AD-blacklist1

2017
nov.
26

Kategóriát lépett a Tour de Hongrie

Írta: szerk

tdh 2leadHuszonegy-huszonnégy magyar kerékpáros indulására számít a 2018-as, immár 2.1-es kategóriára emelt Tour de Hongrie-n a verseny szervezőbizottságának elnöke, Eisenkrammer Károly.

   

 

 

   – A résztvevőket illetően lefelé zárunk, tehát amatőr csapatok már nem jelentkezhetnek, csak profik – mondta Eisenkrammer Károly néhány napja az M4 Sport Sportreggeli című műsorában   

   tdh 3

 

   Kiemelte, jövőre lehetőségük lenne a mezőny felét a topkategóriát jelentő WorldTour-csapatokkal megtölteni, de „ettől most még messze vagyunk, egyelőre annak is örülünk, ha két-három WorldTour-csapat eljön Magyarországra” – tette hozzá.

 

    tdh 5A sportvezető kifejtette, amíg idén hat magyar csapat indult a Tour de Hongrie-n, addig jövőre kettőnek lehet meg az ehhez szükséges bejegyzése, mellettük még a magyar válogatott állhat rajthoz. Eisenkrammer (a képen balra) megjegyezte, hétfős csapatlétszámmal számítva ez huszonegy magyar kerékpárost jelent, illetve további két-három magyar indulására számítanak, akik külföldi csapatokban profiként versenyeznek.


    tdh 4A jövő évi, sporttörténelmi Tour de Hongrie útvonalát februárban mutatják be. Eisenkrammer elárulta: lesznek változások az idei útvonalhoz képest, és miután a verseny kommunikációs eszköz, minél több olyan helyre igyekeznek elmenni, amelyet Magyarország szeretne magáról külföld felé megmutatni.


    A Balaton lesz a hangsúlyos helyszín, de az Északi-középhegység és Budapest is szerepel az útvonalterveben. Eisenkrammer azt célozta meg, hogy minél több várat és szép várost érintsen a verseny. A Tour de Hongrie 2018. augusztus 14-én rajtol és 19-én fejeződik be, a viadalon a nemzetközi szövetség (UCI) szabályai szerint mintegy 38 000 eurós (11,8 millió forintos) pénzdíj, valamint összesen 547 ranglistapont talál gazdára. Mindkét érték több mint duplája az ideinek.

 
MTI; fotó: m4sport.hu; tourdehongrie.hu;