AD-blacklist1

2017
már.
18

Ki számít kire, mire számít, aki számít

Írta: Oszvald György

Kobanya szamit rad 471leadÁltalános és középiskolásokkal telt meg a Kőrösi Kulturális Központ előadó terme március 9-én. A Kőbánya számít rád szociális tanulmányi ösztöndíjat elnyert diákokat köszöntötték egy rövid műsorral, emléklappal és egy-egy doboz bon-bonnal.

 

 

Tizenkettedik alkalommal jöttek el a diákok a Kőbánya számít rád ösztöndíj program eredményhirdetésére. A Kőbányai Önkormányzat 2011-ben döntött arról, hogy támogatni kívánja a kerületben lakó azon általános és középiskolásokat, akik jól tanulnak, de nehéz szociális helyeztben élnek. A pályázat első kiírása óta a jelentkezők létszáma folyamatosan emelkedik, s a tanulmányi eredmények is egyre jobbak. A mostani kiírásre 87 pályázat érkezett, közölük 74 volt érvényes, s ezek mindegyik elnyerte az ösztöndíjat, mely összege az általános iskolásoknak 5000 forint, a középiskolásoknak 10 ezer forint havonta.

 

   Az ösztöndíjak átadásán a Janikovszky Éva Általános Iskola diákjai működtek közre verssel, énekkel, prózával.

   Kobanya szamit rad 000

  A közreműködők, balról: Horváth Viktória, Varga Amanda , Tóth Krisztina, Novák Róbert

 

   Elsőként Horváth Viktória 8. osztályos tanuló énekelte el azt a Demi Lovato dalt, mellyel Indiában, egy nemzetközi kulturális fesztiválon képviselte Magyarországot. Viki produkciója után Radványi Gábor alpolgármester (képünk) lépett a mikrofonhoz.

 

   Kobanya szamit rad 067– Elgondolkodtam a pályázat címében szereplő szó, a számít értelmezésén. Minden matematika feladat úgy kezdődik, hogy számítsd ki. De egy másik jelentése szerint egy jövőben bekövetkező terv eredménye iránti várakozást tartalmazza. Sokszor pedig legyintünk valamire, hogy ez nem számít, azaz nem fontos. De ennek az ellenkezőjét is jelentheti, azt, hogy fontos. Ez a szó a pályázatban szinte az összes jelentéssel bír. Fontosak vagytok számunkra, matematikai értelemben az ösztöndíjat elköltitek, s van egy jövőre utaló jelentése is, nevezetesen, ezt az ösztöndíjat a jövőben hasznosítjátok. Gyerekkoromban azt mondták a szüleim, azért legyek szorgalmas és jó tanuló, mert eljön majd az idő, amikor nem számíthatok rájuk, illetve csak magamra számíthatok.

   Kőbánya számít rátok! Úgy gondoljuk, hogy ha a fejlődésetek során, a pályátokon sikereket, eredményeket értek el, hasznos tagjai lesztek a társadalomnak, jó érzéssel laktok Kőbányán, akkor ehhez a mi támogatásunk is segítséget nyújtott – fejezte be köszöntőjét Radványi Gábor.

 

  Az oklevelet és az ajándékot az alpolgármester dr. Mátrai Gábor, a Humánszolgáltatási bizottság elnökével közösen adta át a fiataloknak.

  

Kobanya szamit rad 042

 

   Az általános iskolások elismerése után először Tóth Krisztina, ötödikes tanuló Benke Rita: Piros kalap című versét mondta el, majd Novák Róbert 7. osztályos diák Lázár Ervin: A kék meg a sárga című novelláját adta elő.

   A középiskolások után a nyolcadikos Varga Amanda előadásában Zelk Zoltán: Kilenc ember kilencfarkas című versével zárult a hivatalos rész, ezt a közös tablófotó elkészítése követte, majd egy kis uzsonnával vendégelték meg az ösztöndíjas diákokat.

 

   Ezt az időt használta ki szerkesztőségünk, s egy-egy találomra kiválasztott általános és középiskolást kérdezett arról, mi volt az a vállalásuk, mely érdemes volt az ösztöndíj elnyerésére.

 

   Kobanya szamit rad 128Horváth Katalin (képünk) a Széchenyi Általános Iskolába jár, ötödikes. Kata a nagyszüleivel él, szülei elváltak, édesanyja hosszabb ideje kerekesszékhez kötött stroke-beteg, bátyja 18 éves lesz, köszépiskolás, 11. osztályos.

  – Négyes tanuló vagyok, egészen pontosan 4,31 volt az átlagom most félévkor. Testnevelésből ötösöm van, de ez természetes is, mert azont túl, hogy szeretem, focizok egy női csapatban, kapus vagyok. De a történelem is ötös. A matek négyes, irodalomból és németből most becsúszott a közepes. Azt vállaltam, hogy kijavítom az irodalom hármast, ötöst szeretnék nyelvtanból is, és hogy emelkedjen a tanulmányi átlagom.

  – Ha kiosztják a bizonyítványokat az év végén, vállalod, hogy ellenőrizzük a vállalásod?

  – Igen, miért is ne!

 

   Kobanya szamit rad 367Bódis Bianka Rékát (képünk) barátnőitől „raboltuk el” néhány percre, a bemutatkozás után elmondta, az angyalföldi Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző Iskola végzős tanulója. Az általános iskolát a Fekete Istvánban kezdte és a Janikovszkyban fejezte be.

   – Milyen vállalásod volt az ösztöndíjra?

   – Világ életemben négyes-ötös tanuló voltam, s ezt a szintet akarom tartani továbbra is. Magasabb célt nem tudok kitűzni, hatos osztályzat még nincs – nevetett jókedvűen.

   – Mit jelent ez tanulmányi átlagban?

   – 4,6 – 4,7 annak függvényében, hogy alakulnak a jegyek

   – Mik a kedvenc tárgyaid?

   – Igazság szerint az egészet szeretem, mindenestől, hiszen szakmámban vagyok, s azt nagyon szeretem. De korábban nem volt gondom sem az irodalommal, sem más tantárggyal.

    – Az elmélet vagy a gyakorlat a szimpatikusabb?

    – A gyakorlat, de úgy, hogy közben tanulom az elméletet.

 

Ennyiben maradtunk, s Bianka sem zárkózott el attól, hogy év végén belekukkantsunk a bizonyítványába.

 

Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT  

Fotó: 10kerkult.hu/OGY