Mindenki megszívja a kölcsönös gyűlölködést
Az Átlátszó elemzésében annak járt utána, hogy miért üres szinte az új Fradi-stadion. Kibékíthetetlen ellentét mutatkozik a klubelnök és a hangulatot adó drukkerhad között, ami meglátszik a látogatottságon.
Látványosan megmerevedtek a frontok az ország még mindig legnépszerűbb futballcsapata, a Ferencváros körül: a klubvezetés nem kér az ultrákból, az ultrák pedig nem hajlandóak elfogadni Kubatov Gábor feltételeit, így inkább a 15 milliárd forintból felépített új stadionon kívül szurkolnak. A Fidesz-politikus és a fradisták évekig jó kapcsolatot ápoltak, a háborús bűnös Csatáry László lelátói éltetése óta azonban megy a harc, mindkét oldalon féligazságok hangoztatásával. Az érvek mellett az is sokszor elhangzik, a másik fél köztörvényes bűnözőkkel veszi magát körül, így nem lehet vele tárgyalni. E személyekről az Átlátszó majd a következő részben számol be.
A teljes cikk az Átlátszón olvasható.
Pályaavató
Mint arról már korábban írtunk, május 31-én vasárnap avatják fel a volt Törekvés-sporttelepet, az új Kocsis Sándor Sportközpontot a Bihari úton.
Az ünnepség 13.15 órától kezdődik, beszédet mond Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere és Kubatov Gábor, az FTC elnöke. 13.30-tól pedig az FTC és az MTK női labdarúgó-csapata a bajnoki címért küzd meg.
A kapukat 12.30-kor megnyitják, és érdemes időben érkezni, hiszen bár ingyenes a belépés, a helyszínre csak korlátozott számban – 600 fő – lehet bejutni.
A hazai (FTC) szurkolók a Szállás utca, míg a vendégdrukkerek a Horog felől léphetnek be. A vendégeknek regisztrációs jegyre is szükségük van, ezeket az MTK-tól igényelhetik.