AD-blacklist1

2015
júl.
05

Különdíj a végére

MUSZ logoNégy egyéni és négy váltógyőzelemmel Kapás Boglárka bizonyult a mezőny legeredményesebb résztvevőjének az úszók szombaton zárult győri országos bajnokságán. Különdíjat kapott a Kőbánya SC edzője is, a klub pedig még egy aranyat is „eltehetett”.

 

 

A befejező napon Kapás Boglárka a női vegyesváltóban újabb BVSC-stafétát hozott be az első helyre, így összesen nyolc arannyal zárt, s övé lett a legjobb női versenyző címe, edzője, Nagy Péter is átvehette megérdemelt különdíját. A zuglóiak végeztek az éremtáblázat élén is, 12 elsőséggel.


Hat egyéni aranyéremmel emlékezetessé tette a Győrben első alkalommal megrendezett úszó ob-t a hazai medencében versenyző Jakabos Zsuzsanna is, míg a férfiaknál a sokadik virágzását mutató, a korábbam KSC-s, jelenlegi egri versenyző Cseh László kilenc éremmel (3 arany, 4 ezüst, 2 bronz) zárt, amiből hetet egyéni számokban szerzett, eddigi pályafutását tekintve pedig immár 96 magyar bajnoki címnél jár. Bernek Péternek a szombati program keretében húsz percen belül kellett teljesítenie a 400 méter vegyest és az 1500 méter gyorsot is: előbbit megnyerte, utóbbiban a 6. helyen zárt.


A vegyesváltók versengését a férfiaknál a Kőbánya SC négyesfogata nyerte; az esemény végén a klub vezetőedzője, Turi György vehette át a legeredményesebb utánpótlás-nevelőnek járó elismerést.


Az ob szombati bajnokai:
Férfiak
1500 méter gyors: Rasovszky Kristóf (Balatoni ÚK) 15:40.19 p
50 méter hát: Bohus Richárd (Békéscsaba) 25.75 mp
400 méter vegyes: Bernek Péter (BVSC-Zugló) 4:16.24
4x100 méter vegyes: Kőbánya SC (Telegdy Ádám, Horváth Dávid, Pulai Bence, Pulai Vince) 3:42.28
Nők
50 méter gyors: Jakabos Zsuzsanna (Győr) 25.37 mp
50 méter mell: Sebestyén Dalma (Hullám-Fehérvár) 32.22
400 méter vegyes: Jakabos Zsuzsanna (Győr) 4:42.23
4x100 méter vegyes: BVSC-Zugló (Böszörményi Bettina, Kardos Viktória, Fodor Flóra, Kapás Boglárka) 4:17.03
Különdíjasok
Legjobb férfi versenyző: Cseh László (Eger)
Legjobb női versenyző: Kapás Boglárka (BVSC)
Legjobb győri versenyző: Jakabos Zsuzsanna (Győri Úszó SE)
Legjobb férfi versenyző edzője: Plagányi Zsolt (Eger)
Legjobb női versenyző edzője: Nagy Péter (BVSC)
Legeredményesebb utánpótlás-edző: Turi György (Kőbánya SC)

(MTI)


Ketten Kazanyba

A szövetség elnöksége kijelölte az egy hónap múlva kezdődő kazanyi vb-re utazó csapatok. Két KSC-s kapott helyet.
ÚSZÁS
Nők
Burián Katalin (200m hát), Hosszú Katinka (számok később), Jakabos Zsuzsanna (50m gyors, 200m vegyes, 400m vegyes), Kapás Boglárka (400m gyors, 800m gyors, 1500m gyors), Szilágyi Liliána (50m pillangó, 100m pillangó, 200m pillangó), Sztankovics Anna (50m mell, 100m mell, 200m mell), Verrasztó Evelyn (200m gyors, 100m pillangó)
Férfiak
Balog Gábor (50m hát, 100m hát, 200m hát), Bernek Péter (200m gyors, 400m gyors, 800m gyors, 1500m gyors, 200m hát), Cseh László (50m pillangó, 100m pillangó, 200m pillangó, 200m vegyes), Grátz Benjámin (400m vegyes), Gyurta Dániel (100m mell, 200m mell), Gyurta Gergely (800m gyors, 1500m gyors), Horváth Dávid (50m mell), Kenderesi Tamás (200m pillangó), Takács Krisztián (50m gyors, 100m gyors), Verrasztó Dávid (400m vegyes)
A váltók összetételéről a helyszínen dönt a kapitány.
NYÍLTVÍZI ÚSZÁS
Nők
Kiss Nikoletta (25km), Olasz Anna (5km, 10km, 25km), Risztov Éva (5km, 10km)
Férfiak
Gyurta Gergely (10km), Papp Márk (5km, 10km), Székelyi Dániel (5km, 25km)
A csapat (5km) összetételéről a helyszínen dönt a kapitány.