AD-blacklist1

2016
júl.
21

F1 - Magyar Nagydíj a hétvégén

Írta: szerk

Hungaroring1Az elmúlt évekhez hasonlóan ismét izgalmasan alakulhat vasárnap a Forma-1-es Magyar Nagydíj, melyet 31. alkalommal rendeznek meg a Hungaroringen.

    

 

Az idei vb újfent a két Mercedes-pilóta párharcáról szól, Hamilton gyengébben kezdett, de a legutóbbi versenyen, a Brit Nagydíjon saját közönsége előtt nyert, a német Rosberget pedig utólag 10 másodperces időbüntetéssel sújtották, így harmadik lett, s előnye az összetettben egy pontra csökkent csapattársával szemben.
    

   hamiltonA 31 éves brit versenyző eddig négyszer, 2007-ben, 2009-ben, 2012-ben és 2013-ban győzött Mogyoródon, s ha az idén elsőként halad át a célvonalon, akkor a magyar pálya legsikeresebb F1-es pilótájává válik. Most ugyanis a hétszeres vb-győztes német Michael Schumacherrel holtversenyben áll az örökmérleg élén. (képünkön Lewis Hamilton)


    Rosbergnek még nem sikerült nyernie a Hungaroringen, ahol tavaly honfitársa, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel diadalmaskodott. A Ferrari pilótája 2008-as debütálása óta először győzött Magyarországon.
    A papírforma alapján a mostani magyar GP-n is Hamilton és Rosberg csatájára lehet számítani, de a Red Bull párosa, a holland Max Verstappen és a két évvel ezelőtt futamgyőztes ausztrál Daniel Ricciardo, valamint Vettel és csapattársa, a finn Kimi Räikkönen is esélyes lehet a sikerre.


    Az időjárás ráadásul az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is beleszólhat a 70 körös verseny alakulásába. A meteorológiai előrejelzések szerint a hétvégén a 30-31 fokos hőség mellett záporokra, zivatarokra lehet számítani, az eső megérkezése pedig könnyedén boríthatja az időmérőre vagy a versenyre kialakított stratégiákat.


    A Hungaroring újraaszfaltozása április közepére készült el, vízelvezető szegélyeket és rázóköveket is cseréltek. A pályán azóta már számos versenyt rendeztek, de a Forma-1-es pilóták így is teljesen új burkolaton versenyeznek majd a hétvégén.
     – A magyar pálya valamilyen oknál fogva mindig kedvezett a vezetési stílusomnak, ráadásul nagyon sok szurkolóm van ott, úgyhogy alig várom, hogy kihajthassak a pályára – nyilatkozta a formula1.com-on Lewis Hamilton. – Az elmúlt néhány évben nem alakultak a legsimábban a versenyeim a Hungaroringen, de most minden adott ahhoz, hogy ezen változtatni tudjak – mondta.


    rosbergRosberg (képünk) szerint újra nyílt a csata közte és csapattársa között, ő pedig áll a kihívás elébe.
    – Alig várom, hogy összecsapjunk Magyarországon, ahol a pálya nehéz, versenyzőként komoly teszt elé állít, ugyanakkor egy olyan típusú kihívás, amelyet nagyon élvezek, úgyhogy izgalmas és remélhetőleg sikeres hétvégére számítok – jelentette ki a 30 éves német versenyző.


       A 31. Magyar Nagydíj első két szabadedzését pénteken 10.00 és 14.00 órakor rendezik, a harmadik gyakorlás szombaton 11.00-kor, az időmérő edzés 14.00 órakor kezdődik. A futam vasárnap 14.00 órakor rajtol el. A betétprogramok között ezúttal is a GP3, a GP2 és a Porsche Szuperkupa szerepel. 
    Az F1-es magyar GP eseményeit az M4 Sport élőben közvetíti.

 

MTI - fotók: thejudge13.com; fia-cez.com; m4sport.hu