AD-blacklist1

2017
jan.
08

Máris távozhat Pölöskeiné a Klik éléről

Írta: szerk

klikMég januárban vezetőváltás lesz a Klebelsberg Központ (KK) néven működő szervezet élén, távozhat Pölöskei Gáborné – értesült a Magyar Nemzet több forrásból.

 

 

 

Pölöskeiné (a képen balra) 2016 márciusában érkezett az akkor még Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak (Klik) nevezett szervezet élére, miután a korábbi elnöktől, Hanesz Józseftől közös megegyezéssel megvált az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A szervezet addigra már komoly adósságokat görgetett maga előtt, és az akkoriban kirobbant pedagógustiltakozásokon sokat bírálták a túlcentralizáltsága miatt is - írja a Magyar Nemzet Online.

 

   Pölöskeiné feladata lett az óriásszervezet átalakítása. Végül a Klik 198 tankerületéből idéntől 59 tankerületi központ lett, amely nemcsak az iskolák fenntartásáért, de már a működtetéséért is felel. Emellett sikerült konszolidálni a Klik adósságát, miután a kormányzat belátta, hogy 2016-ban is alultervezték a büdzséjét, és 38 milliárdos gyorssegélyt biztosítottak a szervezetnek - olvasható a lapban.

   A KK sajtóosztálya egyelőre nem reagált a Magyar Nemzet hírére.Pölöskei Gáborné – aki Áder János köztársasági elnök húga – a pályafutását biológia-földrajz szakos tanárként kezdte, később dolgozott többek közt az Oktatási Hivatalnál és az Emminél. A részletes életrajzát itt olvashatja.

 

forrás: napi.hu