AD-blacklist1

2015
máj.
19

Babgulyás és első hely

Írta: szerk

vm leadBartos Judit, a Merkapt Maraton Team SE hegyikerékpárosa a Várgesztesen május 10-én megrendezett Endura Villapark Vértes Maratonon vett részt, s osztotta meg itt átélt élményeit.

 

 

,,Idén bár harmadszorra vettem részt az Endura Villapark Vértes Maratonon, mégis olyan volt mintha először lettem volna. A legelső alkalommal októberben rendezték meg a versenyt, amikor is az évszakhoz képest jóval hűvösebb, őszies idő volt, két évvel ezelőtt egy esős napot fogtunk ki és végig dagonyáztunk. Idén sem volt tökéletes az időjárás, de legalább nem esett, a Nap sütött, a pálya száraz volt, viszont kaptunk hozzá jó kis orkán erejű szelet.

 

vm1 bj   Mivel a Vértes Maraton Magyar Kupa futam volt, így 3 távon indulhattak a bringások, a rövidtáv 23 km (1 kör), a középtáv 57 km (1+2 kör), míg a hosszútáv 80 km-esre (1+2+1 kör) jelöltetett.

   A csapat háza táján (és zárt Facebook csoportjában) a megszokotthoz képest ‒ a verseny előtti napokban – nagyobb volt a csend. Ennek megfelelően végül Keczkó Zoli és én voltunk azok, akik rajthoz álltunk. Zoli a hosszútávot szemelte ki magának, én pedig a középtávot választottam. 

    A rajthoz eléggé az utolsó pillanatban tudtam beállni, így már csak hátul volt hely. Ahogy elindultunk próbáltam egy egyenletes tempót felvenni, amit végig tudok majd tartani. Nem voltak hosszú emelkedők, de akadtak jó kis meredek mászások. A pálya nagyon gyors volt, nem volt idő a pihenésre. A jelölés szerintem tökéletes volt, nem merült fel bennem semmi kétely mikor merre kell menni. Egyértelmű nyilak, sok-sok szalag és később megerősítő szalag. Erre most nagyon odafigyeltek a szervezők.

 

   Amikor az első kör után áthaladtunk a rajt/cél területen, hogy megkezdjük a második körünket, a kisördög nagyon dumált a fülemben, hogy itt most meg is állhatnék, és milyen jó lenne, még el sem fáradnék. De ekkor hirtelen feltűnt két ellenfél, és már csak az lebegett a szemem előtt, hogy le ne maradjak róluk és meg tudjam előzni őket. A mászásoknál apránként közelebb és közelebb kerültem, míg végül magam mögött hagytam a lányokat. 

   Az utolsó kilométereken hosszú lejtőzés helyett jó kis mászások és rövid lejtők jöttek, majd a Várgesztesi Villapark mellett találtuk magunkat, itt már csak be kellett gurulni a célba.

   vm3 kzKeczkó Zoli (képen) is szerencsésen teljesítette a vállalt távot – nála már-már szokatlan, hogy be tud fejezni valamilyen gond nélkül egy futamot. Technikai problémája nem volt, csak a lábai rakoncátlankodtak és akartak minden emelkedőn vigyázzba állni.

 

   Ez volt a kevés maratonok egyike ahol nagyon finom volt a babgulyás; igazán ízletes volt és mindenki sütizhetett szinte annyit, amennyi belefért, meg volt rendesen a szénhidrátpótlás. Az eredményeket kicsit később tudtuk csak meg, ekkor derült ki, hogy master 1 kategóriában az első helyen sikerült végeznem, így begyűjtöttem az első idei trófeámat.

   Az eredményhirdetés után búcsút vettünk Várgesztestől, ám jövőre újra találkozunk. Vajon milyen arcát fogja akkor mutatni a Vértes?"

vm2

 

A hivatalos eredménylista megtekinthető ITT (pdf)

Bartos Judit
Fotó: TKTK