AD-blacklist1

2014
júl.
30

Feléledt a strandröplabda

strandropi2014 sajttaj ogy2Kőbánya szomszédságában, a Kispesti Uszoda mellett viaskodnak a legjobb hazai strandröplabdázók szombaton, az érmekért pedig vasárnap a Margitszigeten küzdenek. A szakszövetség a sportág komoly fejlesztésébe kezdett, a végcél egy sportcentrum megépítése és a 2020-as olimpiára való kijutás.

 

 


Komoly sportrendezvényre kerül sor a hétvégén a szomszédban, illetve egy kicsit messzebb, Budapest centrumában: strandröplabda országos bajnokság 2014-es idényének mesterdöntőjét bonyolítja le a Magyar Röplabda Szövetség, szombaton a Kispesti Uszoda napozókertjében (XIX. Simonyi Zsigmond utca 31.) az úgynevezett főtáblás mérkőzéseket játsszák le egymás között a férfi és női párosok, hogy kivívják négy közé jutást, az elődöntőket és a finálékat pedig Margitszigeti Atlétikai Centrum területén játsszák le vasárnap.


strandropi2014 sajttaj ogy3Kispesten délelőtt 9 órától lesznek a mérkőzések. A vasárnapi elődöntők 10 és 11 órakor kezdődnek, majd déltől egy amatőrbajnokság is szerepel a programban. Délután 16.30-kor indul a férfi bronzmérkőzés, majd 18 órakor a női, 19.45-től a női, 20.45-kor pedig a férfi döntő következik. (Utóbbi kettőt a PRO4 televízió élőben közvetíti.)
Engedtessék meg nekünk annyi hímsovinizmus, hogy nem csak a sportélmény miatt érdemes kilátogatni majd a két helyszínre, hanem a csinos sportolónők miatt is. Na és persze valószínűleg hölgyszurkolóknak is lesz mit nézniük… (Jobbra a képen szemben a szintén résztvevő Szombathelyi testvérpár)


De legyünk kicsit komolyabbak. Merthogy az MRSZ új vezetése is azt tette azzal, hogy felkarolta, segítette a sokáig a lét és nemlét határán tengődő „kistestvért”. Mint László Éva, a szövetség strandröplabda-bizottságának irányítója a bajnoki nagydöntőt felvezető szerdai sajtótájékoztatón elárulta, hogy egyfelől komoly eszközparkot szerzett be a szövetség, így a szabvány strandröplabda-pályát szinte mindenhol, akár egy város főterén is fel tudják állítani, másfelől a sportágat űzők számára kötelezővé tették külön strandröpis sportolói igazolás kiváltását, ennek nyomán több mint 130 játékossal 17 szakosztály alakult meg, valamint létrejött a standröplabda-válogatott is.


A mesterdöntőn az idei négy „alapszakaszbeli” fordulóban legtöbb párosranglista-pontot gyűjtő tizenöt duó szerzett indulási jogot, tizenhatodikként pedig – a szakág történetében először – a múlt hétvégi U18-as bajnokság győztesei (Bán Viktor, Batári Csaba és Ancsin Brigitta, Juraszik Patrícia) nevezhettek.
Utóbbinak demonstratív jellege is van: a szövetség nagy hangsúlyt fektet a strandröplabda-utánpótlás képzésére. Bár a sajtótájékoztatón felmerült, hogy meg lehetne próbálni a közelgő 2016-os riói olimpiára „felépíteni” egy-egy kijutásra is esélyes férfi és női duót, de Poór Csaba MRSZ-elnök szerint ez sokkal hosszabb folyamatot igényel, és inkább 2020-as tokiói játékokon való elindulásban érdemes gondolkodni. László Éva úgy vélte, a legalább 4-8 éves „befektetés” ez, így a mostani U14-es korosztály érhet be Tokióra, nekik igyekszik minden feltételt megteremteni a szövetség.

 

strandropi2014 sajttaj ogy1

A kép jobb szélén (balról jobbra): Poór Csaba MRSZ-elnök, Héder Barna, a közvetítő PRO4 csatorna képviselője és László Éva bizottságvezető

 

 


Poór Csaba utóbbi között említette egy 365 napon át működő fedett – mellesleg nemzetközi szintű versenyek lebonyolítására is alkalmas – strandröplabda-centrum felhúzását. Mint mondta, a MOB-bal, a sportért felelős minisztériummal (EMMI) tárgyalnak erről. Honlapunk felvetette: talán kézenfekvő lehetne a népligeti Építők SC sporttelepén lévő Homok Aréna erre, ha már a múltban rendeztek itt versenyt és amúgy is alkalmasnak tűnik. Az elnök azt mondta, hogy szóba került az ÉSC-pálya, de a tulajdonviszonyok kuszasága miatt végül elvetették ezt az ötletet, meg aztán a célra pénzt adó állam kikötötte, hogy azt csak köztulajdonban lévő területre lehet fordítani.
Vagyis – tesszük hozzá mi – csak önkormányzati vagy állami földdarab jöhet számításba. Szerény ismereteink szerint ilyen létesítménynek megfelelő ingatlan pedig kevés van köztulajdonban a fővárosban – persze ma már rapid módon hozott jogszabály kérdése, hogy egy magántulajdonú telekből mikor lesz köztulajdonú.


Ha már a pénznél tartunk, egy kanyarral vissza is térhetünk a bajnokságra. A mesterdöntő összdíjazása hárommillió forint, amelyet az első nyolc közé bejutó párosok között osztanak majd szét. A férfiaknál Dr. Horváth Balázs és Vocskó Máté, a hölgyeknél pedig a Kiss Regina és Kiss Viktória a címvédő, ők is indulnak, ők is reménykedhetnek a „pénzesőben”.
Egyébként mindkét napra a nézők számára a belépés díjtalan, szóval a magunk részéről csak bíztatni tudjuk a kőbányai sportkedvelőket, hogy tegyenek egy kitérőt Kispestre és a Margitszigetre…

 

(fotó: 10kerkult.hu/OGY)

 


És egy kis kedvcsináló itthonról...

 

 

 

...és külföldről.