AD-blacklist1

2014
okt.
29

Betolták a kapu elé a FraDibuszt

bhfc ftc mk mtiA Ferencváros gól nélküli döntetlent követően büntetőkkel harcolta ki a továbbjutást a Budapest Honvéd vendégeként a labdarúgó Magyar Kupa szerdai nyolcaddöntőjében. Pedig reálisan a Honvédnak kellett volna 3-0-ra győznie.

 

 

 

Szomorú látványt nyújtott a kispesti Bozsik-stadion: a hivatalos adat szerint 1050 fő volt kíváncsi a két csapat Magyar Kupa-meccsére. Emlékszünk olyanra, amikor a létesítményben 22 ezren zsúfolódtak össze ugyanezen párosítás miatt. A megszokott nagy létszámú szurkolótáborok sehol nem voltak, a Fradit néhány, cirka 20-30 „biodíszletként” funkciónáló szurker kísérte el, a hazai oldalon talán ha tízen voltak jelen a saját szektorukban.


Pedig ez a meccs valódi futballhangulatban még jobb lett volna. De így is fogyasztható volt, megállás nélkül pörögtek az események – ebben főleg a Honvéd jeleskedett. Az első félidőben volt három nagy ziccere, de Dibusz Dénes kapus (nyitóképen) elképesztő bravúrokkal hárított. Jellemző, hogy a legtöbbet mozgó fradista Thomas Doll edző volt, a kispad mellett fel és alá rohangált, kisebb monodrámát nyomott le és időnként még a kispad plexiborítását is majdnem beverte.


A szünet után a lendületéből valami átragadt a játékosaira, de még így is sokszor toprozékolt a „ketrecében”. Tehette, hiszen a Honvédnál voltak a legnagyobb helyzetek, ám Dibusz fogott, mint a festék. Volt, hogy egy támadáson belül négy pazar védést produkált.
A játék minősége elfogadható, élvezhető volt, ehhez kétségtelenül a hazaiak tettek hozzá többet. Nagyjából reálisan 3-0-ra kellett volna elcsapniuk a Fradit. Ehhez képest 0-0 lett a vége, és mivel egymeccses párharc, jöhetett a hosszabbítás, majd maradt a gólínség, és következtek a büntetők. A sorozatban megint az FTC-kapus volt a nyerő ember azzal, hogy kettő lövést is hárított. Egy szóviccel élve: a FraDibuszt betolták a kapu elé a vendégek, és ezzel nyertek…


A Honvédnak a búcsú után sovány vigasz maradt: ha az új trénerrel, Csábi Józseffel – aki most debütált – ilyen jól játszva és lendületesen folytatják, akkor nem nagyon lesznek kiesési gondjaik az NB I-ben.


Magyar Kupa, nyolcaddöntő:
Budapest Honvéd-Ferencváros 0-0 - büntetőkkel: 1-3


További eredmények
Gyirmót (II.) – Győri ETO FC 2-0 (1-0)
Csákvár (II.) – Békéscsaba (II.) 2-1 (0-1)
Szolnoki MÁV-Stadler Rail (II.) – MTK Budapest 2-1 (0-1)
PMFC-Matias  – DVSC-TEVA 1-0 (0-0)
Ajka (II.) – Újpest FC 1-1 (0-0) - hosszabbítás és büntetők után 3-5
Kisvárda (III.) – Vác FC (III.) 4-0 (0-0)
kedden játszották:
Videoton FC – Diósgyőri VTK 2-1 (1-0)

 

(fotó: MTI)