AD-blacklist1

2017
jún.
09

A Kőmazsik bábos sikere Egerben

Írta: szerk

mazsi leadHuszonnegyedik alkalommal, 2017. június 2-3-án látta vendégül a bábcsoportokat a Gyermekbábosok Országos Találkozóján Eger. Megyénként 1-1, a fővárosból és Pest megyéből két csoport nyerte el részvétel jogát a rangos eseményen - tájékoztatta szertkesztőségünket Vári Ildikó, a bábcsoprot vezetője.

  

 

Idén, nem először, a kőbányai Szervátiusz Jenő Általános Iskolában működő Kőmazsik Bábcsoport is eljuthatott Egerbe. Különleges UV technikával dolgozták fel A kiskakas gyémántfélkrajcárja című mesét. Vezetőjük, Vári Ildikó tanítónő, hitvallása, hogy a bábjátékkal szebbé, jobbá teheti a gyermekek életét, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy már két évtizede bábcsoportot vezet iskolájában. Megszámlálhatatlan helyen lépett már fel a Kőmazsikkal. Szórakoztatta a kisebbeket, időseket, színesítette a rendezvények programját.

 

   Servatius suli gyereknap 111Részvételük különösen akkor értékes, ha tudjuk évente csak 15-20 csoport, a legjobbak vesznek részt a találkozón. Nemhogy díjat nyerni nagy szó, de  már az is dicsőség, ha valaki itt lehet ezen a kétnapos rendezvényen, hiszen a helyi válogatókon ők bizonyultak a legjobbnak.

 

   Servatius suli gyereknap 099Vezetőjük mindig a gyerekek életkorához illő történeteket, meséket dolgoz fel. Változatos technikákat alkalmaz: síkbáb, kesztyűs báb, egyszerű marionett, félbunraku, árnyjáték, fekete színház, UV színház. Ez utóbbi kettő különleges előkészítést, kísérletezést igényel a fényekkel, színekkel. Az idén feldolgozott nagyon egyszerű mese – melyet mindenki jól ismer – látványban, művészi megformálásban, egyszerűségével és bonyolultságával nyerte meg a szigorú zsűri tetszését: arany minősítéssel, valamint a Bábjátékos Egyesület különdíjával jutalmazta a Kőmazsikat.

   

mazsi2

 

mazsi5

 

   A zsűri tagjai, Láposi Terka, a debreceni Vojtina Bábszínház művészeti vezetője, színházpedagógus, Éry-Kovács András, az egri Harlekin bábszínház igazgatója és a Magyar Bábjátékos Egyesület elnöke a nézők soraiban izgult, élményt gyűjtött a produkciókból.  Kemény, aprólékos értékelésük, vitát indító, hideget-meleget mindenkinek adó kritikájuk meglepő volt, de ne felejtsük el, hogy ez viszi előre a bábcsoportok munkáját. Sokat tanulhattunk Egerben zsűritől és egymástól is.

   mazsiAz együtt töltött két nap élményei maradandóak lesznek, mindenki gazdagabb lett egy közösségi élménnyel mind érzelemben, mind értelemben egyaránt Volt, aki már szebben beszél, jobban mozgatja a bábot, türelmesebb lett…

 

   A boldog gyermekarcok, a szülők elismerő szavai feltöltődést, erőt adnak, és új ötletek megvalósítására sarkallják a gyerekeket, és vezetőjüket.

 

   Néhány szót érdemes még megemlíteni Egerről.

   Ez a csodálatos város a pedagógiai bábjáték és a művészeti nevelés színtere. Az a találkozási pont, ahol a csoportvezetők, a bábos gyerekek ötleteket meríthetnek, fejlődhetnek, és megmérettetnek. Az Egerben eltöltött két nap szakmai gyarapodást, élményt, feszültséget, kikapcsolódást, sikert, kudarcot, dicsőséget, sírást és nevetést hoz a résztvevőknek. Mindezek eredménye a mindennapi munkában jelentkezik, s mérhető.

  

mazsi4

 

   Az érzelmi intelligencia legjobban a művészet által formálható, és ez ugyanolyan fontos egy kisgyermek kiegyensúlyozott, egészséges életében, mint a sport, a mozgás, a nyelvtanulás.      

    Mindenből kell adni a gyermeknek szellemi, érzelmi táplálékot, útmutatót, lehetőséget. Ennek egyik eszköze lehet a bábjátékkal való foglalatoskodás.

    Jó lenne, ha minden iskolában legalább egy bábcsoport alakulna és működne!

 

fotó: Vári Ildikó, 10kerkult.hu/OGY