AD-blacklist1

2016
ápr.
30

Pá-pá, Felcsút!

otp ban liga logoKiesett a labdarúgó NB I-ből a miniszterelnök focicsapata, a Felcsút, hiába győzött az utolsó fordulóban.

 

 

A Videoton az Újpest otthonában aratott magabiztos győzelemmel biztosította be ezüstérmét a labdarúgó OTP Bank Liga 2015/16-os szezonjának zárófordulójában. A harmadik Debrecen ugyan nem tudott nyerni az utolsó Békéscsaba otthonában, de mivel a negyedik MTK és az ötödik Haladás is kikapott, ezért megszerezte a bronzérmet.
A Vasas az MTK legyőzésével biztosította be első osztályú tagságát, így hiába győzte le a Puskás Akadémia a Honvédot, a felcsúti gárda búcsúzott az élvonalból.


Edzői szavak


Szíjjártó István (Puskás Akadémia): - Büszke vagyok a fiúkra! Hosszú folyamat volt ez, majd kielemezzük a tanulságokat. A Honvéd ellen fantasztikus teljesítményt nyújtott a csapat, főleg az első félidőben. A második félidőben a Honvéd nagyon nyomott, de ki tudtuk védekezni, így megnyertük a meccset. Korai még megmondani, hogyan tovább, jövő héten leül a vezetőség, majd azután eldől. Nem a csodákban, az elvégzett munkában, a szívben, az alázatban hiszek.


Marco Rossi (Honvéd): – A Puskás Akadémia teljesen megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. Főleg az első húsz-huszonöt perc volt mérvadó, amikor nem voltunk elég agresszívek. Látszott a két csapat közötti motivációs különbség. A kiesés ellen küzdelem motivációja nagyobb volt, mint az, ami bennünk volt az év végén. Sok szurkolónk volt itt, ezért nagyon negatív dolog a vereség.


Teodoru Vaszilisz (MTK): - Az embert az életében kis és nagy örömök is érik. Nagy boldogság számunkra, hogy kijutottunk a nemzetközi porondra, de csalódás, hogy nem nyertünk, ezzel lemaradtunk a dobogóról. Igazi ki-ki meccs volt. A Vasas és mi is nagyot küzdöttünk azért az egy gólért, de ellenfelünknek sikerült betalálnia. Sajnos nem maradt már bennünk átütőerő, az utolsó három fordulóban elfogytunk, amit az is hűen tükröz, hogy nem szereztünk gólt. Sajnálom, hogy nem tudtam dobogóra vezetni a csapatomat.


Michael Oenning (Vasas): - A Puskás Akadémia gyorsan gólt szerzett a másik mérkőzésen, így tudtuk, hogy mindenképpen meg kell nyernünk a találkozót az MTK ellen. Egy-két hiba becsúszott, de a megfelelő pillanatokban jól reagáltunk. Az évad folyamán össze kellett szoknunk. Próbáltam összehozni egy új filozófiát a fiatal játékosokkal. Idővel a labdarúgók is megértették, hogy mit akarok. Tavasszal már látni lehetett azokat az elemeket, a küzdést, amit elvártam.


Thomas Doll (FTC): - A játékosok dolgát nagyban megnehezítette az időjárás, a meccs elején nagyon meleg volt, a végére hűvös lett. Amennyiben az utolsó passzaink sikerülnek, hamarabb eldönthettük volna a mérkőzést. Nem így tettünk, nem koncentráltunk eléggé, így az ellenfél végig érezte az esélyt az egyenlítésre. Azt szeretném, ha majd ismét sikerült bajnokságot nyernünk, az éremátadást Budapesten, a saját stadionunkban rendezzék. Kicsit olyan érzésünk volt, mintha a téli beleki edzőtáborban nyertünk volna egy tornát. Noha itt is remek hangulatot teremtettek szurkolóink, rengeteg drukkerünk nem lehetett itt.


Horváth Ferenc (Videoton): - Rendhagyó módon az egész szezonról beszélnék inkább. Nagyon szépen köszönöm a játékosoknak az év végi hozzáállást, bebizonyították, hogy nagyon jó labdarúgók. Köszönöm a stábnak a segítséget, remekül tudtunk együtt dolgozni, nagyon sokat tettek azért, hogy a csapat második legyen és persze köszönjük a szurkolóknak is, akik végig, az első perctől az utolsóig mellettünk álltak. Nem utolsósorban köszönöm Kovács Zolinak is, aki szintén sokat segített nekünk. De. Azt is el szeretném mondani, hogy nem könnyű magyar edzőnek lenni. Amikor idekerültem, sok magyar kollégám azt mondta, hogy nem vagyok idevaló – remélem, holnap olvasnak újságot. A szövetségi kapitánynak sok sikert kívánok az Eb-re, de annak a híve vagyok, hogy mindenki a saját csapatával foglalkozzon. És, egy kicsit a sajtó miatt sem könnyű magyar edzőnek lenni, mert két órával a mérkőzés előtt megjelentetik azt, hogy nem én vagyok ennek a csapatnak az edzője, miközben a szerződésem május 15-ig szól. Nincs ezzel gond, de nehéz az elmondottak mellett dolgozni – mindentől függetlenül persze büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok.   


Kondás Elemér (DVSC): - Győzni szerettünk volna ezen a mérkőzésen is, végül 0-0-s döntetlennel zárult a találkozó, amelyen inkább a küzdelem dominált. Az első félidőben alakítottunk ki helyzeteket, de nem tudtunk betalálni. Ekkor eldönthettük volna a meccset. A második félidőben is voltak próbálkozásaink. Elégedett vagyok azzal, hogy elértük a bajnokság elején kitűzött célt, a dobogón végeztünk.


Az OTP Bank Liga 33. (utolsó) fordulójának eredményei
Újpest FC - Videoton FC 0-3
Puskás Akadémia - Budapest Honvéd 2-1
Békéscsaba 1912 Előre - DVSC-TEVA 0-0
MTK Budapest - Vasas 0-2
Szombathelyi Haladás - Ferencváros 0-1
Diósgyőri VTK - Paksi FC 0-2


A tabella
1.  Ferencváros 76pont, 2. Videoton FC 55, 3. DVSC-TEVA 53, 4.  MTK Budapest  51, .  Szombathelyi-Swietelsky Haladás 50, 6. Újpest FC 46, 7. Paksi FC  43, 8.  Budapest Honvéd 43, 9.  Diósgyőri VTK 38, 10.  Vasas 32, 11. Felcsút 31, 12.  Békéscsaba 1912 Előre 27


Az FTC a Bajnokok Ligája, a Videoton, a DVSC és az MTK az Európa Liga selejtezőjében indul. A Magyar Kupából az Újpest indulhatna az Európa Liga-selejtezőjében, de mivel a lila-fehérekkel szemben még érvényes az Európai Labdarúgó Szövetség eltiltása, így a bajnoki negyedik lehet ott a második számú európai kupában.


(MTI, nb1.hu)