AD-blacklist1

2015
szep.
03

EL: görögverés, esélyteremtés

EL HUN GRE 370Csütörtök este Megalopoliszban a magyar női röplabda-válogatott Görögország ellen lépett pályára az Európa Liga elődöntőjében. A csapat végül 3:2-s győzelmet aratott, s hatalmas lépést tett a döntőbe kerülés felé.

 

 

 


A görögországi odavágón a mieink kissé megilletődötten kezdték az első játszmát a népes és főleg hangos görög szurkolótábor előtt (4:1), de idővel felvették a lányok a ritmust és nem engedték meglépni az ellenfelet. Az első technikai szünet után azonban hirtelen néggyel is megléptek a hazaiak, így aztán Jan De Brandt időt is kért. De sajnos ez sem állította meg a hullámvölgyet: a görögök jól blokkoltak, feladójuk, Hrisztodulu pedig remekül szolgálta ki társait. A mieinknél pedig a nyitásfogadás is eléggé dadogott, hiába cserélt több poszton is a kapitány, így a második szünetben hat pont volt a két csapat között. 19:13-nál kezdtek el hajrázni a mieink, s fel is jöttek 20:19-re, elsősorban a csapatkapitányként most debütáló Sándor Reni bombáival, majd 21:20-nál egy izgalmas labdamenet végén Szakmáry Gréti egyenlített is. 22:22 után Dobi Edina blokkjával már a vezetés is itt volt, sőt Sándor Reni újabb pontjaival kétszer is szettlabdához jutottunk. A végén pedig ő blokkolt s ezzel a mieink nyerték az első szettet (24:26).


A második szett elején lendületben maradt a csapat, a technikai szünetben négy, aztán hat pont is volt a két csapat közötti különbség. A szett közepén azonban több hiba is belecsúszott a mieink játékába, így Jan De Brandt 13:10-es vezetésnél jobbnak látta időt kérni. A mieink tartották is a négypontos különbséget a második szünetig. Ez viszont a mieinknek nem jött jól, mert ezután egy hármas sorozattal egy pontra jöttek fel a hazaiak. Szerencsére azonban gyorsan visszaállt a különbség, sőt Pallag Ági ászával hatra nőtt. A végén öt játszmalabdából már az elsőt kihasználták a mieink, s nyerték a második felvonást 25:19-re.


A harmadik szettet megint a mieink kezdték jobban (1:5), s a technikai szünetben már öt volt a mieink előnye. Remekül mezőnyözött a csapat, s Sándor Reni bombái ellenállhatatlanok voltak. A szünet azonban megint a görögöknek tett jót, mert feljöttek kettőre, ami után a magyar kapitány kért időt. Azonban így is fordítottak a hazaiak (10:9), de ezzel el is lőtték puskaporukat, a mieink villámgyorsan újra négypontos előnybe kerültek, majd 16:11-nél, Dobi Edina bombája után került sor a második szünetre. Ez azonban megint a görögöknek jött jól, mert megint egy pontra zárkóztak – a mieink elég sok outot ütöttek –, majd 21:21 fordítottak is. 24:22-nél két szettlabdája volt a hazaiaknak, és egy hálóba érés után meg is nyerték a játszmát (25:22).


Úgy látszik ekkorra jött ki a lányokban az utazás okozta fáradtság, mert a negyedik játszmában a görögök 5:1-re elhúztak, a technikai szünetben pedig 8:2-re vezettek. Megint hosszú üldözésbe kezdtek a mieink, mint az első szettben, s előbb három pontra feljöttek, majd Sándor Reni ászával egyenlítettek. Görög időkérés után azonban a mieink hibái után gyorsan megint négyre nőtt a különbség a technikai szünetre. Aztán újra hat lett a különbség (18:12), most azonban elmaradt a feltámadás, négynél közelebb már csak a legvégén tudtak zárkózni a mieink, miután öt szettlabdából négyet is hárítottak (25:23).


Viszont úgy tűnt, a mieink kijöttek a hullámvölgyből, a döntő szettre, s gyorsan elhúztak 4:1-re, majd 7:2-nél a görögök másodszor is időt kértek. Sajnos ekkor három – számunkra – peches görög pont következett, de végül Tálas Zsuzsi áttett labdájával 8:5-ös magyar vezetésnél jött a térfélcsere. Sándor Reni bombájával már 10:6-ra is vezettünk, de 10:8-nál a magyar kapitány is kikérte második idejét. A legjobbkor: a görögök outot nyitottak, majd Vacsi fejezett be egy centertámadást. Újabb két görög pont, majd egy remekül helyezett Szakmáry labda után a mieink jól blokkoltak, s így négy meccslabdájuk volt. Az elsőt még hárították, de aztán Gréti megint villant, s így 15:11-re a mieink behúzták a döntő szettet.


A visszavágóra szeptember 6-án, vasárnap, Szombathelyen kerül majd sor. Ha a mieink ott bármilyen arányban nyernek, akkor döntőbe kerülnek. 3:2-es görög sikernél aranyjátszma következik, 3:0-s, vagy 3:1-es vendéggyőzelemnél a görögök jutnak tovább.


Európa Liga, elődöntő, 1. mérkőzés
GÖRÖGORSZÁG–MAGYARORSZÁG 2:3 (–24, –19, 22, 23, –11)
Megalopolisz, 1000 néző. Vezette: Bernaola (spanyol), Markelj (szlovén)
Görögország: Vaszilantonaki 21, Lampruszi 7, Merteki 3, Csantava 6, Giota 15, Hrisztodulu 1. Cserék: Artakianu, (liberó), Keleszidu, Vergidu 2, Kioszi 15, Nomiku 11. Szövetségi kapitány: Ioannisz Kalmazidisz.
Magyarország: Tálas 5, Szakmáry 17, Dobi 17, Széles 2, Sándor 22, Pallag 16. Cserék: Kötél D., Lévai (liberók), Kötél Zs., Szabó A., Vacsi 5, Szombathelyi. Szövetségi kapitány: Jan De Brandt
Az eredmény alakulása: I. játszma: 8:6, 12:6, 16:10, 19:13, 20:19, 21:22. II. játszma: 1:4, 4:10, 12:16, 15:16, 15:21, 19:24. III. játszma: 3:8, 10:9, 11:16, 16:17, 22:21. IV. játszma: 8:2, 10:7, 11:11, 18:12, 24:19. V. játszma: 1:4, 2:7, 5:8, 6:10, 8:10, 10:14


(forrás: hunvolley.hu) (fotó: 10kerkult.hu/OGY)