AD-blacklist1

2014
júl.
29

Kőbányai ,,féltestvérek" küzdelme

blsz logo2Bő két hét múlva rajtol a labdarúgó Budapest-bajnokság is. A BLSZ I-ben induló KISE idegenben kezd. A bajnoki cím esélyese a Pénzügyőr SE, amely részben kőbányainak tekinthető.

 

 

 

 

A BLSZ I-ben bő két hét múlva a kőbányai KISE a Kelen SC vendégeként kezd, ám a második fordulóban kisebb „szomszédvári rangadó” vár rá, amikor a XVI. Kerületi RAFC-ot fogadja. Ha minden jól megy, a csapat továbbra is az Algyógyi úti Merkapt-pályán (volt Sörgyár-pálya) játssza hazai meccseit. (A sorsolás itt.)


Az elmúlt bajnoki évben a III. Kerület és a Pénzügyőr SE futott végig versenyt az aranyéremért a BLSZ I. osztályban. Ősszel az egymás elleni mérkőzésüket a Kerület nyerte, így az óbudaiak lépéselőnybe kerültek. Tavasszal veretlen maradt a Pénzügyőr, a hajrában két pontra csökkent a hátránya, de végül ezt nem sikerült ledolgozni. A bajnok a III. Kerület lett, és a Pénzügyőrnek „csak” az ezüstérem jutott.
Az NB III-ba jutásért kiírt osztályozón a Kerület csapata mellé szegődött a szerencse, mérkőzés nélkül léphettek a magasabb osztályba. A harmadik vonalból nem volt budapesti kieső, így az előző évi teljesítmény alapján a Pénzügyőr a legesélyesebb a BLSZ I. osztályban a bajnoki címre.
– Az elmúlt bajnoki idénynek is vágtunk neki, hogy a cél, a bajnokság megnyerése – mondta a blsz.hu-nak Vatai Attila, a Pénzügyőr SE edzője – Az NB III-ból való kiesés után sikerült rövid idő alatt talpra állni, és így végig várományosai lehettünk az aranyéremnek. Egy vagy két mérkőzésen múlott, hogy nem mi végeztünk az élen. Valóban, a papírforma a 2014/2015-ös bajnoki évben mellettünk szól, és mi szeretnénk ezzel a lehetőséggel élni, megpályázzuk a bajnoki címet.


A PSE félig-meddig kőbányai csapatnak is tekinthető, lévén ebbe a klubba olvadt bele a nagy múltú kőbányai Bp. Spartacus SC…