogassa a szerkesztőség munkáját, hogy fejlődni tudjunk, hogy színesebbek lehessenek cikkeink! A részletekért kattintson a képre!

tamogato tabla 400px