AD-blacklist1

2015
máj.
26

Mászóka a csúcson

Írta: Oszvald György

ovissport dijatado 035leadÜnnepélyes körülmények között, teltházas nézőtér mellett hirdette ki a Kőbányai Sportszövetség a XVIII. Kőbányai Óvodás Sportnapok végeredményét a Kőrösi kulturális központ színháztermében május 20-án. Az eredményhirdetés után a Fabula bábszínház előadásával kedveskedtek a szervezők a gyerekeknek.

 

 

 

A színpad előtt lévő asztalon a kupák szerényen várták, hogy a köszöntők és a díjátadók bemutatása után a jogos tulajdonosaik átvegyék, s majd az óvoda üveges szekrényébe, a díszhelyre kerüljenek.

    ovissport dijatado 018

  balról: Potos Ilona, dr. Mátrai Gábor, Sárkány Péter, Őry Gergely, Győrffy László, Radványi Gábor

 

   Az asztal mellett pedig a vendégek álltak: Radványi Gábor alpolgármester, dr. Mátrai Gábor önkormányzati képviselő, a Humánszolgáltatási Bizottság elnöke, Őry Gergely, a Szent László Gimnázium testnevelő tanára, az önkéntes szolgálatot ellátó diákok osztályfőnöke, Sárkány Péter, a Szent László Gimnázium igazgatója, Győrffy László, a Kőrösi kulturális központ igazgatóhelyettese, az önkéntes szolgálatot vállaló diákok képviseletében László Kíra, Csépán Botond, Orbán András, Birtalan Kinga és a rendező Kőbányai Sportszövetség elnökségi tagjai.

 

   ovissport dijatado 022Potos Ilona, a Kőbányai Sportszövetség elnöke felidézte az idei verseny fordulóit: a tornatermi sorfeladatokat a Szent László Gimnáziumban, az úszóversenyt a KÖSZI-uszodában, a korcsolyás kunsztokat a White Sharks Hockey Club fedett jégpályáján az Ihász utcában, a focit a KISE sporttelepén és az atlétikát a Keresztury Dezső Általános Iskola udvarán.

– A sportszövetség vezetői nagyon elégedettek voltak mind a gyerekek teljesítményével, mind az óvó nénik felkészítő munkájával – hangsúlyozta, majd felkérte Mátrai Gábort egy rövid köszöntésre, a díjátadás megnyitására.

 

   ‒ Több eseményen is részt vettem, adtam át díjakat, érmeket, s nagyon örülök, hogy most a végső eredményhirdetésnek is résztvevője lehetek. Van egy jelmondatunk, a járóképes kortól a járóképes korig, amely fontos ebben a mozgásszegény világban. Felhívja a figyelmet a sport szeretetére, a rendszeres mozgás igénylésére, s ennek rögzülése különösen fontos az óvodás korban. Ti sokféle sportágat kipróbáltatok az év folyamán, és bízom abban, hogy ennek révén nemcsak a fizikai adottságaitok javulnak, de a szellemi teljesítményetek is növekedni fognak. Erre pedig nemsokára nagy szükségetek lesz, hiszen maholnap az iskola kezdődik számotokra. Ne felejtsétek el a sportot, a sportolást akkor sem! – fejezte be köszöntőjét Mátrai Gábor, s egy Hemingway-szállóigével, a „sport megtanít becsületesen győzni vagy emelt fővel veszíteni, a sport tehát mindenre megtanít” mondással köszönt el a gyerektől.

 

Mi más is következhetett volna, mint a díjak, kupák átadása!

 

Az összetett versenyben:

 

1. Mászóka Óvoda (45 pont) - képünkön a Vándorkupával együtt

ovissport dijatado 344

2. Hárslevelű Óvoda (43), 3. Gyöngyike Óvoda (41), 4. Csupa Csoda Óvoda (39), 5. Kiskakas Óvoda (38), 6. Csodapók Óvoda (33)

 

   Az első helyezettnek járó kupán felül az egy évre elnyert Vándorserleget Radványi Gábor alpolgármester adta át. Így a Mászóka óvoda két serleggel térhetett haza.

 

A legsportszerűbb óvoda díjat nyerte: Csodafa Óvoda, Gépmadár Óvoda, Bóbita Óvoda

A legharcosabb óvoda: Zsivaj Óvoda, Gesztenye Óvoda, Gézengúz Óvoda

A legjobban küzdő óvoda: Kincskereső Óvoda, Aprók Háza Óvoda, Gyermekek Háza Óvoda, Rece-Fice Óvoda, Mocorgó Óvoda, Kékvirág Óvoda

 

   ovissport dijatado 430A Vándorserleget az a csapat nyerheti el egy évre, amelyik az adott évben az első helyen végez. Ha a Vándorserleget valaki három egymást követő évben megnyeri, akkor örökre nála marad.

   A 18 év alatt eddig a Vándorserleg örökös birtokosa két alkalommal volt a Mászóka Óvoda. 2016-ban négy óvoda lesz esélyes arra, hogy örökös birtokosa lehessen ennek a serlegnek, mivel eddig két-két alkalommal nyerték meg a versenyt. A Kincskeresők Óvoda 1998-ban és 2001-ben állt a dobogó legmagasabb fokán, 2002-ben és 2004-ben a Kiskakas Óvoda volt a nyertes, 2008-ban és 2010-ben a Hárslevelű Óvoda végzett az első helyen, míg 2012-ben és 2014-ben a Gézengúz Óvoda lett a győztes.

 

   Az eredményhirdetés után apró figyelmességgel, ajándékokkal kedveskedett Potos Ilona Sárkány Péter igazgatónak, Radványi Gábornak, Mátrai Gábornak és Oszvald Györgynek. Az ő ajándéka az óvodások eredményhirdetést ábrázoló rajzaiból készített válogatás volt.

 

   Az ünnepi esemény Radványi Gábor zárszavával ért véget, melyben azt hangsúlyozta, a sport lehetőségei mindenki előtt nyitottak és szeretné, ha minél több olimpikon kerülne ki a jelenlegi óvodások közül, majd kihunytak a terem fényei, a reflektorok a bábszínház paravánjára irányultak, s elkezdődött a Brumi kalandjai című mesejáték!

 

ovissport dijatado 403

 

A díjátadásról készült képgaléria IDE kattintva nyitható meg. 

fotó: 10kerkult.hu/OGY