AD-blacklist1

2014
ápr.
16

Döntőben a Ferencváros!

kezi labdaA női kézilabda NB I elődöntőjének második felvonásán a Ferencváros idegenben 33–26-ra legyőzte a Dunaújvárost, így bejutott a fináléba. A focicsapatnál kissé szomorkás hírek terjednek.

 

 

 

A két csapat első mérkőzésén a dunaújvárosiak csupán tíz percig tudták tartani a ferencvárosiak tempóját, a zöld-fehérek végül 38–19-re kiütötték ellenfelüket, így azzal a tudattal léptek pályára, hogy ha idegenben is nyernek, bejutnak a fináléba.
Bulathék ezúttal sem kezdtek rosszul, az átlövő két találatával fordított együttese a korai vendéggólt követően (2–1), de a zöld-fehérek sem sokat tétlenkedtek, és a 7. perctől kezdve folyamatosan léptek el ellenfelüktől, és Tomori betörése után a 11. percben időt kellett kérnie Mátéfi Eszternek (4–8).
Ez jó hatással is volt együttesére, legalábbis ami a védekezést illeti, hiszen a következő hat percben a vendégek csupán egyszer találtak be, a végül 15 gólig jutó Bulath újabb találata után pedig a fővárosi csapatnál kellett rendet tenni a fejekben (7–9).
A 2-3 gólos különbség a 23. percig állandósult a felek között, a játékrész hajráját azonban Szucsánszkiék jobban bírták, és a szünetre 17–12-es előnnyel vonulhattak.


A fordulást követően tíz perc alatt 3–3 gólig jutottak az együttesek (15–20), Mátéfi ismét időkérésre szánta el magát, Rádl találata pedig nem sokkal később már 17–20-as állást eredményezett.
Ennél azonban már nem volt közelebb a hazaiak számára, az utolsó tíz perchez érkezve Bulath még egyszer négy gólra felhozta csapatát, 20–24 után azonban villámgyorsan szerzett négy találatot a vendégcsapat, így az 52. percben közte nyolcnál újabb hazai időkérésre kellett sort keríteni (20–28).
A hazaiak erejéből a hajrájában már csak kozmetikázásra futotta, a már kilenccel is vezető ferencvárosiak végül 33–26-ra nyertek, és bejutottak a fináléba.


(forrás: nso.hu)

 


Belépők, óh

A fradimob.hu weboldal érdekes információt közölt. Az új FTC-stadionban szerintük ,,horror" belépőárak lesznek.
Ebből a jegybevételből kell kihozni a maximumot.
,,A klubnál úgy gondolják, hogy 2500-3000 forint lenne a legolcsóbb belépő, és azt a szurkolók ki fogják fizetni, hiszen mégis csak egy új, szép stadionban lesznek. 2500/3000 forintos ultra jegyek mellé, 4000-5000 forintos "oldallelátós" belépőjegy ár várható.
Azaz dortmundi jegyárral számolnak, pedig sem a labdarúgásunk, sem az életszínvonalunk nem dortmundi szintű. Na jó, a parlamenti politikusoknak, az elnöki tanácsadóknak, vagy a bűnöző haveroknak már elérte ezt a szintet..."