AD-blacklist1

2014
okt.
13

Vesztes pécsi villámlátogatás

darazs 174A hétvégén rendezték meg Pécsett az I. Füzy Ákos Emléktornát, amelynek felvezető mérkőzését a kőbányai Zsíros-akadémia női kosárlabda-csapata játszotta. A tornát a szlovén Celje nyerte.

 

 

 

PEAC Kosárlabda Akadémia Pécs - Zsíros Akadémia Kőbánya 93-58 (28-12, 21-12, 24-18, 20-16)


,,Kiss Virág és Kaposi Pálma révén már az első negyed elején komoly előnyre tett szert a PEAC Kosárlabda Akadémia Pécs, a két magasember remekül használta ki palánk alatti fölényét, és szerzett könnyű kosarakat, a lepattanók is rendre náluk landoltak. Kiss Virág a 16. percben már 20 pontnál és 10 lepattanónál, tehát dupla-duplánál járt, 20 perc alatt 30 pontig, 15 lepattanóig, 3 szerzett labdáig és 2 asszisztig jutott. A csapaton néha még érződtek az összeszokatlanság jelei, de harcos, lelkes játékkal egyértelművé tette a Pécs, hogy minél hamarabb be akarja biztosítani a győzelmét. A félidőben már 49-24-re vezettek juniorjaink, a második félidő elején pedig labdaszerzésekkel és Kaposi ponterős játékával növelni is tudták a különbséget. A későbbiekben Gereben és Benke, valamint Zólyomi is villant, a kadett korú Bognárnak is voltak szép megoldásai. A PEAC Kosárlabda Akadémia Pécs magabiztosan győzött első hazai mérkőzésén." - tudósított a pécsi csapat honlapja.


A női emléktornán:
Elődöntő
PEAC-PÉCS - Athlete Celje 56-78 (17-22, 16-21, 12-19, 11-16)
CMB CARGO UNI Győr - MTK Budapest 87-72 (28-17, 23-15, 17-24, 19-16)
Harmadik helyért
PEAC-PÉCS-MTK-BUDAPEST 81-68 (25-9, 13-18, 21-18, 22-23)
Döntő
Athlete Celje - CMB CARGO UNI Győr 78-48

 

(fotó: illusztráció - 10kerkult.hu/OGY)