AD-blacklist1

2014
dec.
16

KSC: amiről nem beszélünk, az nincs is?

KSC turi gyorgy i gyifoto másolataBár a vezetői nyilatkozatok, közlemények azt sugallják, hogy a Kőbánya SC-n belül rend van, a „tengernyi” távozó mást jelez. Ám a tömeges elhagyás nem normális jelenség, aminek oka lehet. De ok-feltárásba a klub nem kívánt belemenni.

 

 

 


Nyilván nem ilyen évzárásban reménykedett a Kőbánya SC. Pár napja, amikor az úszószövetség nyilvánosságra hozta, hogy Cseh László, a KSC versenyzője lett az év férfi úszója, még volt ok az örömre.


Időközben lezajlott a rövidpályás világbajnokság Dohában, ahol a néhány hónapja szakmai és motivációs problémák miatt a KSC-től a BVSC-be távozott Bernek Péter aranyérmet nyert. Ugyancsak hasonló indokok miatt igazol át Kőbányáról az MTK-ba Kozma Dominik. Utóbbi a novemberi rövidpályás felnőtt országos magyar bajnokságon 50 m gyorson bajnok lett – őt szerződése a KSC-hez köti még december 31-ig köti év végéig, a győzelemért járó pontok ugyan még nem, de a dicsőség már az MTK-t illette, hiszen a teljes felkészülést klubnál, az MTK által alkalmazott edző irányításával végezte. Ez a tréner a KSC-től a közelmúltban távozott Tóth Ramon.


Kapu bezárva


És a rövidpályás világbajnokság után jelentette be Cseh László, hogy ő is el szeretne menni a Kőér utcából, de nem mindenáron. Egy kiskaput azért nyitva hagyott, mert hát 17, a Bp. Spartacusban, majd a KSC-ben eltöltött év mégis csak egy „fél élet”.
– Nem haraggal és nem is elégedetlenül lépek ki abból a környezetből, amely gyerekkorom óta egészen mostanáig az életem meghatározó része volt és ezért a szívemhez is nőtt, hanem azért, mert meggyőződésem szerint más uszodára és segítőtársra van szükségem – mondta az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok úszó a Telekom Sporthír Szolgálatnak.


Az elhatározás csak néhány nappal ezelőtt született meg benne. A 29 éves versenyzőnek az év végén jár le a szerződése a Kőbánya SC-nél, ennek megújítását – amikor a nyilatkozatot adta, december 12-én – nem zárta ki.
- Az ideális megoldás az lenne, ha úgy maradhatnék, hogy közben egy másik uszodában és egy újonnan választott segítőtárssal folytatom az edzésmunkámat. Ha ez nem elfogadható, akkor, de valójában csak akkor, új egyesületet kell keresnem magamnak.


Cseh László részbeni B-tervét közölte is. Turi György helyett új edzője eddig csak az utánpótlás-neveléssel foglalkozó Plagányi Zsolt lesz, új „otthona” pedig a Törökbálinti Sportközpont 25 méteres uszodája.
– Nincs jelentősége annak, hogy eddig nem büszkélkedhetett neves versenyzőkkel. Gyermekkoromban már foglalkozott velem. A hangsúly a jó együttműködésen van és persze, a megújulás remélt erején – mondta Cseh. – Az új környezet egyszersmind új edzésmódszerek kipróbálását is jelenti, és ez esélyt ad arra, hogy Rióból olimpiai bajnokként térhessek haza.


Ám az ajtót hiába tárta ki résnyire az úszóklasszis, a KSC elnökének, dr. György Istvánnak hétfői, a klub honlapján közzétett közleménye úgy is fordítható, hogy ha már elmegy, akkor menjen el végleg, ne legyen semmi köze a klubhoz.
Az elmúlt napokban több sajtóhír jelent meg világhírű úszónk, Cseh László klubváltási szándékával kapcsolatban. A KSC elnökeként az alábbiakat szeretném a nyilvánosság tudomására hozni. KSC-vel megkötött szerződése lejártával, ha Laci úgy gondolja, hogy egy másik közegben többet tudnak hozzátenni a teljesítményéhez, szíve joga dönteni saját jövőjéről. Ez sportolók esetében egyáltalán nem szokatlan eljárás. Más kérdés, hogy a klub elnökeként – másokkal együtt – természetesen egyáltalán nem örülök, hogy Laci, aki „zászlóshajója” a klubnak így döntött, de tudomásul veszem, és tiszta szívből kívánom neki, hogy sikerüljön a pályafutását úgy és ott folytatni, ahogy és ahol ő szeretné.
Azt persze – és ez már független Cseh Lászlótól – rendkívül aggályosnak tartom, hogy az utóbbi időben egyesek megspórolni remélik mások több évtizedes munkáját és pillanatnyi érdekeik alapján különböző ígéretekkel elcsábított versenyzők leigazolásával szereznek (központi) forrásokat. Ráadásul úgy, hogy a – magyar úszósport több mint egy évtizedes kiváló utánpótlás-műhelyeként is működő tervszerű utánpótlás neveléssel foglalkozó – Kőbánya SC-ben sportoló gyerekek és kiváló versenyzők kerülnek rendre a célkeresztjükbe. Az ígéretes fiatalok, akik a jövő reménységei és reményeim szerint már a következő olimpián megmutatják oroszlánkörmeiket, a Turi-műhely tagjai, és azok maradnak a jövőben is. Az egyesület a kőbányai önkormányzat támogatásával továbbra is maximálisan támogatja versenyzőit és a Turi György mesteredző vezette szakmai stábot.


