AD-blacklist1

2016
feb.
04

Ovisok „felnőtt” küzdelme

Írta: Oszvald György

Ovisportg terem 016leadMegtartotta ide első, sorrendben a 19. Kőbányai Óvodás Sportnapok tornatermi, ügyességi és játékos sorversenyekből álló fordulóját a Kőbányai Sportszövetség. A Szent László Gimnázium tornatermében – óriási szülői érdeklődéstől övezve – a 18 kerületi óvodából 180 gyermek mérte össze tudását január 30-án.

 

 

Jól bevált rendszer szerint alakították ki a Kőbányai Sportszövetség aktivistái a tornateremben az ovisok küzdőterét és a szülőknek, érdeklődőknek fenntartott részt. A rendezői feladatokat ezúttal is a Szent László Gimnázium diákjai látták el az önkéntes közösségi szolgálat keretében. A versenybírói asztal mellett szépen elrendezve sorakoztak az ajándékok, a pólók, az érmek, oklevelek, középen pedig a hat legjobb csapatnak járó kupa.

   Ovisportg terem 147

 

Potos Ilona, a Kőbányai Sportszövetség elnöke (a fenti képen jobbra) rövid eligazítást tartott az óvónőknek, majd a megadott jelre elkezdődött az óvodások látványos bevonulása. Ezután bemutatta a vendégeket (balról: Bognár Péter mentőstisztet, Farkas-Gáll Gizellát, a Kőbányai Sportszövetség felügyelő bizottsága elnökét, Gerzson Saroltát, a Fővárosi Kormányhivatal munkatársát, Nagy Istvánt, a Kocsis Sándor Sportközpont igazgatóját, Almádi Krisztinát, a Humánszolgáltatási Bizottság külsős tagját és dr. Mátrai Gábort, a Humánszolgáltatási Bizottság elnökét, majd fel is kérte őt, nyissa meg a rendezvényt.

   – Egy Szent-Györgyi Albert idézetet hoztam, mely a mai nap szellemiségét tükrözi – mondta Mátrai. –  „A sport elősorban szellemi fogalom. Egy sportcsapat a társadalom kicsinyített képe, a mérkőzés a győzelemért való nemes küzdelem szimbóluma. A sport a játék alatt tanítja meg az embert rövid idő alatt a legfontosabb emberi erényekre.”  A fogalmak ezen a napon megvalósulnak, ahogy a gyermekeink csapatban, de egyéni képességeiket megmutatva a fair play szabályai szerint küzdenek a győzelemért. Ehhez kívánok nagyon jó versenyzést.

 

   Mint minden versenyen, itt sem maradhatott el az alapos bemelegítés. Ez egy új és érdekes eleme volt a rendezvénynek. Korábban vagy egy testnevelő tanár vagy aerobic edző vagy világ- és Európa bajnok fitnesz versenyzők vezényelték le ezt a rövid, de fontos mozzanatot, most a Marcipán Tánc és Fitness SE apróságai (vezetőjük Szigethy Anett) mozdulatait követték az óvodások.  

   Ovisportg terem 523A korábban kisorsolt beosztás szerint az első hat csapat felsorakozott a küzdőtéren. Megjegyezzük, a selejtezők során mind a 18 óvoda azonos gyakorlatokat hajtott végre. A csoportok összesített eredményei alapján derült ki, hogy kik jutnak a kisdöntőbe, a középdöntőbe és a döntőbe. Az első két csapat került egyenesen a döntőbe, ők lettek az aranyérmes 1-6. helyezett később, majd a 3. és 4. helyezettek a középdöntőben küzdhettek a 7-12. helyekért, a többiek pedig az elvileg bronzérmet érő helyezésekért.

 

   Ovisportg terem 603A gyakorlatok mindegyike váltó volt. Első körben a labdavezetést kellett ügyesen megoldani, majd egy másikban kisebb labdát, egészen pontosan ping-pong labdát kellett az egyik versenyzőnek egy kosárkából a kijelölt körbe raknia, majd a váltótársnak összeszednie. Hát, amennyire könnyűnek látszanak ezek a gyakorlatok, annyira nehezek is. Az első esetben bizony hétrét görnyedve, mondhatjuk guggolva-szaladva kellett a labdát irányítani, terelgetni. A labda pedig azért gömbölyű, hogy elguruljon. És bizony, ez nem egy esetben meg is történt. A kaucsuklabda meg pattog, s ha valaki csak a bedobta a karikába, akkor utána kellett szaladnia, s visszahozni akár több méterről is. Itt jegyezzük meg, mind a felkészítők, mind a gyerekek maximálisan betartották a fair play elvét, abszolút a szabályok szerint játszottak.

