AD-blacklist1

2015
máj.
04

Csíptek a csabai csajok

roplabdaDrámai, ötszettes mérkőzésen, a Folyondár utcában szerzett vezetést a Linamar-BRSE a női röplabda-bajnokság döntőjének vasárnap esti első mérkőzésén a Vasas-Óbuda ellen. A címvédő így hatalmas lépéselőnybe került.

 

 


Tizenhat mérkőzés óta veretlen a rájátszásban a csabai csapat, utoljára 2013 tavaszán vesztett mérkőzést a playoff során.  
A Vasas kezdte jobban a találkozót, a vendégek nehezen vették fel a mérkőzést ritmusát. Több nyitásrontás és technikai hibával a hazaiak malmára hajtották a vizet, akik taktikus és fegyelmezett játékkal magabiztos előnyt szereztek. Cserékkel és időkérésekkel próbálta megtörni a fővárosiak lendületét a vendégek mestere, azonban a Vasas tulajdonképpen gond nélkül hozta az első játszmát (25:16).
A második etapban rákapcsolt a Békéscsaba, Radonjic kétszer is ászt ütött, és javult a blokk teljesítmény is, amivel szinte demoralizálta a hazaiakat BRSE. Jókay edző időt kért, de rögtön ezután a csabaiak szerb játékosa ismét ászt szervált, majd Bodnár és Soós percei következtek ezután: közös blokkjuk, majd Soós elemi erejű bombája után ismét öttel vezetett a Békéscsaba, a Vasas edzője pedig ismét időt kért, de a harmadik szettlabdát kihasználva remek játékkal kiegyenlített a címvédő (18:25).
A harmadik játszma eleje szorosan alakult, fej-fej mellett haladtak a felek. Majd fokozatosan a BRSE vette át a vezetést és lépésről-lépésre elhúzott vendéglátójától. 17:22-nél már a csabaiak kezében volt a szett, amikor érthetetlen rövidzárlat után a Vasas 24-nél egyenlített, s hiába állt sokáig a vendégeknek a zászló, hihetetlen izgalmak végén a Vasasé lett a 3. szett (26:24).


Villámrajtot vett a BRSE a negyedik felvonásban, 6:0-ra, majd 10:4-re is vezettek. Nagyszerűen működött a csabaiak sánca, hamar el is érkezett a Vasas időkérése. A hazaiak addigi legjobbja, Miklai bicskája is beletört a csabaiak védekezésébe, Bodnár pedig kétszer egymás után nyitott pontot érően és ezzel komoly előnybe kerültek Soósék, akik ismét kiegyenlítettek (17:25).
Jöhetett a döntő szett, amelyet ellenállhatatlanul kezdett a Vasas, 6:2-re, majd 11:4-re vezettek. Szombathelyiék már-már elhitték, hogy megvan az első mérkőzés, amikor Molcsányi állt a nyitó zónába és egymás után hét pontot szerezve behozták tetemes hátrányukat. 12:12 után drámai küzdelemben mérkőzés labdát harcolt ki a Vasas, azonban a csabai lányok hármat is hárítva tartották életben a reményt és szurkolóiktól hajtva mindig egyenlíteni tudtak. Innentől kezdve a vendégek kerültek nyerő helyzetbe, döntetlen, viharsarki előny és meccslabda négyszer is, majd Soós ütésére nem érkezett a túloldalról válasz, ezt követően pedig Bodnár újfent egy remek sáncolással a ,,takarta be" Miklait, így a csabai kezek emelkedhettek magasba (19:21).
Oda a Vasas pályaelőnye!
A BRSE közel két és fél órás csatában győzött. Sorozatban 17. rájátszásbeli mérkőzésükön győzedelmeskedtek a csabaiak, akik csütörtökön 18 órától, hazai pályán növelhetik ezt a számot.


NŐI DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS:
Vasas-Óbuda–Linamar-BRSE 2:3 (16, –18, 24, –17, –19)
Vasas-Óbuda: Vacsi 11, Tálas 2, Miklai 20, Pekárik 15, Háfra 3, Szombathelyi 16, Csere: Tóth A., Lévai (liberók), Ludmán, Windisch 2. Vezetődző: Jókay Zoltán
Linamar-BRSE: Skayhan 5, Soós 12, Bodnár 14, Radonjics 21, Molcsányi 14, Clement 16. Csere: Szpin (liberó), Korniss 1, Nagy V. 2. Szakmai igazgató: Kormos Mihály

Jókay Zoltán:– Vannak játékosaink, akik megijednek, ha az ellenfél kezd felzárkózni nagy hátrányból. Az ötödik játszmában nem csapat volt a pályán, hanem hat játékos, aki a másiktól várta, hogy átteszi a labdát, beüti a pontot.
Kormos Mihály: – Sajnálom, hogy a harmadik játszmát nem tudtuk megnyerni. Az ötödik szettben ekkora hátránynál lépésről lépésre, labdamenetenként próbáltuk újraépíteni a játékunkat, és több jó nyitásunk is volt.
A három nyert mérkőzésig tartó döntő állása: 1-0 a Békéscsaba javára.


A harmadik helyért, 1. mérkőzés: Teva Gödöllő–UTE 0:3 (–24, –20, –13). A három nyert mérkőzésig tartó bronzcsata állása: 1-0 az UTE javára.

 


Kaposvári arany
A hétvégén férfi élvonalban a mindent eldöntő ötödik mérkőzésen a Fino Kaposvár 3:1-re győzte le a Kecskeméti RC csapatát, és visszahódította a bajnoki címet. A Kaposvár összesítésben 0-2-es meccshátrányból fordított 3-2-re- A bronzpárharc is öt mérkőzésén dőlt el: a Vegyész RC-Kazincbarcika az utolsó találkozón 3:0-ra diadalmaskodott a Dág ellen, így ők végeztek a harmadik helyen.


(forrás: MRSZ - hunvolley.hu, Facebook-BRSE) (fotó: illusztráció)