AD-blacklist1

2014
okt.
01

Tornateremre költik a jutalmat

KSC logoNagy érdeklődés mellett vették át kedden a Kőbánya SC úszószakosztályának képviselői az augusztusi teljesítményükkel kiérdemelt, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”-díjat és az azzal járó félmillió forintos sportszervásárlási utalványt.

 

 

A kiváló utánpótlás-nevelő műhelyek elismerésére életre hívott „A hónap műhelye”-díj afféle mini jubileumot ünnepelt, hiszen a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu immár huszadszor tartott díjátadót. Az augusztusi teljesítményével győztes Kőbánya SC úszószakosztálya pedig másodszor örülhetett: egy éve is elnyerte a elismerést, ráadásul „Az év műhelye”-díj is a Turi György vezette műhelyhez került.


Nem véletlenül nevezte unikumnak Bruckner Gábor, az Utanpotlassport.hu-t működtető Mediabook Kiadó vezetője is a Kőbánya SC diadalát. Hozzátette: sikerük értékét növeli, hogy talán ebben a hónapban hozták a legnehezebb helyzetbe a kuratóriumot a szavazólapra felkerülő egyesületek, ugyanis az ötből három is nandzsingi ifjúsági olimpiai bajnokkal „versenyzett”, az UVSE pedig az U18-as világbajnokságot nyerő vízilabda-válogatott gerincét adta.


Fábián László, a MOB sportigazgatója gratulált a szakosztálynak, s egyúttal az úszószövetségnek is: a Gyárfás Tamás vezette szervezet munkája példaértékű lehet minden szövetség számára. Vas Gábor, a Decathlon sportigazgatója elégedettségét fejezte ki, amiért megalapították a díjat, s támogathatják a kiemelkedő műhelyeket. Kiemelte, a Kőbánya SC-vel ez szinte már befektetés, hiszen az előző sikerük óta is érmek garmadát nyerték.


Dr. Szabó Tünde, az úszószövetség főtitkára szerencsének érzi magát, hogy ilyen sikeres sportágban tevékenykedhet. Kiemelte: a Kőbánya SC-t igyekeznek példaként állítani minden egyesület elé, a feladásos rendszer és a gondosan összeállított edzői kollektíva az eredményesség fontos összetevője.


Turi György szakosztályvezető megköszönte az elismerésözönt, ám óva intett: nem szabad csak a dicséretekre figyelni, a negatívumokat is észre kell venni, hogy továbbléphessenek. Az örökös maximalizmusát jellemzi: fájlalta, hogy az idei országos bajnokságok egyikén, a békatalálkozón lecsúsztak az első helyről. Jövőre mindenképpen „behúznák” azt is. Év végén, „Az év műhelye”-díj átadásakor viszont ismételnének. (A félmilliós díjat, a Nemzeti Sport szerint, a szakosztály az uszodai tornaterem berendezésére költi.)


Hajdu Péter, a Kőbánya SC alelnöke nagy büszkeséggel méltatta az úszókat, akik sorra szállítják az eredményeket. Az elöljáró elmesélte: a nyár elején elvállalta, hogy folyamatosan frissíti a szakosztály közösségi oldalát, így aztán napról napra mást sem csinált, mint a eredmények sokaságát osztotta meg.


Az átadót megtisztelte jelenlétével Kiss László szövetségi kapitány is, aki az 1970-es években fektette le a KSC-s szisztéma alapját még a Bp. Spartacusban. Élete munkájának nevezte ezt, és gratulált, hogy Turi György vezetésével tovább remekelnek az úszók.


Siklós Erik, a MOB marketing és kommunikációs igazgatója szokásos kérdezz-felelekjében a kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok Szilágyi Liliánát szólította meg. A 17 éves tehetség elmondta, nagyon hálás, hogy a Kőbányában és Gyuri bácsi keze alatt úszhat. A munka szeretetteljes közegben zajlik, s ha olykor nem is zökkenőmentes, ettől valódi közösség az övék: a nehézségeket és az örömet is megosztják.


(forrás: utanpotlassport.hu)