 

   Érdekes, izgalmas váltó volt a karikás játék. Itt az egyik versenyző a fordulópontban felfordított székek lábaira dobta a karikákat – melyek bizony nem mindig mentek fel elsőre, itt-ott elpattantak – majd a másik gyerek leszedte azokat. A gyorsaság itt is elsődleges volt a pontosság mellett. Az alagútfutás is sok izgalmat eredményezett. A fordulópontig egy jó nagy terpeszállásban álló társ egymás lába alatt kellett átbújni, majd a fordítópont után párban, kézen fogva a starthelyre futni, s indítani a váltó következő kettősét. Az ügyesebbje a feladat átbújós részét úgy oldotta meg, hogy szabályosan bevetődtek a terpesz alá, s hason átcsusszanva ugyanabból a lenületből álltak fel. Értékes másodperceket lehetett így nyerni.

 

    Ovisportg terem 713De akárhonnan is nézzük, a játékos feladatok csúcsa az ugrólabdás gyakorlat. Ennek lényege, hogy egy rugalmas „csövön” átbújva egy hatalmas futás után kell felülni az ugrólabdára, s annak a fülét alaposan megragadva körbepattogni a fordulópontot, majd a labdát a helyére rakni, s rohanás vissza, hogy a váltótárs is meg tudja csinálni a gyakorlatot. A leleményes gyerekek gyorsan kitalálták, hogy – bár kockáztatva a biztos egyensúlyi helyzetet – „röptében” ülnek fel a labdára, azaz egy hatalmas lépés közben, s a második pattanással már a bóját kerülik, aztán még egy ugrás és a labdáról ugyancsak pattanás közben leszállva helyezik azt vissza a helyére. Sok időt lehet nyerni ezzel a megoldással, de éppen le is lehet esni a labdáról…

 

   Ovisportg terem 761A verseny ideja alatt két betétműsor is volt. Első alkalommal a Grácia Fair SE fiatal ritmikus gimnasztika versenyzői, Ruip Katica, Lacsek Alexa és Kocsis Antónia – mind a hárman nyolc évesek – mutattak be labda, karika- és talajgyakorlatot. A fiatal tehetségek korosztályos országos bajnokok, s már a nemzetközi versenyekről is hoztak el dobogós helyezéseket. A gyerekek edzői: Berek Irina, aki a sportág szövetségi kapitánya is, Fata Anita és Morosics Ilka. Edzéseiket a Sibrik Miklós úti Yisk áruház mögötti csarnokban tartják.

 

   A másik egyesület, a Marcipán SE, mely szintén a Kőbányai Sportszövetség tagja, edzéseit a KÖSZI-ben tartja, nem csak a bemelegítéshez biztosított sportolókat. A serdülő kategória versenyzői,  Oravecz Anna, Széll Szimonetta és Szigethy Zsófia  egy csodálatos, néhol akrobatikus elemekkel ötvözött lírai tánckompozícióval örvendeztették meg a közönséget, míg a kisebbek, Lengyel Fruzsina, Gulyás Eszter, Balázs Enikő és Kocsis Szonja egy egészen más karakterű koreográfiát adtak elő. Itt elsősorban a humor, a játékosság dominált, s itt sem hiányoztak a meglepő és nehéz elemek. Az egyesület vezetőedzője Cservenyák Gabriella. Tanítványai megérdemelték a hatalmas tapsot.

   A verseny ideje alatt Németh Mária természetgyógyász, reflexológus várta íriszvizsgálatra a szülőket, míg a terem másik sarkában a Marcipán SE edzői az éppen nem versenyző apróságoknak végeztek tehetségfelmérést.

 

   A döntő után a versenybírók villámgyorsan összesítették az eredményeket, s a díjkiosztóra felsorakozott óvodásokat a rendezvény egyik alapítója, dr. György István, a Fővárosi Kormányhivatal vezetője is köszöntötte. Emlékeztetett ara, honnan indult és hol tart most a sorozat, kiemelte, a felkészítésben részt vevő pedagógusok munkája nélkül ezek az óvodás versenyek nem lehetnének ilyen sikeresek.

 

A verseny végeredménye

 

Döntő (1-6.)

1. Mászóka Óvoda (képünk)

Ovisport terem h 427

2. Kiskakas Óvoda, 3. Aprók Háza óvoda, 4. Hárslevelű Óvoda, 5. Rece-Fice Óvoda, 6. Gyöngyike Óvoda.

 

Középdöntő (7-12.)

7.Csupa Csoda Óvoda, 8. Kincskeresők Óvoda, 9. Zsivaj Óvoda, 10. Gézengúz Óvoda, 11. Mocorgó Óvoda, 12. Bóbita Óvoda.

 

Kisdöntő (13-18.)

13.Gesztenye Óvoda, 14. Gyermekek Háza Óvoda, 15. Kékvirág Óvoda, 16. Gépmadár Óvoda, 17. Csodapók Óvoda, 18. Csodafa Óvoda.

 

Cikkünkhöz képgaléria tartozik. A versenyekről  ITT  , az eredményhirdetésről  ITT  

 

Fotó: 10kerkult.hu/OGY