AD-blacklist1

2016
szep.
18

Olimpiai bajnokok ajánlásával

Írta: Oszvald György

SEP sportagvalaszto 287leadKétségtelen, ritkán van olyan alkalom, mikor egy színpadon annyi olimpiai bajnok, helyezett és olimpiai érem van egyszerre jelen, mint volt ez a Nagy Sportágválasztó megnyitóján Kőbányán a Merkapt Sportközpontban, szeptember 17-én.

 

 

A Merkapt Sportközpont már reggel kilenc órától fogadta a látogatókat, s így, mivel a tíz órára meghirdetett megnyitó előtt érkezett szerkesztőségünk, láthatta, hogy mindenfelé különjáratú autóbuszok parkoltak vagy éppen parkolót kerestek. A sportágválasztó első napja mindig az iskolásoké, s most sem volt ez másként. Hosszú sorokban igyekeztek a regisztrációhoz, majd a sportpályára. A zsúfoltság jelen esetben jót jelentett, hiszen a gyerekek óriási száma azt bizonyította, egy érdeklődő, a sportra, a mozgásra, az egészséges életmódra fogékony, azt igénylő fiatalság van felnövőben.

 

   SEP sportagvalaszto 165Elsőként dr. Szabó Tünde sportért felelő államtitkár (képünk) szólt a megnyitó résztvevőihez.

   – A XIX, Budapesti Sportágválasztó első perceiben vagyunk, a szervezők százkét sportágat ajánlanak kipróbálni, melyek közt vannak ismert, és kevésbé vagy egyáltalán nem ismertek is. Tudjuk jól, a sportoló gyerekek könnyebben kötnek barátságokat, gyorsabban illeszkednek be a közösségbe, s szereznek közös élményeket, melyek hatására erősödik bennük a győzelemhez szükséges küzdőszellem. Bízom abban, hogy a gyerekek örömmel hallgatják majd az itt jelenlévő olimpikonjaink beszámolóit, s kedvet kapnak ahhoz, hogy a sport életük része legyen – köszöntötte az iskolásokat az államtitkár asszony. – Higgyetek, álmodjatok, merjetek, s néhány év múlva nektek fog szólni a magyar himnusz a nemzetközi versenyeken. Azt kívánom, váljon Magyarország sportnemzetből a sportolók nemzetévé – zárta beszédét Szabó Tünde.

  

   Az államtitkári megnyitó után a műsorközlő arra kérte a színpad környezetében várakozó olimpikonokat, s nem olimpiai sportágak legendáit, menjenek fel a színpadra! Elsőként Kammerer Zoltán, a háromszoros olimpiai bajnok kajakos lépett fel, majd követte öt Risztov Éva távúszó, London olimpia bajnoka és Kőbánya SC Rióban szerepelt úszói, Szabó Gabriella, Imre Géza és a többiek. Néhány perc alatt félkaréjba rendeződtek, s Révész Máriusz kormánymegbízott (balra lenti képünk) már egy csodálatos élő díszletben szólalhatott meg.

 

   SEP sportagvalaszto 235– Nem vagyok olimpiai bajnok, ugyanakkor én vagyok a felelőse annak, hogy a szabadidősport az elkövetkező időszakban fellendüljön. A Nagy sportágválasztónak ebben óriási szerepe van, s nem tévedek nagyot, ha azt gondolom, sok gyerek kezdte el a sportolást, mert az előző évek során betévedt itt valamelyik sátorba, s megtetszett nekik egy sportág. De, talán ami ettől is fontosabb, hogy a gyerekek hatására nagyon sok szülő is elkezdett sportolni. És igazán ez a fontos! Olimpiai bajnokok tekintetében jól állunk, de a sportolás, a mozgást kicsit is aktívan gyakorlók arányának nemzetközi összehasonlításaiban sajnos a sor végén kullogunk – mondta, majd a gyerekeknek címezte szavait. Azt kérte, ha edzésre, versenyre mennek, kérjék meg szüleiket, kísérjék el őket, s fussanak velük egy kört, kerékpározzanak egyet közösen, vagy, akár túrázzanak a hegyekben a rendbe rakott útvonalakon.

 

   A színpadon lévő bajnokok egy-két mondatos buzdításával, ajánlásával zárult a megnyitó. Mielőtt a színpad mellett felállított sátrakba mentek, hogy eleget tegyenek a rajongók kéréseinek – autógrammot osztottak vagy akár egy szelfire is hajlandók voltak – egy szenzációs, ugyanakkor kedves aktusnak voltak tanúi. Siklós Erik, a MOB sajtófőnöke, a megnyitó szpíkere egy startpisztolyt adott Kiss Gergely kezébe, s a színpad előtt álló tömeget arra kérte, ha netán csütörtököt mondana a pisztoly pénteken, akkor egy óriási bumm! kiálltással jelezzék, hogy a pisztoly elsült, s kezdetét vette a XIX. Budapesti Nagy Sportágválasztó. Nos, a visszaszámlálást tíztől indították, s az egy után kórusban kiáltotta mindenki, hogy bumm! Úgy hisszük, ez annyira „természetesen és ösztönösen jött”, mert ha el is sült volna a pisztoly (ugye, kiderült, hogy pisztolyéknál tegnap volt), akkor is ez történik!

 

   SEP sportagvalaszto 279

  Kiss Gergely olimpia bajnoik vízilabdázó a színpadon

 

   Szerkesztőségünk a focipályán felállított helyszíneket vette célba a megnyitó után, s készültek a fotók, gyűltek az élméányek. Ezek közül két érdekességet kiemelnénk!

 

   SEP sportagvalaszto 066A színpad mellett az egykori sokszoros magyar válogatott, s hosszú ideig Olaszországban légióskodó röplabdázó, Fekete Krisztina sétálgatott az UTE fiataljaival (képünk). Ők ezen a napon az iskolásoknak mutatták meg a röplabda sportág rejtelmeit, jelen esetben a füvön felállított két pályán.

   SEP sportagvalaszto 1186A másik egy ismeretlen fiatal leányzó, akinek a reménybeli budapesti olimpia logója volt az arcára festve. Mindkét érdekesség jelzésértékű volt, ezért is örökítettük meg őket.

 

 

   De nem mehettünk el kép nélkül a kedves mazsorett lányok mellett sem, ők a tollaslabda ütéseit kombinálták a speciális menettánc elemekkel. És az is fontos, hogy teltház volt a sportpálya végén a medencéknél is. Kajak, kenu minden változatban fellelhető volt, a gyerekek türelmesen várták, míg rájuk került a sor, felvehették a mentőmellényt, s vízre szállhattak. Megérte, hiszen még ezen a kicsinyke vízfelületen is 1-2 fokkal enyhébb volt az idő, mint kint, a füvön.

 

   Körutunk közben megörökítettünk az árnyékban pihenő és „ebédelő” kisiskolásokat, s baboskendős óvodás „Beatricse-utódokat” is (ők voltak a Gézengúz Óvoda Tápióságról).

 

   SEP sportagvalaszto 1135

 

   A sportágválasztó első napjától dr. Kiss Gergely olimpiai bajnok vízilabdázó, a sportágválasztó arca biztató szavaival búcsúztunk: – Remélem, sikerül megdöntenünk a két napos részvételi álomhatárt, a 23 ezer fős létszámot! – mondta.

 

   A második napon Hosszú Katinka, Kapás Boglárka, Tóth Ildikó, Szűcs Gabriella és Péni István fogadták a XIX. Budapesti Nagy Sportágválasztó látogatóit.

 

Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT  

Fotó: 10kerkult.hu/OGY