AD-blacklist1

2015
júl.
05

Kupahalmozó Fradi

mlsz szuperkupaA Magyar Kupa-győztes Ferencváros 3-0-ra legyőzte a bajnok Videotont a labdarúgó Szuperkupáért kiírt vasárnap esti összecsapáson a székesfehérvári Sóstói Stadionban.

 

 

 

A találkozót a bajnok Videoton kezdte aktívabban, fölényben játszott a székesfehérvári csapat, ám a vezetést mégis a Ferencváros szerezte meg: a 20. percben Busai Attila vitte el a labdát a rosszul helyezkedő Vinícus mellett, s bár lövésébe belekapott Branislav Danilovic, a berobbanó Roland Lamah közelről a kapuba kotorta a labdát.
Hat perccel később aztán egy újabb védelmi hibát használt ki a Ferencváros Varga Roland révén, s a folytatásban is a fővárosiak játszottak veszélyesebben. A 37. percben azonban nagyot változott a meccs képe, miután Michal Nalepa kiállításával megfogyatkozott a Ferencváros. Ezt követően végig a Videoton támadott, ám nem tudta bevenni a lelkesen védekező Ferencváros kapuját, sőt, a hajrában egy gyors kontrából az FTC végképp eldöntötte a trófea sorsát.
A Ferencváros története során ötödször hódította el a Szuperkupát, ezzel beérte az örökranglistán az eddig egyedüliként vezető Debrecent.


Az új szezon első trófeájának elhódítását követően Thomas Doll, a Fradi edzője a következőképpen értékelte a látottakat.
- Természetesen nagyon boldogok vagyunk, hogy a szezon kezdetén ezt a nagyon fontos mérkőzést így sikerült megnyernünk. Ha az egész mérkőzést nézzük, akkor ez egy megérdemelt győzelem volt. Nagyon jól kezdtük a találkozót, egészen addig jók voltunk, amíg meg nem fogyatkoztunk. Ha egy játékost kiállítanak, akkor kezdődnek a problémák, többet kell „melózniuk” a társaknak. Úgy gondolom, hogy ezt a helyzetet nagyon jól megoldották a fiúk. A Videotonnak is voltak lehetőségei, de szerencsénk volt. Ha lőnek egy gólt, lendületet kapnak, és sokkal jobban megnehezítik a dolgunkat. Rövid időn belül újabb trófeát nyertek a játékosok, ez nem véletlen, büszke vagyok rájuk. Nagyon jó érzés, hogy a Magyar Kupa és a Ligakupa elhódítása után a Szuperkupát is megnyertük, ez fantasztikus dolog a klub számára!


Bernard Casoni (Videoton): - Két gólt kaptunk két védelmi hibából, utána már nehéz volt visszajönni a meccsbe. Ahhoz, hogy az ember egyenlítsen, el kell találni a kaput. A második félidőben az volt az elvárás, hogy szorossá tegyük a mérkőzést, hogy rúgjunk gólt. Ez sajnos nem sikerült. A Ferencváros most előttünk jár, még sokat kell dolgoznunk, hogy fel tudjunk zárkózni. Fradi már játszott egy európai kupameccset, felkészültebbek voltak. El kell ismerni, hogy jobbak voltak. A jövőben sokkal gólerősebbnek kell lennünk, és a védekezésben nem szabad ilyen hibákat elkövetnünk.


Ferencváros - Videoton FC 3-0 (2-0)
Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 3679 néző, v.: Andó-Szabó
gólszerző: Lamah (20.), Varga R. (26), Somalia (90.)
Kiállítva: Nalepa (37.)
Ferencváros: Dibusz – Ramírez, Gyömbér, Nalepa, Leandro – Varga R. (Somalia, 60.), Busai, Ugrai (Nagy D. 66.), Nagy Á., Lamah (Haraszti 87.) - Böde. Edző: Thomas Doll
Videoton FC: Danilovic - Szolnoki, Juhász R., Vinícius, Fejes (Koltai, 76.) - Pátkai, Simon Á. - Gyurcsó (Kovács I., 56.), Trebotic, Oliveira - Feczesin (Ivanovski, 36.). Edő: Bernard Casoni