AD-blacklist1

2015
júl.
02

FTC, MTK: kezdetnek megteszi

Europa Liga logoA Ferencváros és az MTK is döntetlennek kezdte a labdarúgó Európa Liga selejtezőjét. Előbbi Hollandiában, utóbbi idehaza kezdett.

 

 

 

Az FTC a holland Go Ahead Eagles otthonában szerepelt csütörtök este.Remekül kezdett a Ferencváros, ugyanis Gera góljával már a negyedik percben vezetést szerzett. A holland élvonalból az elmúlt idény végén búcsúzott vendéglátó együttes - amelyből a kiesés után több meghatározó futballista is távozott - nem jelentett komoly veszélyt Dibusz kapujára, sőt, inkább a zöld-fehérek előtt adódtak lehetőségek. Közvetlenül a szünet előtt mégis egyenlített a holland csapat, Vriends egy szöglet után volt eredményes.
A fordulást követően egy darabig a lendületben lévő hazaiak irányították az összecsapást, de nem tudtak komoly helyzetet kialakítani. A folytatásban ismét a Ferencváros került mezőnyfölénybe, ám a helyzetek itt is elmaradtak. A 88. percben Busai dönthette volna el az összecsapást, de elképesztő ziccerben hibázott, az ellentámadásból pedig Dibusz mentette meg a döntetlent.


Európa Liga-selejtező, 1. forduló, első mérkőzés
Go Ahead Eagles (holland)-Ferencváros 1-1 (1-1)
JenS Vesting Stadion, 8000 néző, v.: Pawson (angol)
gólszerzők: Vriends (45.) ill. Gera (4.)    



Az MTK a szerb Vojvodinát fogadta Újpesten. A mérkőzés elején az MTK volt aktívabb, néhány kisebb helyzete is akadt, ám igazán nagy veszélyt nem tudott kialakítani, elsősorban a mezőnyben folyt a játék. A 38. percben Torghelle Sándor passza után Marek Strestík lőtt a kapuba, ám lesről indult, így a játékvezető nem adta meg a gólt. A szünet előtt Torghelle jobb oldalról, háttal vágta középre a labdát, az érkező Varga Szabolcs a kapuval szemben nyolc méterről lőhetett tisztán, ám rosszul találta el a labdát, amely így kapu mellé pattogott.
A fordulás után Vadnai Dániel centerezett tökéletesen Torghellének, aki hét méterről a kapus kezébe pöckölte a labdát. A 79. percben kis híján megszerezték a vezetést a vendégek, de Dragan Vukmir becsúszva mentett óriásit Mrdakovic lövésénél. Kisebb helyzetek még akadtak, ám gólt egyik csapat sem szerzett, a továbbjutás így teljesen nyitott a visszavágó előtt.


MTK Budapest-Vojvodina (szerb) 0-0
Szusza Ferenc Stadion, 1000 néző, v.: Paolo Valeri (olasz)

 

(MTI)