AD-blacklist1

2017
dec.
17

Nagyszekundot léptek Pókáék

Írta: lapszemle

kzs3leadTerjeszkedik a Póka Egon vezette Kőbányai Zenei stúdió. Könnyűzenei képzés indul a stúdió közreműködésével a Debreceni Egyetemen.

 

 

 

 

Hazánkban egyedülálló könnyűzenei kurzust indít a Debreceni Egyetem a Kőbányai Zenei Stúdióval közösen. A következő szemesztertől választható tantárgyat a tervek szerint hamarosan alapszakká fejlesztik, a debreceni kurzuson a stúdió-alapító Póka Egon is oktat majd – írta az unideb.hu portál december 15-én.

 

kzs2

 

   Az együttműködés értelmében már a következő félévben jelentkezhetnek a Debreceni Egyetem hallgatói a szabadon választható tantárgyként meghirdetett könnyűzenei kurzusra.

 

   kzs4- A Debreceni Egyetemen a Zeneművészeti Kar hallgatóin kívül is számtalan tehetséges diák játszik valamilyen hangszeren, vagy szeretne ezzel foglalkozni. Erre reagálva léptünk kapcsolatba a Köbányai Zenei Stúdióval, hogy egy könnyűzenei képzés indításáról közösen gondolkodjunk, és amelynek alapjait ma hivatalosan is letesszük – jelentette be Szilvássy Zoltán rektor (a képen jobbra) a képzés indításáról szóló szerződés december 15-ei aláírásán.

 

   kzs1- Megtiszteltetés és próbatétel is egyben, hogy egy ilyen mérhetetlen tradíciókkal rendelkező intézménnyel léphetünk kapcsolatba. Számunkra a legfontosabb, hogy professzionális tudást és megfelelő közeget nyújtsunk azoknak a tehetségeknek, akik szeretnének komolyan foglalkozni a könnyűzenével. Számunkra az a komolyzene, amit komolyan vesznek – emelte ki Póka Egon, a stúdió ügyvezető igazgatója (a képen balról).

 

Az unideb.hu teljes cikke IDE kattintva olvasható.