Kemény üzenet


Amire György István a közlemény második felében célzott, az Tóth Ramon „dezertálása”. A Népszabadságnak és Nemzeti Sportnak adott interjújában Turi megerősítette, hogy az idén májusig a Kőbánya SC-ben dolgozó, ám onnan elbocsátott Tóth Ramon az egyelőre a Malév huszonöt méteres uszodájában néhány pályát bérlő MTK úszószakosztályába tizenhárom fiatalt csábított el a Kőér utcából. Turi az NS-nek elmondta, hogy Tóth annak ellenére elárulta őt, hogy éveken át mindenben a segítségére volt, az edzői szakmát gyakorlatilag tőle tanulta el.


Összegezzük: Tóth Ramon plusz tizenhárom ifjú, továbbá Bernek, Kozma és Cseh elhagyta az egyesületet – ez azért húsbavágó probléma!
Ha egy klubot valaki elhagy a frissülés, környezetváltozás jegyében, az normális, mondhatni a sportolói életpálya része. De, ha kvázi egyszerre, egy időpontban teszik ezt tizenheten, annak már súlya, üzenetértéke van! Mégpedig – szerintünk – azt közvetíti, hogy valami nincs rendben a klubon belül! Nem tisztünk minősíteni Turi György szakmai tevékenységét, hiszen évtizedek alatt szakajtónyi érmet „nyeretett” versenyzőivel a világversenyeken, és ez igazolja kiválóságát – ám a három klasszis úszó ugyanazon véleményét (szakmai okok miatt is költöztek) nem lehet nem figyelembe venni.


– Ma már tudom, hogy akkor romlott el minden, amikor Cseh Lacival túlzottan engedékeny voltam, mert amíg a többiek megszakadtak az általunk előírt feladatok közben, addig ő azt csinált, amit akart, s ez egészségtelen helyzetet teremtett – mondta Turi a Népszabadságnak, és hozzátette: a távozások után nem tartja semmivel sem rosszabb edzőnek magát, mint eddig, s az élet megy tovább a Kőér utcában is.


Nincs magyarázat


Mivel úgy véltük, hogy az ügy a KSC-n belüli (rendszerszintű) zavart mutat, szerettük volna a helyzetet tisztázni az egyesület vezetőivel. Egy e-mail üzenetben felajánlottuk Hajdu Péter alelnöknek és rajta keresztül György István elnöknek, hogy egy hosszabb, személyes beszélgetés keretében vesézzük ki a vélt vagy valós gondokat, és ha szükséges, erősítsék meg vagy cáfolják azokat.


Hajdu Péter még december 12-én szinte szóról szóra ugyanazt a választ küldte szerkesztőségünknek, mint ami György István neve alatt hétfőn közleményként megjelent, de két kiegészítést beleszúrt. Az egyik, hogy „nem vagyok boldog attól, hogy Cseh Laci így döntött, de tudomásul veszem, drukkolok neki, hogy sikerüljön a pályafutását úgy befejezni, ahogy szeretné és visszavárjuk bármilyen funkcióba, akármi történik is”. Ez szép gesztus. A másik, és ez már kevésbé szép megnyilvánulás, hogy „a magam részéről úgy gondolom, hogy nincs semmi különös, ami közérdeklődésre tarthat számot”. Vagyis Hajdu elutasított minket: mint egyesületi vezető nem érzi úgy, hogy probléma lenne a klubon belül, nincs mit tisztázni, pláne nem a nyilvánosság előtt.


Lehet, hogy igaza van, és mi gondoljuk rosszul, többet képzelünk az ügy mögé, mint, ami a valóságban mögötte van. De az is lehet, hogy csak besöpörték a szőnyeg alá a gondokat, „amiről nem beszélünk, az nincs is” jelszóval. De ezzel a magatartással viszont hosszú távon csak a klub járhat rosszul.
Ám éppen e dilemma miatt lett volna hasznos egy őszinte diskurzus, tényfeltárás, mindenki (újságíró, sportvezető, kőbányai sportrajongó) számára. Így csak marad – öröm helyett – az év végi üröm…

 

(fotó: kobanyasc.hu)