AD-blacklist1

2016
okt.
06

Jubileumi gólparádé és bokarugdosás

Írta: Oszvald György

ovisport foci A 245leadA 2016/2017 tanévben huszadik alkalommal nyitották meg a Kőbányai Óvodás Sportnapok rendezvénysorozatát – immár hagyományosan – az őszi ovisfoci fordulóval. A gólparádés meccseket a KISE Gyakorló utcai sporttelepén bonyolították le szeptember 30-án.

 

 

 

A Kőbányai Sportszövetség XX. Kőbányai Óvodás Sportnapok rendezvénye ez évben sem nélkülözte az újítást, a különlegességet. – Azúttal azt találtuk ki, hogy meghívjuk a nem kerületi fenntartású óvodákat, egészen pontosan a kerület nagyvállalatainak és a Gyermekkor Alapítvány óvodáit – nyilatkozta szerkesztőségünknek Potos Ilona elnökasszony. – A Richter Gedeon Nyrt. (Richter Óvoda), a Bosch (Idesüss Óvoda) és az EGIS Gyógyszergyár (Tündérkert Óvoda) óvodásai nem csak most, a nyitórendezvényen, hanem az egész szezonban velünk lesznek és minden fordulót ugyanúgy megcsinálnak majd, mint a 19 önkormányzati óvoda. Így az várható, hogy 21 óvoda mintegy 200 nagycsoportos óvodája vág neki a jeges, vizes, füves, terem és atlétikai fordulóknak – mondta Potos Ilona.

   ovisport foci A 110

  Elől középen, balról: Révész Máriusz, Kovács Róbert, jobbra: Potos Ilona

 

   A huszadik, jubileumi sorozat megérdemli a megkülönböztetett figyelmet. Így gondolta ezt Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere és Révész Máriusz kormánymegbízott is: mindketten köszöntötték a gyerekeket, a felkészítő óvodapedagógusokat és a gyerekeiknek szurkoló szülőket.

 

   Kovács Róbert arra kérte Révész Máriuszt, segítsen neki és a gyerekeknek, mert kíváncsi rá, meddig tudnak a kicsik elszámolni. Na, lett erre hangzavar! Mintegy 200 nagycsoportos ovis kórusban kezdett el számolni, Kovács és Révész mutatták a kezükkel, hogy éppen melyik szám következik. A húszat már kiáltották.

   – Biztos vagyok benne, tudnátok tovább is számolni, de most azért számoltunk csak eddig, mert huszadik alkalommal rendezi meg Ica néni, a Kőbányai Sportszövetség vezetője azt a versenysorozatot, amelyben összemérhetitek a tudásotokat. És mondhatjuk azt is, hogy ezzel a sok-sok mozgással készülhettek az egészséges felnőtt életre. Azt kívánom nektek, sportoljatok minél többet, érjetek el szép eredményeket és érezzétek jól magatokat! – köszöntötte a gyerekeket Kovács Róbert.

   ovisport foci A 097

 

   Révész Máriusznak azzal adta át a szót Potos Ilona, hogy egyike azoknak, akik húsz éve kitalálták, legyen az ovisoknak egy hosszabb sorozatból álló verseny. Arra kérte, idézzen fel egy-két érdekességet a kezdeti évek versenyeiből. Révész azzal indított, hogy húsz évvel ezelőtt György István, akkori polgármester is az ötletgazdák között volt és nemcsak a kitalálásban vett részt, de a megvalósításban is. Majd ő is adott egy számrejtvényt az ovisoknak. Azt kérdezte, hány éves most az, aki hat évesen vett részt az első versenyen. Valaki hatvanhatot mondott, de a nagy derültség közben elhangzott a helyes szám, a 26 is.

    ovisport foci A 187

  A bemelegítés

 

Érdekesség, hogy akadt egy-két szülő, aki részt vett az első versenyen, sőt, az egyik focista, aki most a szervezők csapatát erősíti, szintén résztvevője volt a húsz évvel ezelőtti rajtnak. A jubilálók természetesen megkapták a megérdemelt tapsot.

   – Igazából azért indítottuk el ezt a sorozatot, s tudjátok, nem csak a fociban kell majd jeleskedni, hogy az ovisoknak is legyen igazi versenyélménye – zárta a különleges köszöntőt Révész Máriusz.

 

   A fociparádé ezúttal is alapos bemelegítéssel kezdődött. Stranyócky Regina, a Marcipán Tánc és Fitness SE edzője vezényelt egy rövid, de annál intenzívebb gyakorlatsort, célzottan megmozgatva a foci által igénybe vett izomcsoportokat.

 

   ovisport foci A 839A csoportbeosztások és a pályák kiosztása a KISE edzőinek s játékosainak jóvoltából időben elkészültek, ezeket az óvónők a meccsek előtti technikai eligazításon megismerték, így gyorsan a pályákhoz vonultak a csapatok, s elkezdődött a foci- és gólparádé.

   ovisport foci A 558Minden mérkőzés nyolc perces volt, egyszerre kezdődtek és fejeződtek be minden pályán. Egy csapat négy főből állt, a cseréket folyamatosan lehetett végrehajtani. A cél az volt, hogy mindenki kapjon játéklehetőséget, s ez így is történt. Nem számított, hogy fiú vagy lány, egyformán küzdött mindenki, szó sem volt „kisasszoyn futballról”! S így volt ez jól, így adott mindenkinek teljes élményt.

 

   A meccsek végén minden csapat oklevelet kapott, a gyerekek nyakába aranyérmeket akasztottak, jelképezve, hogy bár a focit gólra játsszák, itt mégsem ez volt az alapvető szempont, ezúttal mindenki győzött!

   Az udvariasság úgy kívánja, hogy az első alkalommal a vendégcsapatok érmes fotóit adjuk közre.

 

ovisport foci A 975

  Tündérkert Óvoda

 

ovisport foci A 982

  Idesüss Óvoda

 

ovisport foci A 997

  Richter Óvoda

 

Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT  

fotó: 10kerkult.hu/OGY