AD-blacklist1

2014
dec.
18

Az év legjobbjai: Hosszú és Berki

kezfogoA férfiaknál Berki Krisztiánt, a nőknél Hosszú Katinkát választották meg az év sportolójának a magyar sportújságírók. Előbbi harmadik alkalommal részesült az elismerésben, utóbbi megvédte tavalyi címét. A Sportcsillagok Gálaestjén adták át a díjakat csütörtökön este a budapesti Akváriumban.

 

 

 

A lólengésben idén harmadszor világbajnok Berki Krisztián lett az év férfi sportolója a magyar sportújságírók szavazatai alapján. Az Újpesti TE 29 éves tornásza - aki vb-címe mellett Európa-bajnoki ezüstöt is nyert ebben az évben - 2010 és 2011 után harmadszor győzött a voksoláson.
Berki mögött Bácsi Péter világ- és Európa-bajnok birkózó végzett a második, Pars Krisztián Eb-győztes kalapácsvető pedig a harmadik helyen.

„Az idei év csúcspontja számomra a kislányom születése volt, ez adott egy olyan lendületet számomra, ami újra hozzásegített ahhoz, hogy a legjobbamat nyújtsam. Fellobbantsa bennem azt a tüzet, ami az olimpia után egy kicsit alábbhagyott. Sok minden van már mögöttem a sportban, és remélem még van előttem hasonlóan sok. A kvalifikációs vb-t azon a területen rendezik, ahonnan a nagy riválisaim kikerülnek, igyekszek helytállni" – mondta Berki Krisztián.


Az Év férfi sportolója választás dobogósai:
1. Berki Krisztián 1563 pont
2. Bácsi Péter 1397
3. Pars Krisztián 405
Az Év férfi sportolója választás dobogósai a fogyatékkal élőknél:
1. Rozbora András, kajak-kenu
2. Boronkay Péter, triatlon
3. Kovács Dániel, kerékpár


A címét megvédve Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO női kézilabdacsapata érdemelte ki az év csapata címet. A tavaly második győri női kézisek első alkalommal érdemelték ki a címet. A második helyen a világ- és Európa-bajnok férfi öttusacsapat, a harmadikon pedig a szintén vb-győztes női kajaknégyes végzett.
Az Év csapata választás dobogósai:
1. Győri Audi ETO KC 1509 pont
2. Férfi öttusaválogatott 650
3. Női kajaknégyes 571
Az Év csapata választás dobogósai a fogyatékkal élőknél:
1. Csonka András, Zborai Gyula, asztalitenisz
2. Farkas László, Farkas Attila, Navratyil Sándor, kerekesszékes tenisz
3. Gulykás János, Vizsnyai Dávid, asztalitenisz


A tavalyi évhez hasonlóan Shane Tusup lett az év edzője. A 200 és 400 méter vegyesen, illetve 100 méter háton Európa-bajnok, valamint a rövidpályás világkupa-sorozatban győztes úszó, Hosszú Katinka férje és trénere meggyőző pontkülönbséggel előzte meg a Győri Audi ETO női kézilabdacsapatát Bajnokok Ligája-diadalra vezető spanyol Ambros Martint. Az amerikai Shane Tusup tavaly az első külföldi győztes volt a voksolás 1958 óta tartó történetében. A harmadik helyen az olimpiai és világbajnok tornásznak, Berki Krisztiánnak a mestere, Kovács István végzett.
Az Év edzője választás dobogósai:
1. Shane Tusup, úszás 1021 pont
2. Ambros Martin, kézilabda 873
3. Kovács István, torna 694
Az Év edzője választás dobogósai a fogyatékkal élőknél:
1. Pruzsina István, kajak-kenu  
2. Keserű József, cselgáncs
3. Zakor Andrea, sportlövészet


Hosszú Katinka érdemelte ki az év legjobb női sportolója címet. A 25 éves úszó - aki tavaly is győzött a voksoláson - az idén 200 és 400 méter vegyesen, valamint 100 méter háton Európa-bajnok volt, a rövidpályás világkupa-sorozatban pedig 69 érmet - közte 51 aranyat - nyert, és az összetett pontversenyben is diadalmaskodott.
Mögötte - a múlt évhez hasonlóan - a kajakos Kozák Danuta végzett, aki vb-aranyat nyert K-1 500 méteren, Eb-győztes volt K-1 200 és 500 méteren valamint világ- és Európa-bajnok a női négyes tagjaként. A harmadik helyen az idei, szocsi téli olimpián lesiklásban hetedik - ezzel a magyar alpesi sísport eddigi legjobb ötkarikás eredményét elérő - Miklós Edit végzett, aki külföldi versenye miatt nem volt jelen a díjátadón.

„Azt hittem, hogy a 2013 után jobb év már nem jöhet, de aztán még annál is jobb lett a 2014-es. Jó lenne, ha megmaradna a tendencia, és jövőre még egy kicsit jobb lenne. Most annyi erőt érzek magamban, hogy még Tokióra is tervezek” – mondta Hosszú.


Az Év női sportolója választás dobogósai:
1. Hosszú Katinka 1741 pont
2. Kozák Danuta 1169
3. Miklós Edit 615
Az Év női sportolója választás dobogósai a fogyatékkal élőknél:
1. Szabó Nikolett, cselgáncs
2. Dávid Krisztina, sportlövészet
3. Veres Amarilla, vívás



Storcz Botond lett az év szövetségi kapitánya. A kajak-kenu válogatottal sikert sikerre halmozó szakember másodszor érdemelte ki ezt az elismerést, először 2011-ben győzött, az elmúlt két évben második volt. A második helyen a tavaly győztes Benedek Tibor, a világbajnoki címvédő, Európa-bajnoki ezüstérmes férfi vízilabda-válogatott kapitánya, míg a harmadikon a 2010-ben első, de 2011 óta egyvégtében a képzeletbeli dobogó alsó fokát elfoglaló Kiss László, az úszók vezetője végzett.
Az Év szövetségi kapitánya választás dobogósai:
1. Storcz Botond, kajak-kenu 1122 pont
2. Benedek Tibor, férfi vízilabda 951
3. Kiss László, úszás 756
Az Év szövetségi kapitánya választás dobogósai a fogyatékkal élőknél:
1. Dobi Zoltán, asztalitenisz
2. Weisz Róbert, kajak-kenu
3. Bíró Norbert, cselgáncs


Most először önálló szavazást írtak ki a nem olimpiai sportágak képviselői számára. A győztesek névsora. Férfiak: Bánhidi Dániel (táncsport). Nők: Gurisatti Lilla (búvárúszás). Csapatok: Szupergirls (táncsport). Edzők: Debreczeni Dezső (kick-box). Szövetségi kapitányok: Sziklenka László (sárkányhajó)

 

(MTI - nso.hu)