AD-blacklist1

2019
dec.
07

Akik nem tudják abbahagyni a tekézést – 1.

Írta: Oszvald György

bkv amator 246leadNemrég a BKV Előre SC tekecsarnokában jártam: az Üzemi bajnokság november 12-ei fordulójából láttam egy-két részletet. Az egri Viktória-Vilati kupa főszervezője, Varga Zoltán is gurított a Fehér út I. csapat színeiben, ám most inkább két „veterán” tekézőt kaptam mikrofonvégre. Madák Pál és Fekete Mátyás voltak az interjúalanyaim.

 

 

Nem tagadom Varga Zoli súgott, sőt be is mutatott a két kiváló sportolónak. Elsőként Madák Pál világbajnokkal egyeztettem a számára alkalmas néhány percet. Az irodába mentünk, kicsit csendesebb volt itt, mint a pályáknál, a leütött bábuk zajától zavarva.

 

   bkv amator 234Persze, volt az irodának egy szimbolikája is, hiszen Pali bá’ olyan relikviát mutatott, amit sokan láttak már, de nem elegen: az 1982. évi NB I. bajnokság bajnok csapatának tablóján ő is szerepel!

 

   Induljunk innen, javasoltam, s Pali bátyám azonnal reagált is: „Igen, itt kezdtem a BKV Előrében.”

   Pár perce még a pályán, a versenyzőtársaival törődött, mondhatjuk, edzői minőségben. Tudom, a mai napig aktívan játszik, igaz, most sérülés miatt kihagyott néhány fordulót. Pali bátyám sem a húszévesek közé tartozik, élete a teke.

   Az 1988-ban, a Budapesten rendezett 17. viláégbajnokásgon világbajnoki címet nyert csapat tagjai: Csányi Béla, Mészáros József, Németh Lajos, Makkai Miklós, Mráz László, Nagy László és Madák Pál voltak.

 

   – Abba lehet-e hagyni, szögre lehet-e akasztani törölközőt? – kérdeztem.

   – Biztosan van, aki meg tudja tenni, én nem. Pedig szembe szállok a korral: 10 éve gerincsérvem volt, majd a bal térdemet műtötték, akkor még aktív versenyző voltam. 1999-ben hagytam abba a játékot; két év szünetet tartottam, de nem tudtam megállni, hogy ne jöjjek le a pályára. Most az Üzemi bajnokságban játszom, ugye, ez amatőr sorozat, nincs olyan nagy terhelés, de folyamatosan kínlódok a sérülésekkel. Vagy a térdem vagy a derekam szól bele a dolgaimba. Előfordul, hogy a hátam is rendetlenkedik, hogy a magas vérnyomásról ne is beszéljek. Az orvos le akar beszélni, azt mondja, ha 150 fülé megy, abba kell hagyni. De, hát ez nem így megy! Nem csak a társaság hiányzik, de maga a játék is! Muszáj csinálnom, nem akarom abbahagyni.

 

   bkv amator 240Tűnődve, szinte maga elé mondta, hogy adottság kérdése, mások hetvenévesen is odaállnak gurítani, minőségi versenyzők, akár a szuper ligában is játszanak, semmi bajuk, én meg 65 leszek, és minden nyavalya megtalál.

 

   Elütve a kellemetlen irányt, kicsit magamról meséltem, elmondtam, hogy röplabdáztam, majd az életem másfelé sodort, s egyszer csak a háló másik oldalán, a sajtóban kötöttem ki. Írtam a játékról a mini korosztálytól a válogatottig, voltam a szövetségi lap szerkesztője, majd saját röplabda magazint alapítottam.

 

   A tekével pedig éppen a kőbányai Tüker M.SC kupáján barátkoztam össze. Ez a kis kitérő alkalmat adott arra, hogy a sportág iránti rajongásra tereljem a szót.

 

   – Ön hogyan szeretett bele a tekébe? Mikor, hol kezdődött a szerelem?

   – A teke olyan sport, ami legtöbbször családi úton száll át az utódra. Édesapám a NB III-ban tekézett, s négyéves koromban vitt le a pályára. Akkor még csak élveztem a csattanásokat, az eltalált bábuk hangját. Aztán állítgattam, ugye, akkor még nem volt gépi állítás, és úgy 14 éves korom körül többen is tanácsolták, próbáljam ki a játékot is. Ezt örömmel tettem, nem is ment rosszul és 1969-ben a Pénzügyőr csapatában kezdtem el a sportot komolyan csinálni, még a Markó utcában; szerintem az a pálya már nincs is meg. 1973-ban lettem ifjúsági válogatott, 1977-ben pedig már a felnőtt válogatottban is figyelembe vettek. No, itt történt egy érdekesség. A válogatottság klubváltáshoz vezetett. El lehetett dönteni, hogy a Ferencvároshoz vagy a BKV Előréhez igazolok. Mivel a BKV-nál dolgoztam, kézenfekvő volt, hogy az ő csapatukhoz írok alá.

   bkv amator 97Hogyan kell kezelni azt a tényt, hogy válogatott lettem, kijutok a nagyvilágba, a legjobbak közé tartozom? Mi változik, amellett, hogy esetleg többet kell edzeni?

   – Hát, igen. Helyén kell ezt kezelni, ami azt is jelenti, hogy nem vagyok több, mert egy jó adottsággal születtem. Persze, van benne temérdek munka is, mert a válogatott szinten kevés, hogy csak gurítgatok. Gondoljon csak bele, régebben 200 gurítás volt a meccs, pályánként 50 dobás volt a penzum. Ehhez azért kellett a fizikai erő: hetente 1000-1200-at dobtunk, mellette keddenként úszás vagy futás volt a program. Ellenkező esetben az utolsó 50 gurításnál már szétesett a figyelem, nagyobb volt a hibázás lehetősége.

   – Világbajnoki címmel is rendelkezik, ennél fogva érdekes lehet, hogy milyen volt azok hangulata, akikkel együtt játszott? Tartottak-e öntől, eleve az esélytelenséggel léptek pályára vagy inkább le akarták győzni minden áron?

   – Volt mindenkiben egy kis bizonytalanság, afféle tisztelet, de kiben nem? Hogy ne kapjak ki nagyon! Én is így álltam a pályára, mikor Csányi Béla mellett gurítottam. Igen. Fél egy kicsit az ember, de ott van mellette a kihívás is.

 

fotó: 10kerkult.hu/OGY

 

Az oldal minden tartalma ingyenesen hozzáférhető, de előállításuk pénzbe kerül

tamogatas